49017

„A Tátrai Nemzeti Park (TANAP) Állami Erdészete a 2014-es szélvihar által kidöntött fát annak adja el, akinek csak akarja – mégpedig nyilvános pályáztatás nélkül” – véli a Most-Híd alelnöke, Simon Zsolt.

Simon szerint a szélvihar után visszamaradt fák kiutalásának sajátos módjáról árulkodik az is, hogy a lábon álló fa köbméterének ára 25 euró.
„A TANAP Állami Erdészeténél faértékesítésre vonatkozó nyilvános pályázat utoljára 2005-ben volt a 2004 novemberében bekövetkezett szélvihart követően” – emlékeztetett a Most-Híd alelnöke.
Simon azt állítja, a Tátra lengyelországi oldalán a viharkárból származó fát nyilvános pályáztatás útján értékesítik, amelybe szlovákiai vállalkozók is sikeresen bekapcsolódnak. „A lábon álló fa ára ott köbméterenként 55 euró szintjén mozog. A TANAP Állami Erdészete tehát legalább 30 euróval rövidíti meg a szlovák állampolgárokat minden egyes köbméter fa után. Ez megengedhetetlen” – figyelmeztetett Simon Zsolt.
A Most-Híd politikusa felhívással fordult a mezőgazdasági és vidékfejlesztési miniszterhez, Ľubomír Jahnátekhez: „Felszólítom Jahnátek minisztert, hogy azonnal tegyen intézkedéseket, és vessen véget a Tátra szétrablásának. Ugyancsak rendelje el, hogy hirdessenek nyilvános pályázatot a fa értékesítésére. Ha ezt nem teszi meg, gyakorlatilag zöld utat ad a Tátra szétrablásának” – áll a Simon Zsolt a párt most-hid.sk oldalán közzétett nyilatkozatában.

Felvidék.ma {iarelatednews articleid=”10003,7447,8567,2617″}