49177

Az idei Fábry Zoltán Közéleti Napok egyik eseménye a szepsi Magyar Tannyelvű Alapiskola és Gimnázium felhívása, amely a hazai magyar tanintézmények vezetőit és tanulóit szólítja meg.
A szép kivitelű, hat oldalból álló leporellóban – a stószi író (1897-1970) fotóival és élete színterének képeivel illusztrálva – Nagy István igazgató így fogalmaz: „Őrizzük meg kincseinket! Tudom, voltak idők, amikor egymást váltották a látogatók a stószi Fábry-házban még az író életében, de a halála után is, hogy tiszteleghessenek az emléke előtt, s megismerkedhessenek a környezettel, melyben élnie adatott. Érkeztek Stószra, általában buszokkal hazai diákjaink is, hiszen tanáraik történelmi tettnek minősítették Fábry Zoltán életművét és magatartását. Tanintézményünk fel szeretné újítani ezt a hagyományt, s 2014, az első világháború kitörésének századik évfordulója fájó időszerűséggel erősíti szándékunkat. Kérjük hát a magyar tanítási nyelvű iskolák vezetőit, csatlakozzanak felhívásunkhoz. Stószra látogatni egész évben lehet, s az ezzel összefüggő tájékoztatást mi szívesen megadjuk. (E-mail: sekretariat@gymnmold.edu.sk).” A stószi hívogató közli három hazai Fábry tisztelő közéleti személyiség – Máté László tanár, a Csemadok volt országos tisztségviselője és nagyköveti tanácsos, Kolár Péter, a Csemadok egykori elnöke és a Thália Színház igazgatója, valamint Batta György író emlékeit a szlovákiai magyarok negyvennégy esztendeje elhunyt érdekvédőjéről.
Máté László: 1967-ben, amikor Fábry Zoltán a hetvenedik születésnapját ünnepelte, én Buzitán tanítottam, s az alapiskola pedagógusai és tanulói nevében levélben köszöntöttük fel őt. Az író válaszolt a jókívánságokra,. Megírta, hogy figyelemmel kíséri az általunk végzett sikeres munkát, és három ajándékot küldött nekünk: egy (kézjegyével ellátott) fényképet, a Palackposta c. könyvét, és egyik tanulmányának kéziratát. Sajnos az 1968-as forrongó események miatt halogattuk a meglátogatását, s közben – váratlanul – meghalt. Fábry Zoltán a „stószi őrhely”-nek nevezett posztját megtört egészséggel is vállalta és sohasem hagyta el. Mindig megvédett bennünket, felföldi magyarokat, ha igazságtalanul bántottak: hazai nemzeti közösségünknek amolyan jóságos és figyelmes nagyapja volt. Igazolja ezt végakarata: mindenét ránk hagyta. Megtartani őt és a hagyatékát: tisztesség dolga!
Kolár Péter: Fábry Zoltánnal tizenötévesen, kassai iparistaként találkoztam először. Én már akkor is fényképeztem. Nyakamban lógott egy korabeli fényképezőgép, s egy táskás, villanófényes berendezés tekeredett a mellkasomra. Mivel filmezni is szerettem volna, háromkilós kamera húzta a vállamat. A szíjak összegabalyodtak, s erre az író felfigyelt. Megsajnált, s még pózolt is a készülő képekhez, pedig ez szöges ellentétben állt természetes szerénységével. Később gyakrabban találkoztunk, a kassai kórházban is meglátogattam. Fábry Zoltán szerette a fiatalokat. A kassai ifjúsági klubok tagjai gyakran meglátogatták. Ő hívta fel a figyelmemet Németh Lászlóra és Illyés Gyulára. Halála amai napig fájó emlékként él bennem, s miközben a róla készített fényképeket nézegetem – engem udvari fényképészének nevezett, – arra gondolok, hogy egyre jobban hiányzik közülünk egy Zoli bácsihoz hasonló, igaz ember.
Batta György: Van Stószon egy elárvult ház a Bódva-patak és a hársfasor mentén, melyben egykor magam is többször megfordultam. Utolsó lakóját sorsa – még kamaszként – az első világháborúba sodorja. Fábry Zoltán csodával határos módon megmenekül az orosz katona szuronyának gyilkos döfésétől, ám lelkén egy életre sebet ejt a szörnyű élmény. Az ifjú embert még a háború befejezése előtt leszerelik, de tüdőbaja szanatóriumba kényszeríti,, onnan pedig haza, Stószra, szülőföldje fenyveseinek gyógyító oltalmába. Fábry Zoltán már fiatalon felismeri, hogy a háború éppen olyan alattomosan épül heteken, hónapokon, éveken át a társadalom szöveteiben, mint a rák. Megszenvedi a huszadik század szörnyűségeit, de leleplezi, hogy a mások fölötti hatalom megszerzése, s a kapzsi zsákmányvágy okozza ártatlan milliók lemészárlását. Ugyanakkor tudatosítja: egyetlen ember is sokat tehet a világ harmóniájáért. Egész életében fegyver s vitéz ellen hadakozik könyveiben. Így válik a második világháború után a Csehszlovákiában élő magyar nemzeti közösség szellemi vezetőjévé. Mindig a kiszolgáltatott embert védi az embertelenségben, s a béke igaza mellett érvel. Együttérez a második, még szörnyűbb világégés után megnyomorított magyarokkal – nagyszüleinkkel, szüleinkkel, velünk. Tisztelik, becsülik, szeretik őt, mert igazat mond, mert becsületes, mert mindnyájunkért áldozatot hoz. És ő, aki vallotta, hogy a kisebbségek legnagyobb fegyvere a makulátlan erkölcs lehet, 1947-ben, titokban vezetett naplójába ezt írja: „Minden közösségi erkölcs eltörpül a jézusi mellett: szeresd a felebarátodat, mint tenmagadat.” A Fábryval való találkozások ma is hatnak világszemléletünkre. A szívünkben őrizzük őt.

45. Fábry Zoltán Közéleti Napok meghívója Eseménynaptárunkban ITT>>> érhető el.
Batta György, Felvidék.ma {iarelatednews articleid=”49168,42926,40777,30490″}