49225

Legelterjedtebb modern boltok az Európai Unióban a szupermarketek, melyek az összes kereskedelmi egység 56%-át teszik ki. Szlovákiában az elmúlt tíz évben az uniós átlagnál nagyobb arányban növekedett a szupermarketet száma, írta vasárnap a TASR az Európai Bizottság tanulmányára hivatkozva.
A tanulmány továbbá megemlíti, a szupermarketeket mellett elterjedtek a diszkontáruházak is 38%-kal, majd a hypermarketek következnek hat százalékkal. Az Európai Bizottság 2000 és 2011 között mérte az unió tagállaminak bolthálózatait. Mint megállapították, a vizsgált időszakban 24 tagállamban növekedett szupermarketek száma, ezzel együtt növekedett az itt bevételük mértéke is
„A tanulmány eredményei is bizonyítják, hogy a szlovákiai vásárlók kedvelik a jelenlévő modern kereskedelmi hálózatokat” – nyilatkozta Milan Kisztner, a Szlovák Modern Kereskedelmi Szövetség szóvivője.
A vizsgálat kitért az üzletláncok egységeinek területére is. E tekintetben is növekedést tapasztaltak. Az üzletek alapterülete fokozatosan növekedett az elmúlt tíz évben. Az európai vevők pozitívan értékelik az üzletláncok polcain fellelhető élelmiszerek választékának növekedését. A választék növekedés legjobban a kávéknál, étolajaknál, ásványvizeknél figyelhető meg. Ugyanakkor a fagyasztott zöldségek, a sajtok, valamint a vajak tekintetében a legalacsonyabb a választék növekedése.

PP, Felvidék.ma
Fotó: TASR
{iarelatednews articleid=”48695,48542,46990″}