49184

Hamarosan újabb párt alakul Szlovákiában. A SITA hírügynökség értesülései szerint ezúttal a NOVA pártból szeptemberben kivált független képviselők készülnek pártalapításra. A szóban forgó képviselők még az SaS színeiben jutottak be a parlamentbe, a Sulíkkal való szembekerülésük után a pártelnökválasztás során azonban elhagyták a liberális pártot, kiléptek az SaS parlamenti klubjából is, és megalakították a Liberális Egyezség nevű liberális platformot, amely polgári társulásként működött.
Majd az egy ideig függetlenekként tevékenykedő öt képviselő – Jozef Kollár, Daniel Krajcer, Juraj Miškov, Juraj Droba és Martin Chren Daniel Lipšic Novájában lelt új otthonra, ahol létrehozták a liberális frakciót. Itt sem melegedhettek meg azonban sokáig, a sikertelen megyei, majd az európai parlamenti választás után ugyanis Lipšic „ráébredt”, hogy ennek az együttműködésnek nincs nagy jövője, és megszüntette pártján belül a liberális frakciót. A liberális képviselők egy ideig még vacilláltak, szeptember vége felé azonban a Novából való kilépés mellett döntöttek.
Az új liberális-polgári párt állítólag az év végén alakul meg. „Amikor 2009-ben sikeres vállalkozóként beléptem a politikai életbe, szerettem volna segíteni abban, hogy Szlovákia virágzó országgá váljon. Feláldoztam a magánéletem, rengeteg időt és energiát és a saját pénzem is. Az álmom érdekében bármit hajlandó vagyok megtenni. Hiszek abban, hogy sok ilyen ember van Szlovákiában” – fogalmazott Juraj Miškov, aki az értesülések szerint az új párt létrejötte mögött áll.

dé, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”48776,47926,39452,39065″}