49622

Az oktatásügyi minisztérium új sporttörvényt kíván a közeljövőben a parlament elé terjeszteni. A törvény előkészítése még csak most zajlik, ennek egyik részeként a tárca ankétot indított el, ugyanis – ahogyan azt a minisztérium szóvivője nyilatkozatban közölte – nem csak szakemberek, hanem laikusokat véleményére is kíváncsiak.

Peter Pellegrini, oktatásügyi miniszter a tasr szlovák hírügynökségnek nyilatkozva elmondta, Szlovákiában százezrek sportolnak, ezért nem csak a profi sportolók, hanem a sportot hobbi szinten űző amatőrök véleményére is kíváncsiak az új törvény megalkotásánál. Az oktatási tárca ankétjába tehát bekapcsolódhat a széles nyilvánosság is: laikusok ezrei sok egyéb téma mellett a szlovákiai sport irányításáról, finanszírozásásáról, menedzseléséről, az infrastrukturális fejlesztésekről is véleményt mondhatnak, valamint abban a kérdésben is kifejthetik nézeteiket, hogy melyek a jelenlegi rendszer legnagyobb hibái, illetve előnyei.
Az oktatási tárca kezdeményezésének célja, hogy egyfajta össztársadalmi vita bontakozzon ki a szlovákiai sportélet aktuális problémáiról. Az ankét november 10-ig a oktatásügyi minisztérium honlapján érhető el.

Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”49343,49315,49044,48994,49362,48773,48724,49459″}