50172

Gyors ütemben öregszik az ország lakossága, generációváltás időszakát éljük, jelezte a Szlovák Tudományos Akadémia (SAV) előrejelzéssel foglalkozó intézete. Ugyanakkor Szlovákia lakossága mérsékelten növekszik 2030-ig, elérve az 5,56 millió főt, írta hétfőn a TASR hírügynökség.
„Jelenleg az ország lakosságának az átlagéletkora 40 év, 2025-re ez az adat 43 évre növekszik. Az előrejelzések szerint 2018-ban a szenior lakosság számaránya meghaladja a fiatalkorúak arányát. Megfigyelhető a lakosság elöregedése. Ehhez hozzájárul az a tény, hogy növekszik a születéskor várható átlagéletkor, amely a nők esetében meghaladja a 79 évet, a férfiaknál pedig a 72-t”- derült ki a SAV adataiból.
A Szlovák Statisztikai Hivatal adatai alapján 2013. december 31-én 733 136 hatvanöt év feletti lakosa volt az államnak. Az összlakosság 13,54 százalékát tette ki az idősebb generáció. Éves szinten mintegy háromszázalékos emelkedés figyelhető meg, jelezte a hivatal.
„A 2013-as adatokból kitűnik, hogy a 62 év feletti lakosság száma eléri a 932 000 főt. Az előrejelzések szerint 2025-re 1,27 millióra emelkedik a számuk. A társadalom elöregedése globális jelenség. Ugyanakkor a produktív kor előtti fiatalok számaránya fokozatosan csökken, éves szinten mintegy 0,06 százalékkal. A lakosság 71,36 százaléka tartozik a produktív csoportba, ennek aránya az évek során mérsékelten csökken.” – áll a közleményben.
A lakosság demográfiai változásaival a munkaügyi minisztérium is foglalkozik, a nemzeti szociális fejlesztési program vizsgálja a jelenséget.
A statisztikai hivatal adatai szerint 2013-ban Szlovákiának 5 413 392 lakosa volt, ebből 2 637 519 férfi és 2 775 873 a nő. Az alacsony termékenység és a csökkenő elhalálozásnak köszönhetően a természetes szaporulat 2760 fő volt. Az előző évhez képest a természetes szaporulat 322 fővel csökkent.

PP, Felvidék.ma
Fotó: TASR
{iarelatednews articleid=”45603,48963,48402,45603″}