49742

Szlovákia minimálisan 2029-ig felvásárlóként igényt tart az orosz kőolajra. Éves szinten hat millió tonnát saját használatra vásárol, s további hat millió tonnát pedig Szlovákián keresztül harmadik országba vezetnek át, írta csütörtökön a TASR hírügynökség.
A Szlovák Köztársaság és az Orosz Federáció hosszú távú megállapodást kötött az orosz kőolaj vásárlásáról és szállításáról. Minderről a kormány csütörtökön tárgyalt, s hagyta jóvá a megállapodást.
A megállapodás automatikusan öt évre meghosszabbodik mindaddig, amíg az egyik fél írásban diplomáciai csatornákon nem nyilatkozik a felmondási szándékról – áll a két ország közti megállapodásban.
Szlovákiának fontos az orosz kőolaj, hiszen a hazai nyersanyag kitermelése elenyésző. „Szlovákiának ezért stratégiai jelentőségű a most megkötött megállapodás. Ez fontos lépés, mely egyben a régi hagyományok folytatásaként is értékelünk” – hangsúlyozta a tárca vezetője. A megállapodás értelmében mintegy hat millió tonna kőolaj érkezik Oroszországból a Barátság kőolajvezetéken keresztül. Szlovákia teljes kőolajfogyasztása biztosítva van az orosz szállítmányból, jelezte a gazdasági minisztérium.

PP, Felvidék.ma
Fotó: TASR
{iarelatednews articleid=”49365,43435″}