49974

Ján Baránek politikai elemző szerint a helyhatósági választás további jelzést jelent az ellenzék számára a parlamenti választás előtt az integrálódásra. A választás során ugyanis a járási szintekig a független jelöltek és a Smer domináltak, amelynek még mindig hatalmas az előnye a többi párt előtt.
Baráneket meglepte Ivo Nesrovnal győzelme is Pozsonyban, aki független jelöltként indult, mint ahogyan az is, hogy a KDH 25 év után elveszítette a polgármesteri posztot Nagyszombatban.
„A szlovákiai Róma, ahol szintén független jelölt nyerte meg a választást, újabb jelzés a jobboldalnak. A politika más szférákba tolódik, egyre nagyobb térfelet nyernek a független jelöltek. Az irány már a regionális választás során érzékelhető volt, a köztársasági elnök-választáson csak tovább erősödött, s azt látni, hogy ez a trend továbbra is folytatódik” – jelentette ki Baránek hozzáfűzve, hogy Dél-Szlovákiában, ahol azelőtt leginkább az MKP tarolt, most a függetlenek vitték el a pálmát.
„A politika nem függetlenedik és ez nem jó irány, de ez a politikusok hibája, akik nem nevelték ki a további politikusgenerációt” – fogalmazott Baránek. A politikai elemző szerint a helyhatósági választás azt mutatta, mennyire fejlettek az egyes pártok regionális struktúrái.
„A KDH, az MKP és a Most-Híd sikerét mutatja ez” – mondta Baránek, aki sikeresnek tartja az MKP-t, amely a harmadik legjobb eredményt érte el a polgármesteri posztok számát illetően, bár csupán Dél-Szlovákiában indított jelölteket.
Az elemző szerint a Háló is elfogadható eredményt ért el, de mivel nincsenek fejlett struktúrái a jelöltjei a jobboldal javára visszaléptek. „A helyhatósági választás eredményei mintha az SNS visszatérését is jeleznék egyben, amelynek aránylag szintén sikeresek voltak a jelöltjei, de az SDS is meglepetést okozott, amely parlamenten kívüli pártként ért el sikereket” – fűzte hozzá az elemző.

dé, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”49972,49970,49969,49968,49966″}