50233

Mégsem tér vissza Štefan Harabin volt főbíró a Bírói Tanácsba. A Trend hetilap értesülései szerint Harabin helyett ugyanis a Nagyszombati Kerületi Bíróságról Dušan Čimót választották meg a tanácsba a bírók.
Kedden, november 25-e éjfélig mintegy 1400 szlovákiai bíró járulhatott az urnákhoz, hogy megválassza a Bírói tanács hiányzó, 18. tagját. A jelöltek között volt Legfelsőbb Bíróság egykori elhíresült elnöke, Štefan Harabin is. A tanács összetétele az idei választások során változott, egy hely azonban betöltetlen maradt., amelyre az eredeti öt helyett négy jelölt mérettette meg magát.
A szavazás kedden 14 órakor kezdődött és éjfélig tartott. Az eredményt szerdán, november 26-án 13 órakor hozta nyilvánosságra a választási bizottság. A győztes nevét a Bírói Tanács weboldalán tették közzé.
Dušan Čimo együttműködik a Nyitott Igazságszolgáltatásért elnevezésű szervezettel is, amely a bírósági rendszeren belüli változásokra törekszik. A régóta várt választás eredményei azonban még nem hivatalosak, a választási bizottság a mai nap folyamán erősíti meg azokat.
Dušan Čimo megválasztását a Bírói Tanácsba a Nyitott Igazságszolgáltatásért szervezetbe csoportosult bírók „váratlan győzelemnek” tartják. „Ez nemcsak ennek a jelöltnek a személyes győzelme, hanem az elvek győzelme is, amelyeket a Nyitott Igazságszolgáltatásért
igyekszik megvalósítani a szlovák igazságszolgáltatásban már évek óta, és amelyeket szervezetünk alelnökeként Dušan Čimo is képvisel” – jelentette ki a szervezet elnök asszonya, Katarína Javorčíková a Bírói Tanács tagválasztásának nem hivatalos eredményeihez küldött állásfoglalásában. Javorčíková szerint ez a választás végeleges „nemet” jelent Štefan Harabin számára. „Egyértelmű igent jelent viszont az igazságszolgáltatáson belüli változtatásokra, és nagyon pozitív jelzés a nyilvánosság számára, ami kétségkívül hozzájárul a bíróságok hitelének növeléséhez” – vélekedik az elnök asszony.
A Bírói Tanács tagjait a parlament, a kormány, a köztársasági elnök és maguk a bírók jelölik. Egy hely, a bírók jelöltje eddig betöltetlen volt, ezt foglalja el most Dušan Čimo, aki a bíróságon belüli állapotok nyílt bírálói közé tartozik. Öt évvel ezelőtt támogatta például a civilek „Piros Harabinnak” elnevezésű kezdeményezését, és aláírta azt a nyílt levelet is, amelyben a bírók felhívták figyelmet a fegyelmi eljárásokkal való visszaélésekre a Legfelső Bíróság korábbi elnökének hivatali ideje alatt.
Čimo Fehér Varjú polgári díjban is részesült, amelyet 2008 óta ítélnek oda az Aliancia Fair Play és a VIA IURIS szervezetek azoknak, akik polgári tisztességből mutattak példát, és megnyilvánulásaikkal, tetteikkel felhívják a figyelmet a társadalom problémáira, mégha gondjaik is származnak ebből. Čimo egyszer már tagja volt a Bírói Tanácsnak, Iveta Radičová kormánya idején, az előrehozott parlamenti választás után azonban a smeres többség leváltotta. (dé)

Korábban írtuk:
A tanácsban azt követően maradt üresen egy hely, hogy szeptemberben hatályba lépett az alkotmány módosítása, melynek értelmében különválasztották egymástól a Legfelsőbb Bíróság és a Bírói Tanács elnöki posztját. A 18 tagból hármat a parlament jelölt, hármat a kormány, szintén hármat pedig a köztársasági elnök. A maradék kilenc tagból nyolcat a bírák már megválasztottak. A kilencedik kilétéről dönthetett a mintegy másfélezer bíró. A jelöltek között van Štefan Harabin, Dušan Čimo, aki korábban már volt a tanács tagja, Lenka Praženková, pozsonyi bírónő és Martin Bargel, zsolnai bíró. Jana Bajánková emlékeztetett, döntésével minden bíró hozzájárulhat ahhoz, ki töltse be a hiányzó helyet. „Bízom benne, hogy a bírák nagy számban vesznek részt a szavazáson, s hogy szabadon és felelősségteljesen adják le voksukat” – hangsúlyozta a Bírói Tanács elnöke.
A választás kapcsán az államfő nyílt levélben fordult a bírákhoz. Andrej Kiska szerint a Bírói Tanács tizennyolcadik tagjának megválasztása jelzésértékű lesz, milyen igazságszolgáltatást is szeretnének Szlovákiában maguk a bírák. „Bízom abban, hogy a többség, a tisztességes és becsületes bírák szava lesz a döntő”– üzente a köztársasági elnök, azt kívánva, hogy hozzanak bölcs és felelősségteljes döntést, mely lehetővé teszi, hogy a polgárok úgy emlékezzenek 2014-re, mint a kedvező fordulat évére a szlovákiai igazságszolgáltatásban. (ba)

ba, dé, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”48639,48611,47874″}