50151

Dr. Kónya Péternek, az Eperjesi Egyetem tanárának előadása az idei kassai Kazinczy Napokon Bogdány Jakab festőművészről szólt.
A korai újkor századaiban a mai Szlovákia, az egykori Észak-Magyarország területén számos jeles személyiség született – kezdte előadását -, akik a társadalmi élet szinte minden területén jeleskedtek, néha távol hazájuktól. Különböző nemzetiségű hadvezérek, politikusok, írók, tanárok, teológusok mellett, művészeket is találunk közöttük. Bogdányon kívül Sáros vármegye még egy világhírű festőt adott Szinyei Merse Pál személyében.
Az eperjesi születésű Bogdány Jakab, aki vérzivataros korban, mely hazájában háborúkkal, felkelésekkel, vallásüldözéssel járt, mint csendéletfestő vált híressé. Kupeczky János és Mányoki Ádám mellett, a legnevesebb kora-barokk magyarországi festők egyike. Így őt magáénak vallja nemcsak Magyarország, hanem Szlovákia és Anglia szintúgy. Nevét is különböző módon írják. A magyar szakirodalomban a Bogdány, vagy Bogdányi szerepel, a szlovák szakirodalom Bohdannak írja, az angol kortársak James Bugdani név alatt ismerték. Ő maga J. Bogdaninak írta magát. Német nyelvterületen előfordul a Jakob Bogdane is. A Bogdani forma tűnik a legelfogadhatóbbnak, mert édesapja is így írta a nevét.
Később a vita során elhangzott olyan vélemény, hogy nyilvánvalóan Bogdánynak kell értelmezni, mivel a kassai Szent Mihály-kápolna falában elhelyezett 1622-ből származó magyar nyelvű sírkő a következőképpen íródott: „Itt fekszenek Kalmar Giorginek ket giermekei egi lieanzo és egi fiv meliek az Urban el nivgodtanak…” Tehát akkoriban az y helyett pontos i-t használtak.
Abban minden életrajzírója megegyezik, hogy a felső-magyarországi Eperjesen született. A legendáktól eltérően, melyek szerint főnemesi, sőt a moldvai fejedelmek leszármazottja, a valóság az, hogy felmenői mesteremberek voltak. Első ismert őse Bogdani Márton bognár, akit 1622-ben említenek a polgárok között. Jakab 1658. május 5-án született Bogdani Lukács, a képfestő céh mesetere családjában (Fő u. 5), aki evangélikus vallású volt, mint akkoriban a lakosok zöme. Szülőháza átépített formában mindmáig áll a görög-katolikus katedrális tőszomszédságában. Édesapja a jelentősebb polgárok közé tartozhatott, mert fia keresztapja Weber János, a város főbírája, híres felső-magyarországi gyógyszerész, orvos és író volt. (Tegyük hozzá, Kossuth Lajos édesanyjának, Wéber Saroltának volt a szépapja.)
Gyermekkoráról keveset tudunk. Nyilvánvalóan apjánál tanult, aki beíratta a híres Eperjesi Kollégiumba, ahol 1667-70 között együtt tanult a fiatal Thököly Imrével és több személlyel, akik később szerepet játszottak a Habsburg-ellenes felkelésekben. Említsük meg Petrőczi Istvánt, Keczer Sándort, Ottlyk Györgyöt, Szirmay Andrást, Izdenczy Mártont és Dobay Zsigmondot… Tanulmányai során részt vett szereplőként Ladiver Éliás iskoladrámáinak előadásaiban. Tanulmányait nyilvánvalóan a kollégium bezárásáig folytatta, amikor a sikertelen Wesselényi felkelés után a császári seregek elfoglalták Eperjest. Ebben a korszakban élte a város fénykorának utolsó korszakát. Híres kereskedőváros volt, mely elsősorban a tokaji borkereskedelemnek köszönhette virágzását. Több mint 25 céh működött a városban, mely nagyjából 300 műhelyt fogott össze. A 6000 lakos között németeket, magyarokat és szlávokat találunk, akik zömmel evangélikusok voltak. Eperjesnek több lakosa volt akkor, mint Kassának. Ennek a korszaknak emlékei a reneszánsz épületek sora. Ez a korszak tehát kedvezően hatott a fiatal festő tehetségének kifejlesztésére.
Apja valamikor 1673-78 között távozott szülővárosából és rövid időre Bécsbe települt családjával. Ez az időszak a protestánsok meghurcolásával esik egybe, így a protestánsüldözés késztethette távozásra Eperjesről. Jakab a császárvárosban folytatta tanulmányait és elkészítette első festményeit. Itt ismerkedhetett meg a csendélettel, mint irányzattal. Korai alkotásain felismerni a bécsi festők hatását. Tíz év után, de legkésőbb 1684-ben Németalföldre távozott, ami egyrészt arra vezethető vissza, hogy tökéletesíteni kívánta tudását, másrészt vallása késztette erre. Az eddig festett képei nem maradtak fenn, azért is, mert nem írta azokat alá. A következő három évet Amszterdamban töltötte, amely akkor az európai képzőművészet egyik fellegvárának számított. Több közismert mester műhelyében dolgozott, de hatást gyakoroltak rá más neves alkotók is. Az itt készített képeit sem írta alá, így nem tudhatjuk, melyeket festhette.
Nem tudjuk, miért települt Angliába, de feltehető, hogy már Amszterdamban kapcsolatba került Orániai Vilmos környezetével, aki később II. Vilmosként Anglia és Írország királya lett. Nyilván ezt a döntését az is motiválhatta, hogy túl sok művész élt akkoriban Németalföldön. Csak azután távozott Angliába, hogy III. Orániai Vilmos szerezte meg a trónt. Valamikor 1690 előtt távozott és több mint harminc évet élt Londonban. Anglia lett második otthona. Itt már csupán a festészetnek szentelte idejét. Eleinte The Hungarian álnév alatt vált ismertté. Eleinte itt sem írta alá képeit, ami gondokat okoz az azonosításnál, de csakhamar J. vagy James Bogdani névvel látta el azokat.
Ekkor váltak keresettekké a csendéletek, melyen gyümölcsök mellett egzotikus madarak szerepeltek. Itt is számos festőművész élt, de távolról sem annyi, mint Németalföldön, így Bogdány érett művészként érvényesülni tudott. Gazdag londoni polgárok, magas rangú állami tisztségviselők, katonatisztek, sőt maga a királyi udvar is megrendelői köréhez tartozott. Első jelentős megrendelője George Churchill tengernagy lett, aki Windsorban hatalmas kastéllyal és vadasparkkal rendelkezett. Ő tartotta a legnagyobb mennyiségű egzotikus madárseregletet. Itt festette Bogdány első csendéleteit, melyeken távoli világok madarai szerepeltek. Mária királynő, III. Vilmos felesége is nála rendelt képeket. Mivel festményei sikert arattak, így az uralkodó udvari festője lett. I. György és Mária trónra lépte után is királyi szolgálatban maradt. E minőségében festette legtöbb alkotását és ezek részben a londoni királyi képtárban találhatók, részben eredeti helyükön és különböző királyi palotákban. Amikor a Temze partján, London mellett megépült a Hampton Court Palota, néhány termet az ő festményeivel díszítették. Számos más megbízatás mellett III. Vilmos németalföldi palotája számára festett egy képsorozatot. Népszerűségét és befolyását emelte, hogy a 90-es évek második felében feleségül vette Samuel Hemming leányát. Apósa jelentős személyiségnek számított. Vilmos fiúk 1699-ben született, majd Erzsébet nevű leányuk. 1700-ban házasságának és sikereinek köszönhetően angol állampolgárságot nyert. A királyi megrendelések mellett, nemcsak angol, hanem németalföldi és dániai megrendeléseknek is eleget tett.
Eleinte virágfestőként vált közismertté, így is hívták, majd alkalmazkodott az angol ízléshez és rátért az egzotikus madarak ábrázolására, melyeket az angol arisztokrácia tartott. Papagájok, flamingók, pelikánok, házi szárnyasok: libák, kacsák, kakasok. Ez utóbbiak megrendelői a kisnemesek voltak. A papagájok festése az egész akkori művészvilágban ismertté tette. Egyre jobban ezek kezdték uralni alkotásait. A madarakat emberi tulajdonságokkal ruházta föl. Anatómiai pontosságra, hitelességre törekedett. Nyáron készítette vázlatait, melyeket azután műtermében télen dolgozott ki. Kései festményeire már az érett barokk nyomja rá bélyegét, már korábban vásznain megjelennek a várromok, a táj. Képei nehézkesek lesznek, az akadémiai formák eluralkodnak és a madarak úgy néznek ki, mintha porcelánból készültek volna.
Híres festőként saját házzal rendelkezett, vagyonos ember lett. Pénzét nagybirtokokba fektette. Apósa után átvette a hitchini koronabirtok kezelését.
Fia próbálkozott ugyan festészettel, de inkább állami szolgálatba lépett. Régészettel és matematikával foglalkozott. Állítólag eltékozolta apja vagyonát, más adatok szerint, az apa fiára írta azt halála előtt.
1724. február 11-én hunyt el londoni házában, mely a Great Queen Streeten feküdt. Homlokzatát arany sas díszítette. Egyik birtokán temették el Finchleyben London mellett.
Művészetének folytatója veje, Stranover Tóbiás (1684-1731 után) lett, aki az erdélyi Nagyszebenből származott. Később Hamburgban, Drezdában és szülővárosában alkotott. Apósa stílusa rányomta egész munkásságára bélyegét.
Képeit megtaláljuk a budapesti Szépművészeti Múzeumban és a Magyar Nemzeti Galériában. A pozsonyi Szlovák Nemzeti Képtárban négy képe található, sőt a kassai Kelet-szlovákiai Képtár egy csendéletével dicsekedhet. A sátoraljaújhelyi születésű Rajnai Miklós, aki 1956-ban távozott Angliába, katalogizálta ottani munkáit.
Ez az európai rangú művész volt Magyarországon az első, aki ezt a műfajt művelte és sikerre vitte.
További képek megtekinthetőek a Képgalériában ITT>>>

Balassa Zoltán, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”50135,49889,49750″}