50102

Dúdor István, a zseniális tehetségű dereski piktor idén lett volna 65 esztendős. Alkotásaiban azonban él, és itt van közöttünk. Emlékére film készült. Felvidéken állandó tárlata sajnos nincs, sok alkotása magánygyűjtőknél és múzeumok raktáraiban hever.

A tornaljai Madárterem Galéria visszatért egy tárlat erejéig a Štúr utcai pince-fészkébe. November 11-én, a festő születésnapján pontosan 5 éve is itt nyílt Dúdor István Élnem kell című felvidéki vándorkiállításának tornaljai tárlata. Ezt követően több városban is látható volt a kiállítás, melynek anyagát A. Marton Gyula magángyűjtőktől kért kölcsön. Így volt ez idén is.
Mint megtudtuk, öt magángyűjtő Dúdor – alkotásaiból állt össze az anyag. A Dúdorra emlékező kiállításmegnyitón a jelenlevők szinte maguk közt érezték az akadémiai festőt. Hála természetesen Murzsicz Ariadné Mariann, ifjúversmondónak, és Kovács Magda írónő szívből csorduló lélek – mondatainak.
50102 dudor“Emlékeztünk és éltettük azokat a jóságos és nemes érzéseket, amelyek annyira jellemzőek a Madárterem minden rendezvényére. A mostaninak fénypontja Bán István tornaljai amatőr filmes új alkotása volt Dúdor Istvánról. A rövid emlékfilmet még a tárlat megnyitása előtt levetítették. Ezt követően többször is megtekinthető volt itt a film” – számolt be a Felvidék.ma-nak A. Marton Gyula. Majd kifejtette: “Mély csendben, csillogó szemekkel, átszellemült bensővel néztük a maradandó, értékes képsorokat. Tudni illik, hogy a film a lakiteleki filmfesztiválon is elismerést kapott. Köszönet érte Bán Istvánnak” – mondta.
Dúdor István 1949. november 11-én született Deresken (Nagyrőcei járás). A prágai Képzőművészeti Egyetemre járt. Művészi kifejezési módját elsősorban a tájképfestésben találta meg, a gömöri táj festőjeként tartják nyilván.
A Madárterem közeli jövőjéről a galéria vezetője, A. Marton Gyula annyit árult el, hogy a már hagyományos négy gyertyagyújtási alkalomra készül. “Már biztos két könyvbemutató, úgy érzem megvalósul egy bensőséges koncert is, a többit pedig tervezem. Bár egészségem törékeny, a hívek szeretete, ragaszkodása óceánnyi erőt – örömet ad, mindég, megemel” – nyilatkozta a Felvidék.ma-nak.  Végül hozzátette: “Élni kell, ahogy a dereski temető szív-alakú sírkövén is olvasható. Bensőmből mondom: és szeretni is kell, méltósággal, tűzzel, nemesen.”

A tornaljai alkalmakról Eseménynaptárunkban tájékoztatjuk olvasóinkat.
Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”49485,47050,41479,41339,34776,34515,34483,18331,17854″}