50237

Egyre több szlovákiai fiatal választ külföldi egyetemet, legtöbbjük Csehországban folytatja felsőfokú tanulmányait. Ennek a tendenciának súlyos következményei lesznek a szlovákiai társadalomra és gazdaságra nézve. Áll az ARRA akadémiai értékelő intézet tanulmányában, mely a szlovákiai egyetemek karait értékelte. Az intézet több mint száz kart vizsgált, köztük a komáromi és a nyitrai egyetem karait is.
„A cseh egyetemeken tanuló szlovák hallgatók száma fokozatosan növekszik. Semmi nem mutat arra, hogy ez megváltozna az elkövetkező időszakban. Ez a jelenség Szlovákiát negatívan érinti” – hangsúlyozta a TASR hírügynökségnek Ivan Ostrovský, az ARRA munkatársa. Hozzátette, az elmúlt egy évtizedben megduplázódott a cseh egyetemeken tanuló szlovákiai fiatalok száma.
Mint mondta, az adott korosztály legjobbjai mennek külföldre tanulni. Ugyanakkor növekszik a Szlovákiában tanuló külföldiek száma is. Jelezte, a szlovákiai egyetemek hallgatóinak négy százalékát teszik ki a külföldiek.
A tanulmány rámutatott arra, hogy napjainkban problémát jelent az egyetemi helyek feltöltése. Ostrovský hangsúlyozta: 2006 óta drámai módon csökkent a jelentkezők száma, 80 ezerről 50 ezerre. Ez a csökkenés részben összefügg a középiskolai tanulók létszámának apadásával is. „A szlovákiai felsőfokú intézmények kapacitásának 34 százaléka kihasználatlan. A létszámra alapozó finanszírozás tekintetében egyre kevesebb pénzből kénytelenek gazdálkodni az intézmények” – fogalmazott az intézet munkatársa.
A tanulmányból kitűnik, változáson ment át a képzési rendszer is. Az egyetemeken tevékenykedő tanerő 88 százaléka rendelkezik minimálisan a felsőfokú végzettség harmadik fokával. A szakember véleménye szerint ezzel az aránnyal az európai átlag felett helyezkedik el Szlovákia.
Ezzel összefüggésben növekedett a tanintézményekben kiadott publikációk aránya. A vizsgált időszakban mintegy 130 százalékkal növekedett ennek az aránya. A kutatói munka minőségét is vizsgálta az akadémiai intézet, megállapította, a világátlag alatt teljesítenek az egyetemek.
A tanulmány továbbá foglalkozik a szlovákiai egyetemek karainak rangsorával is. A szakember megjegyezte: a tizedik alkalommal megvalósuló értékelésben 112 kar kapcsolódott be. Előre megszabott értékelési pontok alapján 11 szakcsoportban vizsgálták a karokat. Az értékelési pontok közt szerepelt többek mellet a publikációk aránya, egyetemi könyvtár állománya, oktatók száma, valamint a diplomázott munkanélküliek aránya.
A komáromi Selye János Egyetem Református Teológia Kara a teológus karok között a sereghajtók közt végzett az idén. Ugyanakkor az előző hosszabb időszakban az előkelő harmadik helyen állt a hét kar összegzésében. A komáromi Tanárképző Kar az ARRA tanulmánya szerint szintén sereghajtónak bizonyult 2014-ben a kategóriájában. Magyar képzéssel is foglalkozó nyitrai Tanárképző Kar a középmezőnyben végzett.
A gazdaságtudományi karok csoportjában a komáromi fakultás a utolsó harmadban található. A társadalomtudományi csoportban az előkelő harmadik helyen végzett a nyitrai Közép-európai Tanulmányok Kara. Az adatok alapján az elmúlt időszakban fokozatosan javított eredményességén.  
Az intézet által vizsgált karok közt nyolc magán főiskolai kar is szerepelt az állami tanintézmények mellett.

PP, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”47987,47817″}