Hajos

Dunaszerdahelyen Hájos Zoltán győzött, erős többségű MKP-képviselettel. Somorján újra teljes az MKP győzelme. Bősön Fenes Iván, Csallóközcsütörtökön Őry Péter, Izsán Domin István, Gútán Horváth Árpád ünnepelhet. Muzslán Farkas Iván az új polgármester. Tornalján Szögedi Anna (MKP) újrázott, Rimaszombat polgármestere Šimko József marad.

 

A szavazóhelyiségek november 15-én, szombaton reggel hét órakor nyitottak, szavazni este nyolcig lehetett. Az este folyamán a nem hivatalos eredményeket a Statisztikai Hivatal folyamatosan frissítve az adatokat két internetes oldalon (www.statistic.sk-n és a www.volbysr.sk -n) tette közzé.  A választásokat negyvennyolc órás kampánycsend előzte meg, amely urnazárásig tartott, a választási moratórium ideje alatt közvélemény-kutatási eredményeket sem volt szabad közölni.
Polgármestereket és képviselőket az ország 2921 településén (5989 választási körzetben) választottak, ez a szám Pozsony és Kassa egyes városrészeit is tartalmazza. Pozsony városában 33,79%-os, Kassa városában 34,45%-os volt a részvételi arány.
A választásra jogosultak száma meghaladta a négymilliót (4 476 506). A statisztikai adatok szerint több mint 28 ezren voltak olyanok, akik most először szavazhattak, 256 ezer pedig azoknak a száma, akik korábban már más választások alkalmával voksoltak, de az önkormányzati választásokon most először vehetnek részt. A voksoláson nem csak szlovák állampolgárok, hanem azok a külföldi állampolgársággal rendelkezők is részt vehettek, akik rendelkeztek állandó szlovákiai lakcímmel.
A négy évvel korábbinál magasabb volt a választókedv. Országosan 48,34%-os volt a részvételi arány, összesen 2 164 029 állampolgár élt szavazati jogával.

Berényi 1Berényi 3Berényi József, a Magyar Közösség Pártjának elnöke lakóhelyén, Alsószeli községben (Galántai járás) feleségével együtt délelőtt 10 órakor adták le szavazataikat.
Az MKP elnöke elmondta, magas részvételt vár az önkormányzati választásokon.
“A kampány során élénk érdeklődést tapasztaltam, kivételt képezhetnek azok a helyek, ahol olyan polgármester indul, akinek nincs kihívója” – mondta Berényi József, aki családi körben tölti a napot, majd este eredményvárókon vesz részt. (on)

Bugár BélaBugár Béla, a Most-Híd szlovák-magyar vegyespárt elnöke délelőtt lakhelyén, Somorján adta le a szavazatát a szlovákiai helyhatósági választásokon.
Bugár sikerként könyveli el, hogy megtartották Rozsnyót és megszerezték Királyhelmecet, és az általuk is támogatott független jelöltnek sikerült győzni Érsekújváron, Füleken, Nagymegyeren vagy Párkányban. Rimaszécsen viszont a párt segítségével létrejött Purt romaszervezet vezetője győzött.
„A lehetőségeinkhez és ahhoz képest, hogy a független jelöltek száma nőtt, kihoztuk ebből a választásból a maximumot, de ez nem jelenti azt, hogy minden rendben van. Több helyen is megoldásokat kell keresni, a párton belül foglalkozni kell azzal, hogy hol kell erősítenünk, hol lenne szükség komolyabb változtatásokra” – mondta. (BA) (fotó: mti)
További részletek az eredményeket értékelő sajtótájékoztatóról ITT>.

Választási körképünk
A függetlenek domináltak a polgármester-választáson. A Magyar Közösség Pártja országos viszonylatban a harmadik legeredményesebb erő, Dél-Szlovákiában pedig a legerősebb.
Függetlenül indulva Szlovákiában 1104-en szereztek polgármesteri tisztséget. A pártok “dobogója”: Smer-847, KDH – 122, MKP – 106. A Most-Híd 87, a Siet 52, az SDKÚ 48, a SNS 41 polgármesteri győzelem.
Az előbbi számadatok csak a kizárólag egy párt jelöltségével megszerzett polgármesteri tisztségeket mutatja.A pártoknak valójában ennél még több polgármesterük van, hiszen számos helyen koalícióban indultak más párttal, illetve pártokkal. Az MKP és a Most-Híd koalíciója 30 polgármesteri tisztséget eredményezett. Továbbá 15 más összetételű koalíció lett sikeres, és 57 függetlenül győztes polgármestert támogatott a párt.
Összesen tehát 208 (106 egyéni, 45 koalíciós, 57 független) polgármester győzött az MKP támogatásával. (ON)
Az MKP és a Most-Híd szereplése az önkormányzati választásokon bővebben ITT>.
Az MKP és a Most-Híd koalíciója 42 polgármestert “hozott” – további részletek ITT>.
Győztesek és vesztesek a legtöbb magyart számláló településeken ITT>.

Berényi József köszönetét fejezte ki, az elért eredmény siker az MKP számára, ugyanakkor komoly felelősség is közösségünk képviselete terén. Az MKP politikusainak, Berényi Józsefnek, Szigeti Lászlónak, Hrubík Bélának és Tokár Géza politológusnak a véleményét ITT> olvashatják el.

Robert Fico
kormányfő, a Smer-SD elnöke sajtótájékoztatón foglalt állást a helyhatósági választás eredményeihez. Amint azt a sajtó képviselői előtt kijelentette: a Smer-SD a szombati választáson megerősítette a helyzetét, a jobboldal viszont megbukott. Állításait a kormányfő számokkal igyekezett alátámasztani.
Bővebben erről, a Ľubomír Galko (SAS), Ján Figeľ (KDH), Miroslav Horský politológus, Tomáš Koziak politológus és Martin Klus véleményéről ITT> olvashatnak.
Ján Baránek politikai elemző szerint a helyhatósági választás további jelzést jelent az ellenzék számára a parlamenti választás előtt az integrálódásra. Bővebben véleményét ITT> olvashatják el.

Pozsony (10 főpolgármester-jelölt)
Andrej Palacko – független
Gabriel Karácsony – Priama Demokrácia
Ivan Bielik -ĽsNS
Ivo Nesrovnal – független – megnyerte a választást.
Kristína Ulmanová – független
Milan Ftáčnik – független
Milan Kňažko – független
Miroslav Dragun – független
Peter Čiernik – független
Tatiana Kratochvílová -Sieť–SaS–Most-Híd–SDKÚ
A pozsonyiak megmutatták, hogy a város számukra nem közömbös – mondott köszönetet a fővárosiaknak az SDKÚ-DS-ből kilépett Ivo Nesrovnal, aki független jelöltként indult Pozsony főpolgármesteri tisztségéért. Nesrovnal a szombati választáson maga mögé utasította a regnáló polgármestert, Milan Ftáčnikot és Milan Kňažkót is.

Pozsonypüspöki (2 polgármesterjelölt), a részvételi arány 30,01% volt.
Martin Halás -SDĽ
Ožvald Erzsébet – Sieť–SDKÚ–SaS–Most-Híd–SMK-MKP–KDH–Nova–Smer – megnyerte a választást.

Ligetfalu (Petržalka) polgármestere a következő négy évre is Valdimír Bajan (független) maradt.

Szenc (5 polgármesterjelölt),
a részvételi arány 44,09% volt.
1. Ing. Karol Kvál – 3848 szavazat

2. Martina Valachová 1935 szavazat
3. Miroslav Horváth 254 szavazat
4. Alexander Šušla  193 szavazat
5. Renáta Maczeáková 82 szavazat
Szencen az MKP – Most-Híd koalíció összesen 5 mandátumot szerzett a 19 tagú képviseletben.
A következő képviselőjelölteket választották meg: Juraj Gubáni, Ing. (976 szavazat, független) Rudolf Bittner, Ing. (945 szavazat, független) Zdenek Černay (869 szavazat, független), Jana Turanská (861 szavazat, független) Gyula Bárdos (858 szavazat, MOST – HÍD, SIEŤ, SaS, SDKÚ-DS, SMK-MKP), Ján Maglocký, Ing. (841 szavazat, független) Peter Sedala, Ing. arch. (834 szavazat, függelen), Dušan Badinský, Ing. (795 szavazat, független), Gabriella Németh, PhDr. (769 szavazat, MOST – HÍD, SIEŤ, SaS, SDKÚ-DS, SMK-MKP), František Podolský, Mgr. (746 szavazat, független), Peter Príbelský, Mgr. (742 szavazat, KDH), Monika Snohová, PaedDr. (718 szavazt, független), Mikuláš Bertok, Ing. (693 szavazat, MOST – HÍD, SIEŤ, SaS, SDKÚ-DS, SMK-MKP), Mária Hudáková, Ing. (677 szavazat, független), Pavol Škovránek, Mgr. (672 szavazat, KDH), Rudolf Galambos, Mgr. (669 szavazat, MOST – HÍD, SIEŤ, SaS, SDKÚ-DS, SMK-MKP), Jana Némethová, Ing. (668 szavazat, független), Zoltán Kovács, Ing. (664 szavazat, MOST – HÍD, SIEŤ, SaS, SDKÚ-DS, SMK-MKP), Ladislav Žittňan (658 szavazat, független)

Hájos Zoltán feleségévelHájos ZoltánDunaszerdahely (5 polgármesterjelölt), a részvételi arány 38,18% volt.
Csicsai Gábor – Most-Híd (2372 szavazat – 32%)
Dakó Sándor – független (1068 szavazat – 15%)
Hájos Zoltán – SMK-MKP – megnyerte a választást. (3194 szavazat – 43%)
Kulcsár Lajos – független (308 szavazat – 4%)
Sebők Pál – független (418 szavazat – 6%)
Hájos Zoltán köszönetet mondott mindenkinek, aki bármilyen módon hozzájárult ehhez a sikerhez, és a dunaszerdahelyi választópolgároknak, a jelölteknek, stábnak. „Egyértelmű eredmény született. A dunaszerdahelyiek elismerték a négy éves munkánkat. Bízom abban, hogy ez a lendület kitart 4 évig. Dunaszerdahely példát mutat a Csallóköznek, és a Felvidéknek. Köszönjük!” – mondta a Felvidék.ma-nak nyilatkozva.
A 25 tagú testületben 16 tagja lesz az MKP-nak, mégpedig: Brunczvik Tünde, Herceg Andrea, Domonkos Tamás, Gútay László, Karaffa Attila, Nagy Iván, A. Szabó László, Garay László, Hodosy Szabolcs, Horony Ákos, Horváth Zoltán, Bugár György, Hakszer Roland, Kanovits György, Molnár Zoltán, Puha György.
Az eredményvárón készült fényképeket ITT> tekinthetik meg.

Korábban írtuk:
Hájos Zoltán polgármester és felesége kézen fogva érkezett a választóhelyiséghez. Családjával együtt szavazott. Vojtik Szimona felvételei.
A legújabb információk szerint Hájos Zoltán magasan vezet. Nagy valószínűséggel ő marad a polgármester. Az is biztos, hogy erős MKP-s többségű önkormányzat lesz! Berényi József 23.00 órára érkezik az eredményváróra.

Somorja (1 polgármesterjelölt), a részvételi arány 25,87% volt.
Bárdos Gábor – SMK – MKP – megnyerte a választást. (2529 szavazat)
Somorján a 19 képviselőből 18 helyet az MKP jelöltjei foglalnak el. Érsek Árpád, a Most-Híd parlamenti képviselője nem kapott bizalmat a város polgáraitól, nem választották meg helyi képviselőnek,  a választókörzetében két MKP-s képviselő, Ürge Lajos és Pogány Tibor megelőzte.  A testületbe bejutott Bauer Edit (MKP) volt európai parlamenti képviselő. Újra csak egy képviselője lesz a 19 tagú önkormányzatban a Most-Híd vegyes pártnak, most Šoltésová Erika jutott be.
A polgármester személye nem volt kérdés, Bárdos Gábor egyedüli jelöltként továbbra is betölti a tisztséget.
Somorján a következő képviselők kerültek az önkormányzatba: Bauer Edit (MKP), Erika Šoltésová (Híd), Pogány Tibor (MKP), Ürge Lajos (MKP), Faragó Zoltán (MKP), Veres Gábor (MKP), Méry János (MKP), Tóth Imre (MKP), Keresztes Róbert (MKP), Varga Renáta (MKP), Czafik László (MKP), Domsitz Márton (MKP), Kovács Koppány (MKP), Orosz Csaba (MKP), Andrássy István (MKP), Duducz Tibor (MKP), Élesztős Pál (MKP), Jáger Angéla (MKP), Nagy József (MKP).
Az eredmények elemzését ITT> olvashatják el.
A Felső-Csallóköz-i eredményekről ITT> olvashatnak.

Korábban írtuk:
Bárdos Gábor Somorja polgármestereSomorja város egyedüli polgármester jelöltje az MKP által támogatott Bárdos Gábor, Somorja 7. választási körzetében élt szavazati jogával. A Felvidék.ma-nak elmondta: az eddigi választói hajlandóságot figyelembe véve 45% körüli részvételi arányra számít, a kihívó nélküli indulását nem tekinti előnynek, sőt, úgy értékeli, hogy a versenyhelyzet hiánya gyengítheti a mandátumát, pedig a város vezetéséhez erős, a lakosság által támogatott testületre van szükség.
Őry Péter Csallóközcsütörtök polgármestereŐry Péter az MKP önkormányzati és közigazgatási alelnöke, Csallóközcsütörtök polgármestere egy Most-Híd által támogatott kihívóval, Józan Horváth Gabriellával szemben méretteti meg magát. Szavazatának leadása után a Felvidák.ma-nak elmondta: az előző választásokkor 60%-os volt a részvétel a községben, most is hasonlóan magas arányban feltételezi, hogy a lakosság élni fog alkotmányos jogával és az urnák elé járul. Felhívta a figyelmet, hogy fontos a választások tisztaságának a megőrzése, és a választások törvényes kereteinek a betartása.
Csicsay Ottó Nagymagyar polgármestereNagymagyar nagyközség polgármesterének az MKP által támogatott Csicsay Ottónak, két kihívója van, a Most-Híd részéről František Oravec személyében és a Roma Intelligencia Pártjától Ján Rigó személyében.
A polgármester családjával érkezett az 1. választási körzetbe, ahol a Felvidék.ma-nak elmondta: magas, 60%-os részvételre számít, mert a tapasztalata szerint a lakosság fontosnak érzi, hogy kifejezze véleményét a választások által, hogy fontos, kire adják le a voksukat, mert a község életének az irányát ez a döntés határozza majd meg.
Fehér Tibor Illésháza polgármestereFehér Tibor Illésháza MKP által támogatott polgármesterének szintén két kihívója van. A független Katona Katalin és a Most-Híd által jelölt Nyársik János.
A polgármester a kismagyari választóhelyiségben adta le voksát, majd a Felvidék.ma-nak nyilatkozva elmondta: 12 éves tapasztalata alapján a községben élő emberek átlagosan 60%-os részvételével lehet számolni. Az eredmény kimenetelét tekintve erős megmérettetés várható, de bízik abban, hogy az emberek józan esze fog győzedelmeskedni. (HA)

Galánta (6 polgármesterjelölt), a részvételi arány 39,65% volt.
Peter Černý – független
František Gaulieder – független
Kovács Tamás – független
Ladislav Maťašovský – független
Peter Paška – független – megnyerte a választást.
Takáč Zsolt – Most-Híd, Sieť, NOVA
A képviselő-testületben a következő jelöltek kaptak mandátumot: František Gaulieder, Ing. (1 516 szavazat, független)Zsolt Takáč (1 255 szavazat, MOST – HÍD), Peter Kolek, Bc. (1 048 szavazat, független), Ervin Chomča, MUDr. (965 szavazat, MOST – HÍD), Peter Závodský (861 szavazat, SDKÚ-DS, SMK-MKP), Richard Šimaljak, MUDr. (806 szavazat, MOST – HÍD), Zoltán Horváth, Ing. (741 szavazat, SDKÚ-DS, SMK-MKP), Helena Kertészová, MUDr. (740 szavazat, SDKÚ-DS, SMK-MKP), László Biró, Mgr. (677 szavazat, SDKÚ-DS, SMK-MKP), Zsolt Barczi, Mgr. (666 szavazat, SDKÚ-DS, SMK-MKP), Jozef Gál, Mgr. (635 szavazat, SDKÚ-DS, SMK-MKP), László Benkovics, Mgr. (630 szavazat, SDKÚ-DS, SMK-MKP), Peter Černý, PaedDr. (392 szavazat, független), Katalin Vanya (306 szavazat, MOST – HÍD), Fridrich Psota (288 szavazat, független), Ján Marsall, Mgr. (263 szavazat, SDKÚ-DS, SMK-MKP), Ján Stratinský, MUDr. (257 szavazat, SDKÚ-DS, SMK-MKP), Marta Vajdová, PhDr. (207 szavazat, független), Andrej Tábori, Mgr. (176 szavazat, független)

Vágsellye (5 polgármesterjelölt), a részvételi arány 35,92% volt.
Martin Alföldi – Most-Híd, KDH, Sieť
Jozef Belický – független – megnyerte a választást.
Miroslav Gera – független
Jozef Klačko – független
Alexander Szabó – független

Nyitra (7 polgármesterjelölt), a részvételi arány 26,49% volt.
Dušan Damašek – független
Jozef Dvonč – Smer-SD, KDH, SNS – megnyerte a választást.
Ján Kovarčík – Národ a spravodlivosť – Naša strana, Právo a Spravodlivosť, SDS
Pavol Leštinský – KSS
Viliam Mokráň – KĽS
Róbert Švec – független
Dominika Tekeliová – Sieť

Komárom (6 polgármesterjelölt)
1. Stubendek László – független (3877 szavazat – 37,56%)Stubendek László unokájával
2. Czíria Attila – SMK-MKP, Most-Híd (3047 szavazat – 29,51%)
3. Anton Marek – független (1873 szavazat – 18,14%)
4. Peter Benčič – Strana zelených (780 szavazat)
5. Gulyás Magdaléna – független (411 szavazat)
6. Less Károly – független  (334 szavazat)
A bejegyzett 30 362 szavazóból 10 508 adta le a voksát, ami 34,6 %-os részvételt jelent. Komárom város polgármesterének Stubendek Lászlót választották meg 3 877 szavazattal.
A komáromi eredményváról ITT> tudósítottunk.
Stubendek László az alacsony részvételi aránnyal kapcsolatban a Felvidék.ma-nak elmondta: Ez az eredmény várható volt. Véleményem szerint az utóbbi időben már érezni lehetett, hogy az embereknek elegük van a politikai csatározásokból. Sajnos ez hatással volt a választói kedvre, részvételre. Azok, akik november 15-én elmentek szavazni, azok mindenképpen a változásra szavaztak, a változást szerették volna elérni és a civil vonalat megerősíteni. A lakossági és nem a párt érdekek szerinti cselekvést választották.
Komárom új polgármesterével készített interjúnk ITT> tekinthető meg.
“Tisztújítás lesz Komáromban, ahol én nem kívánok indulni az elnöki székért” – mondta Czíria Attila, majd hozzátette: “Ahogyan említettem, a politikai felelősség az enyém, ezt vállalom. Úgy gondolom, hogy egy vesztes csata után ezt a lépést meg kellett tennem. A polgármesteri címért folytatott versenyben elsőnek kell lenni, a többi helyezésért nem osztanak érmet… Döntésemet az elnökség elfogadta, és teljes mértékben egyetértett vele. Ugyanakkor azt is jelezték felém, hogy nagyon sajnálnák, ha teljesen kivonulnék a politikából.”
Czíria Attilával készített interjúnkat ITT> olvashatják.
Czíria Attila és családja szavaz
Korábban írtuk:
Komáromban minden választókörzetben aktív részvétel van. Sorban nem kell állni, de a fülkékre rendszerint várni kell. Stubendek László családi körben töltötte a napot, unokájával ment szavazni. Nem különben Czíria Attila, aki szintén a feleségével és két fiával jött választani.
Sok bejelentés érkezett a városi rendőrségre, akik állandóan cirkálnak a városban, igyekeznek ott lenni mindenütt. Feltűnően sok a roma választópolgár. (Szalai Erika)

A Komáromi járás MKP-s ismert „arcai”: Paton Szabó Olga, Kolozsnémán Szalay Rozália, Csicsón Földes Csaba, Martoson Keszegh István is újrázott. Ahogyan Horváth Árpád is Gútán. Utóbbit harmadszor választották meg polgármesternek. A Komáromi járás eredményeit ITT> tekinthetik meg.

Érsekújvár (7 polgármesterjelölt), a részvételi arány 40,16% volt.
Anna Benková – független
Koloman Forró – független
Marika Hosszú – független
Otokar Klein – független – megnyerte a választ.
Gejza Pischinger – független
Štefan Prešinský – független
Pavel Vrchota – független
Érsekújvár lakossága november 15-i helyhatósági választásokon Otokar Klein nyerte az érsekújvári polgármester-választást. A független jelöltet a Most-Híd, valamint nem hivatalos források szerint a Smer is támogatta. Otokar Klein, akinek neve operaénekesként sokak fülében ismerősen cseng, Pischinger Gejzát váltotta. Utóbbi 12 évig irányította Érsekújvárt. A szavazáson a lakosok 40,16 %-a vett részt. Az új polgármester hivatalba lépése után a város lakosságát nyilvános találkozóra hívja, amit városnegyedenként valósít majd meg. A nyilvános vitákon a várost érintő problémákat szeretné megbeszélni. Bővebben ITT>>>.

Párkány (4 polgármesterjelölt), a részvételi arány 43,49% volt.
Ján Oravec – független (1140 szavazat)
Karakán Gábor – független (334 szavazat)
Szabó Jenő – független a Smer, Most-Híd és MKP támogatta – megnyerte a választ. (2087 szavazat 43,5%)
Vincze Tibor – független (386 szavazat)
„Párkányban jobban szerepelt az MKP, mint négy éve, eggyel több a képviselünk, a lakosság többsége a váltásra voksolt, ami azt jelenti, hogy az általunk is támogatott Szabó Jenő független polgármester fölényes győzelmet aratott” – tette hozzá Szigeti László, az MKP Országos Tanácsának elnöke, akit Párkányban szintén képviselővé választottak.
Párkányban Szabó Jenő független polgármesterjelöltet választották meg. A képviselő-testületbe a következő jelöltek kerültek: Vitkóová Andrea (1 057 szavazat, Most-Híd) Lengyel Attila (950 szavazat, Most-Híd), Árendás Ferenc (863 szavazat, független), Szigeti László (804 szavazat, MKP), Borovič József (767 szavazat, MKP), Večerková Judita (750 szavazat, Most-Híd), Slabáková  Kornélia (750 szavazat, független), Szalatnyai Gábor (613 szavazat, független), Karakán Gábor (604 szavazat, független),  Slabák Jozef (601 szavazat, független), Chalmovský Miroslav (553 szavazat, Smer-SD), Fekete László (548 szavazat, MKP), Benyó Mónika (522 szavazat, MKP), Švajcer László (508 szavazat, MKP), Csepregi Zoltán (484 szavazat, független).

Léva (9 polgármesterjelölt), a részvételi arány 30,83% volt.
Igor Éder – Sieť
Vladimír Hagara – független
Rastislav Kasan – független
Katarína Krkošková – NOVA
Ján Krtík – független
Štefan Mišák – Smer-SD, SNS, Strana zelených – megnyerte a választást.
Slavomír Pirk – független
Miloš Zaujec – KDH–SDKÚ–SaS
Karol Takáč – független

A képviselő-testületbe a következő jelöltek kerültek be: RNDr. Ján Krtík (független), JUDr. Rastislav Kasan (független), MUDr. Gabriel Földi (független), Mgr. Petra Števková (SMĽ), Ladislav Lutovský (független), Tolnai Csaba (MKP-Most-Híd), Ing. Roman Karaffa (SIEŤ), Mgr. Mária Kuriačková (független), PhDr. Roman Salinka (független), Mgr. Ervín Szalma (SIEŤ), MUDr. Marek Földesi (független), PaedDr. Štefan Kalocsay (független), MUDr. Gabriel Mančík (SMER-SD), MUDr. Juraj Braun (KDH, SaS, SDKÚ-DS), Ing. Alexander Bačík (SMER-SD), Mgr. Beáta Vrábelová (SMER-SD), Bc. Miloš Zaujec (KDH, SaS, SDKÚ-DS), Mgr. Ján Koštrna (független), PaedDr. Igor Éder (SIEŤ), JUDr. Ján Janáč (SMER-SD), Mgr. Martina Gašparová (SMER-SD), MUDr. Alena Frtúsová, MPH (SMER-SD), Ing. Ivan Murín (KDH, SaS, SDKÚ-DS), Mgr. Peter Benček (független)

Oros ZoltánIpolyság (9 polgármesterjelölt), a részvételi arány 47,07%-os volt.
Baráti Tamás – Most-Híd
Bugyi István – független
Gejza Gubiš – független
Hedviga Makovínyiová – független
Ľudovit Pásztor – független
Oros Zoltán – SMK-MKP
Pavel Hudec – független
Peter Šóder – független
Štefan Gregor – független – megnyerte a választást
Ipolyságon a polgármester a független Štefan Gregor lett 713 szavazattal. Oros Zoltán 466 szavazattal a negyedik helyen végzett. A 12 fős képviselőtestületnek négy tagja lesz az MKP-nak: MuDr. Rusznyák Ferenc, Zachar Pál, Oros Zoltán, Bukor Erzsébet. A Most-Hídnak két képviselője lesz, emellett hát független is bejutott a városi testületbe.

Korábban írtuk:
Ipolyságon Oros Zoltán, az MKP polgármesterjelöltje feleségével együtt 11 óra után adta le szavazatát a 6. számú szavazókörzetben. A Felvidék.ma kérdésére elmondta, az MKP helyi alapszervezete alapos koncepció alapján állították össze a kampányt, ötvözve a tapasztalatot és a fiatalság dinamizmusát. Személyesen szólították meg a város lakosságát.
„A város számára fontosak a mostani önkormányzati választások. Most lesz az utolsó kitörési pont a 2015/2020 uniós tervgazdálkodási programok letöltésére, s erre nagy szüksége van Ipolyságnak. Ugyanakkor a nagy projekteken kívül fontosak azok az apró láthatatlan dolgok, amelyek élhetőbbé teszik a helyi közösségünket” – nyilatkozta a polgármesterjelölt. Az esélyeket latolgatva kifejtette: erős csapat állt össze, mely nagy választékkal szolgál a polgároknak.
Ipolyság és a hozzátartozó települések összesen nyolc szavazókörzetében a délelőtt folyamán magas részvételi arány volt. Délig zökkenőmentesen zajlott az Ipoly menti városban a szavazás. (PP)

Nagykürtös (4 polgármesterjelölt),
a részvételi arány 32,73% volt.
Igor Boreš – SDKÚ–Sieť
Michal Györgyík – ĽS Naše Slovensko
Dalibor Surkoš – Smer–KDH – megnyerte a választást.
Roman Wagner – független

A Lévai és a Nagykürtösi járás eredményeiről bővebben ITT>

Csúsz PéterLosonc (6 polgármesterjelölt), a részvételi arány 35,40% volt.
Csúsz Péter – független
Vladimír Koška – Priama demokracia
Jozef Oravec – független
Juraj Pelč – független
Alexandra Pivková – független – megnyerte a választást
Martin Šebian – független
Korábban írtuk:
Losoncon úgy délelőtt 10 óra után nőtt meg a választási kedv. A bejárt választási helyiségek némelyikében sorba kellett állni.
Választások után LosonconA Városi Képviselő-testület 21 székébe 98 jelölt van. A legtöbben a város déli területét magába foglaló 1. szám körzetből jutnak be, szám szerint öt.
Épp volt alkalmam és alkalmunk látni, hiszen többen hívták fel a figyelmemet arra, hogy a Vajansky utcai szavazókör előtt két autóbusszal hozták el a közeli rappi út melletti „telepről” az ott élő roma lakosokat. A szervezők rendelkeztek annyi arroganciával, hogy a szavazókat a helyszínre szállították, majd miután azok leadták a szavazataikat hazaszállították őket. Nem ilyen szintű, de hasonló jelzéseket kaptam Fülekről is!
A legnagyobb érdeklődés a polgármesteri jelölteket kíséri, ahová hat jelölt van. A függetlenként induló Csúsz Péter a Komensky utcai szavazókörben adta le a szavazatát.
Különösebb rendbontás nélkül értek véget a helyhatósági választások Losoncon és környékén. A részvételi arány este 18.00 körül Losoncon 37% körül mozgott, Ragyolcon, ahol egy választási körzet volt meghaladta a 60%-ot. Füleken több körzetben meghaladta az 5 % -ot. A helybélieket érezhetően érdekli az, hogy kik lesznek az önkormányzatban.
Füleken a városi rendőrség vizsgálta a „lefizetett” választókat, de az eddigi ismereteim szerint nem találtak törvénysértést. A városban két igen ismert és elismert magyar személyiség méri össze az erejét, aminek egyik eredménye, hogy a magyar lakosok a megszokottnál nagyobb arányban mentek szavazni. Minden előjel arra utal, hogy a végeredmény nagyon szoros lesz. A losonci délelőtti „autóbuszos szavazás” ettől lényegesen nagyobb visszhangot váltott ki, de azt követően nem történt hasonló eset. (Puntigán József)

fülekenFülek (4 polgármesterjelölt), a részvételi arány
Agócs Attila – független – megnyerte a választásokat (1 273 szavazat)
Zoltán Balog – SRK  (519 szavazat)
Jaromír Kaličiak – Smer (848 szavazat)
Szvorák Zsuzsanna – SMK-MKP (1144 szavazat)
Füleken a következő képviselők kerültek az önkormányzatba: Fehér László (Most-Híd, 461 szavazat), Szakó László (független, 359 szavazat), Vladimír Cirbus (Most-Híd, 339 szavazat), Róbert Belko (Smer-SD, 336 szavazat), Czupper Tibor (Most-Híd, 314 szavazat), Eibner Róbert (Most-Híd, 521 szavazat), Jozef Tankina (Most-Híd, 459 szavazat), Kerekes László (MKP, 423 szavazat), Orosz Margit (Most-Híd, 331 szavazat), Visnyai Attila (független), Szvorák Zsuzsanna (MKP, 468 szavazat), Anderko Zoltán (Most-Híd, 364 szavazat), Kelemen Erik (Most-Híd, 325 szavazat), Mák Dávid (MKP, 254 szavazat), Tóth Tankina Tímea (MKP, 251 szavazat).

A nógrádi választások kapcsán az utógondolatokat ITT> olvashatják el.

Rimaszombat (4 polgármesterjelölt), a részvételi arány 37,69% volt.
1. Šimko József – független a Nova–OKS–OĽaNO–KDS–SaS–SMK-MKP támogatásával (4170 szavazat – 58,35%)
2. Dušan Hlinka – független a Smer-SD támogatásával (1566 szavazat – 21,91%)
3. Orosz István – független a Most-Híd, Sieť támogatásával (712 szavazat – 9,97%)
4. Igor Maňovský – független (698 szavazat – 9,77%)

Rimaszombatban a következő képviselők kerültek az önkormányzatba: Rigó László-MKP (569 szavazat), Eva Bornayová – Smer (487 szavazat), Főző Zsolt-MKP (389 szavazat), Samuel Urban – SDKÚ-DS (347 szavazat), Bán Zoltán-MKP (343 szavazt), Csirmaz Miklós-MKP (342 szavazat), Auxt Ferenc-MKP(660 szavazat), Andrea Andrášiová (656 szavazat), Silvia Vargová Most-Híd (605 szavazat), Štefan Baláž – SDS (600 szavazat), Viliam Vaš – KDH (816 szavazat), Ivan Hazucha – Smer (512 szavazat), Erik Klaubert – független (462 szavazat), Július Sojka – SDKÚ (417 szavazat), Anna Zsóriová – SMS (410 szavazat), Miroslav Bitala – Smer (381 szavazat), Tomáš Sliva – Most-Híd (493 szavazat), Cziprusz Zoltán-MKP (374 szavazat), Jozef Tóth – független (266 szavazat).
Bővebben ITT> olvashatnak a rimaszombati választásokról.

A Rimaszombati járás magyarlakta településeinek az eredménye a következő:
MKP: Abafala – Hanobik Irénke, Balogfala – Csörnök György, Cakó – Bari Károly, Dobóca –  Gotlíbet Annamária, Gömörmihályfalva – Hubay Levente, Almágy – Agócs Gyula, Sajókeszi – Szajkó Aladár, Naprágy – Madárász József, Péterfala – Köböl Gyula, Szútor – Balog Tibor, Alsóvály – Miko László, Vecseklő – Kovács Tibor, Balogújfalu – Bodon Gyula,
Most-Híd: Bátka – Hencz Péter, Magyarhegymeg – Agneša Krahulcová, Darnya – Vincze Endre, Füge – Palmont Imre,  Sajógömör – Jankóšik Zoltán, Kisgömöri – Kisantal Zoltán, Ajnácskő – Hunyák József, Korláti – Krausz Tivadar, Pádár –  Szabó Attila, Rimaszécs – Vavrek István, Medveshidegkút – Varga Sándor, Tajti – Molnár Gyula, Balogtamási – Gyurán Béla, Uzapanyit – Babík Péter, Zádorháza – Kovács Ildikó
MKP-Most-Híd: Perjése – Kovács Krisztián, Harmac – Benedek Márta, Sajószentkirály – Béres Ferenc, Lénártfala – Rákosi János, Runya – Javora Andrea, Kövecses – Keszi Norbert, Velkenye – Czigány János
MKP-Egyéb: Barac – Szajkó Richárd, Détér – Zagyi István
Független: Csíz – Tóth Péter, Dobfenek – Kati Erika, Gortva – Balog Géza, Keregede – Veres Ottó, Hanva – Czókoly Lajos, Balogiványi – Balyo Tibor, Feled – Mihályi Gábor, Jeszte – Zagyi Katalin, Újbást – Sonkoly Csilla, Radnót – Bari Aladár, Rakottyás – Rencsok János, Récske – Tóth Oszkár, Óbást – László Ildikó, Simonyi – Gál István, Serke – Kisfaludi Nándor, Méhi – Kosztúr Ľubomír, Nagybalog – Csúr Tibor, Felsővály – Ján Záhorský, Zsíp – Simon Béla
További falvak: Dúlháza – Baláž Katalin (SDKÚ-DS), Várgede – Illés István (SRK), Gesztete – Rácz Ferenc (Smer-SD), Kálosa – Váradi Béla (Smer-SD), Osgyán – Adrian Barto (Smer-SD), Pálfala – Menyhárt Béla, Rimajánosi – Stanislav Krahulec (Háló), Oldalfala – Sebők Tibor

Tornalja (7 polgármesterjelölt), a részvételi arány 49,90% volt.
1. Szögedi Anna – SMK-MKP–Smer  (1769 szavazat)
2. Herczeg Zsolt – független (620 szavazat)
3. Tóth László – független (213 szavazat)
4. Dusza István – független (153 szavazat)
5. Szajkó Béla – független (110 szavazat)
6. Árvai Gábor – független (72 szavazat)
7. Csízi Dezső – független (67 szavazat)

Tornalján a következő képviselők kerültek az önkormányzatba: Beje: Kristián Šokvári (121 szavazat), Szárnya: Róbert Legát (204 szavazat), Királyi: Attila Bódi (200 szavazat), Tornalja: Ladislav Iván (753 szavazat), Zoltán Antal (748 szavazat), István Hunyák – MKP (733 szavazat), Zsolt Herczeg (709 szavazat), Marcela Bundová (691 szavazat), Gabriel Koós (621 szavazat), Ladislav Nagy (605 szavazat), Zsolt Váradi (596 szavazat), Ján Deák – MKP (546 szavazat),  Miko Attila (543 szavazat).

Rozsnyó (6 polgármesterjelölt), a részvételi arány 30,60% volt.
Pavol Burdiga – Most-Híd – megnyerte a választásokat. (2200 szavazat – 47%)
Milan Capák – KSS
Ivan Kuhn – OKS
Monika Polgáriová – független
Peter Šima – független
Ľubomír Takáč – Právo a spravodlivosť
Rozsnyón a következő képviselők kerültek az önkormányzatba: Ivan Kuhn (OKS), Beke Zoltán (független), Kossuth Lajos (független), Lach János (Most-Híd), Balázs György (független), Milan Capák (KSS), Kemény Dezső (TIP), Roman Ocelník (független), Karol Kováč (független), Laco Árpád (MKP), Peter Džačár (független), Matúš Bischof (OKS).
A Rozsnyói járásban is abszolút győztesek a függetlenek. A járás 62 településének 48 654 választásra jogosult lakosából 54,64 százalék, azaz 26 586 választópolgár járult az urnák elé. Az emberek legnagyobb bizalommal a függetlenül induló polgármesterek és képviselők iránt vannak. A 62 polgármester közül 18 és a 384 képviselő közül 82 lett független.

Korábban írtuk:
A Rozsnyói járásban rendben folynak a választások egy községet, Berzétét leszámítva, ahol rendőrségi bejelentés történt.
A reggeli órákban Garaj Tibor berzétei polgármesterjelölt bejelentést tett a járási választási bizottságnál a kampánycsend megsértésével kapcsolatosan. Reggelre a községben fekete – fehér nyomtatott röplapok jelentek meg, melyek bár nevet nem tartalmaztak, de felvetették a kérdést, miszerint újra ŠTB-ést akartok?
A bizottság az esetet a rendőrségnek továbbította. A berzétei lakosok elmondása szerint a községben reggelre némelyik utcákban, fák alatt és a sáncokban voltak megtalálhatók a szlovák nyelvű szórólapok.
Ezen kívül csak egyszerű telefonos érdeklődések érkeztek a bizottsághoz a teendőkkel és a megfigyelőkkel kapcsolatosan. – tudtuk meg Margita Petrovától, a járási komisszió elnökétől. (BB)

Szepsi (6 polgármesterjelölt), a részvételi arány 50,34% volt.
Ján Csala – független
Monika Molnárová – Smer
Norbert Krušinský – Most-Híd–KDH–SDKÚ–Sieť
Petrás Irén – SMK-MKP (1195 szavazat)
Slavomír Borovský – független – megnyerte a választást. (1367 szavazat)
Tibor Bráz – független (707 szavazat)
“Szepsiben az MKP polgármesterjelöltje, Petrás Irénke egy szoros megméretésben sajnos alulmaradt. S a 13 fős képviselő-testületben is csak 3-an képviselik az MKP-s színeket. Ezen a tényeken keveset javít, hogy a harmadik legeredményesebb képviselőként kaptam bizalmat! Melyet a jövőben lehetőségeim és képességeim szerint igyekszem is megszolgálni” – mondta Köteles László.
Szepsiben a következp jelöltek kerültek a képviselő-testületbe: Gabriela Janičová (független), Dobos Zoltán (MKP), Köteles László (MKP), Grulyo Gyula (MKP), Otto Komjáti (KDH, MOST – HÍD, SIEŤ, SDKÚ-DS), Viliam Sýkora (független), Olga Kis Pálová (független), Ľubomír Somodi (független), Roland Szabó (SMER-SD), Iveta Kmeťová (független), Norbert Krušinský (KDH, MOST – HÍD, SIEŤ, SDKÚ-DS), Jaroslav Pupala (KDH, MOST – HÍD, SIEŤ, SDKÚ-DS), Imrich Ikrényi (független)

Kassa (6 főpolgármester-jelölt), a részvételi arány 34,45% volt.
Rudolf Bauer – KDH, SDKÚ-DS, NOVA, SaS, SMK-MKP, KDS, OKS, DS, OĽaNO
Jaroslav Džunko – független
Ivan Goňko – Jednota – Ľavicová strana Slovenska
Jozef Holečko – független
Richard Raši – Smer-SD – megnyerte a választást.
Boris Urbančík – TIP
Richard Raši, aki újabb négy évig irányíthatja Kassát, győzelmét – mint azt kifejtette – nem csupán saját stábjának sikereként fogja fel, hanem a kassaiak győzelmének. „Örülök annak, hogy a kassaiak tudatosították, mit végeztünk el az elmúlt négy évben. Sikeremet kötelességként fogom fel, annak kötelességeként, hogy együtt változtassuk meg Kassát a továbbiakban is” – fogalmazott Raši, aki az MKP támogatását is bíró Rudolf Bauerrel szemben nyert.

Korábban írtuk:
Kassán a főpolgármesteri székért hatan versengenek, miután ketten lemondtak. Richard Raši főpolgármester, aki a Smer-DS színeiben indul, reggel 8-kor adta le szavazatát. Azt mondta, nem tudott aludni. Pedig óriási pénzek fölött rendelkezett. Két független jelölt is indult, de nekik túl sok esélyük nincs. A következőt egy nemrég alakult baloldali párt indítja, az utolsót a 2013-ban alakult TIP nevű párt.
Rašival szemben egyedül Rudolf Bauernak van esélye, akit egy széles jobboldali koalíció, illetve tizenegy párt támogat. Köztük az MKP és Alena Bašistová orvos visszalépése után, a Most-Híd és a Háló (Sieť) is.
Kassa A boríték eltunik az urnábanBauer reggel kilenckor jelent meg a 31-es sz. körzet választóhelyiségben. Számos újságíró várakozott rá ugyanúgy, mint korábban Rašira. Azok majdnem átalakították a helyiséget. Azután annyian vettük körül, hogy nem fértünk az elején hozzá. Elmondta, az éjszaka jól aludt. A mai napot családi körben fogja tölteni. Este 8-kor majd a választási stábját keresi föl. Annak örülne, hogy ha a részvétel elérné a 35%-ot. Megkérdeztem tőle, reggel fölkeléskor mi jutott először eszébe. Egy kicsit elgondolkodott, majd azt mondta, a kampány nagyon igényes volt, arra gondolt, végre eljött a nap, amikor döntés születik. Ha megnyeri a választás, mi lesz első teendője? – faggattam tovább. Először is elolvassa a város önkormányzatáról szóló törvényt és Kassa statútumát. Fel kell frissítenie ismereteit, hogy majd biztos kézzel tudjon döntéseket hozni.
Kassa A választási helyiségekbenMíg várakoztunk, nagyjából öt percenként érkezett 2-3 ember, hogy leadja voksát. Ott találkoztam a neves fényképésszel, Alexander Jiroušekkel, aki feleségével együtt távozott. Elmondta nekem, Szőlőskére megy ezután. Tréfálkozva megkérdeztem tőle, hogy ott is leadja-e szavazatát? Nevetett.
Az újságírók a Luník IX-re igyekeztek, mert ott indult Vladimír Gürtler, aki a Hét Tisztességes, Szlovákia Regionális Pártja színeiben, szeretné az önként jelentkező roma nőket sterilizálni és ezért 10.000 euróval jutalmazni, illetve a luníki cigányoknak repülőjeget vásárolni Brüsszelbe.
Azután megálltam a Nyugathoz (Józsefváros) tartozó Terasz-lakótelepen. Az egyik iskolába mentem, ahol négy választóhelyiség várta a választókat. Ahogy az előző helyen, itt is elsősorban idősebb emberek jöttek, a helyiségekben mindenütt várakozni kellett. Távozásomkor négy középkorú házaspár érkezett.
A saját, óvárosi körzetemben is sokan várakoztak. Nekem is várnom kellett, hogy karikázhassak.
Dr. Bacsó Tiborral, aki a Dél (Erzsébetváros) polgármesteri székéért indul, szerettem volna megtudni, mikor és hová megy választani, hogy készítsek néhány képet, de sokáig nem vette a telefont, amikor végre fölvette, azzal tette le, hogy nem hall semmit. Vagy egy órával később kiderült, elromlott a mobilja és azért nem tudtunk egyeztetni. Ő már korán reggel leszavazott. Akkor, amikor először próbáltam elérni.
A városban 198 választási körzetben adhatják le a polgárok szavazataikat. Kassán azonban most nem babra megy a játék. A polgárok arról is szavaznak, hogy lesz-e uránbányászat a város közvetlen közelében, vagy sem. Abban az övezetben több luxusvilla épült. Állítólag az ott lakók már máshová költöznek, mert eldöntött ténynek veszik, megindul a kitermelés. A telekárak is azon a területen csökkentek. Néhány óra múlva okosabbak leszünk. (Balassa Zoltán)
További fényképek a Képgalériánkban ITT>>> tekinthetők meg.

Királyhelmec (4 polgármesterjelölt)
Karol Pataky – Most-Híd–Smer–KDH–SDKÚ–Sieť – megnyerte a választást
Pásztor István – SMK-MKP
Peter Pető – független
Zoltán Molnár – független
A képviselő-testületbe a következő jelöltek kerültek be: Peter Nádasdi Mgr.art. (1 146 szavazat, független), Jozef Želinský Ing. (1 019 szavazat, MOST – HÍD), Alžbeta Mátéová MUDr. (896 szavazat, független), Zoltán Illés Ing. (890 szavazat, MOST – HÍD), Peter Pandy JUDr. (868 szavazat, MOST – HÍD), Alexander Fedor Ing. (867 szavazat, MOST – HÍD), Gita Nagyová MUDr. (856 szavazat, MOST – HÍD), Gejza Sačko (796 szavazat, MOST – HÍD), Róbert Berta PhDr. (710 szavazat, MOST – HÍD), Peter Kuczmann PharmDr. (709 szavazat, SMK-MKP), Zoltán Apacs (688 szavazat, SMK-MKP).

Korábban írtuk:
Királyhelmecen 7 választási körzetben zökkenőmentesen kezdődtek a választások. Nem merült fel semmi, ami gátolná vagy bonyolítaná a választást, eddig semmi törvényellenesség nem volt észlelhető. Az MKP polgármesterjelöltje, Pásztor István már reggel 7.00 órakor leadta szavazatát családjával együtt. (MV)
Kora délután folyamán a rendőrség már kapott korrupciógyanús bejelentést a városból.

Kisgéresben az önkormányzati választásokon a 932 jogosult polgárból 444 vett részt a szavazáson, így a részvételi arány 47.63% volt (az országos átlag 48,34%). Polgármesternek újra választották Furik Csabát, 44 éves, SMK-MKP – 392 szavazattal. Képviselők: Asszonyi Árpád, Ing., 51 éves, SMK-MKP – 187 szavazattal, Bacskai Štefán, 44 éves, független – 255 szavazattal, Filep Tibor, Ing., 46 éves, független – 280 szavazattal, Illés Karol, 50 éves, független – 273 szavazattal, Kiš-Tóth Štefán, 46 éves, független – 257 szavazattal, Kendi Robert, 28 éves, SMK-MKP – 198 szavazattal, Liška Vojtech, 59 éves, független – 197 szavazattal, Sohajda Tibor, 40 éves, SMK-MKP – 160 szavazattal, sorsolással, Sohajda Vojtech, 42 éves, független – 292 szavazattal.

NagykaposNagykapos (7 polgármesterjelölt), a részvétel 40,03% volt.
Ladislav Hudák – független
Michal Gyüre – független
Mihók Gábor – SMK-MKP
Petrikán Péter – független – 1283 szavazattal nyert a jelenlegi polgármester.
Stela Očenášová – független
Vladimír Sabolčák – független
Zuzana Korušiak Vargová – független
A képviselő-testületbe a következő jelöltek kerültek: Ján Vetrecin (826 szavazat, SIEŤ), Mgr. Gábor Mihók (755 szavazat, SMK-MKP), Ján Vetrecin (744 szavazat, SIEŤ), Ferdinand Kočiš (588 szavazat, független), Ing. Attila Barkó (567 szavazat, SMK-MKP), JUDr. Ferenc Boczán (519 szavazat, MOST – HÍD), Ladislav Kaplár (487 szavazat, független, Attila Balogh, DIS art. (460 szavazat, független), JUDr. Attila Ilko (452 szavazta, független), Tibor Rebres (437 szavazat, SMK-MKP), Ing.Gejza Dobos (431 szavazat, MOST – HÍD), MVDr. Dionýz Sipos (405 szavazat, MOST – HÍD)

Korábban írtuk:
Mihók Gábor és párjaNagykaposon verőfényes napsütésben járulhattak urnához a szavazók. Látszólag nagy a választói kedv.
Mihók Gábor, az MKP nagykaposi polgármesterjelöltje felesége kíséretében kora délután látogatott el a városi kultúrházban kijelölt szavazóhelyiségbe. Szavazata leadás után a Felvidék.ma-nak elmondta, hogy bízik a jó eredményben.
Úgy érzi, hogy már azzal is sikerült visszaadni a helyi magyar közösség önbecsülését, hogy 16 év után ismét van MKP-s polgármesterjelölt a városban.
Nagykaposon 7 polgármesterjelölt és 58 képviselőjelölt közül választhatnak a szavazópolgárok, 10 szavazókörben zajlik a szavazás. Kocsis Katalin, a helyi választóbizottság elnöke tájékoztatása szerint eddig nem történt bejelentés törvénysértésről, nyugodt körülmények között zajlik a választás az Ung-vidék központjában. (Varga Tibor)

A helyhatósági választások összesen 9,89 millió euróba kerültek. Ebből az összegből több mint 4,5 millió eurót költött az állam a választásokkal kapcsolatos tájékoztatásra. A többi a szavazólapok biztosítására, a szavazóhelyiségek felszerelésére, a választás zökkenőmentes lebonyolítására, a közrend fenntartására ment. 1,16 millió eurót kap a statisztikai hivatal az eredmények feldolgozására. A rendre ezen a napon 7200 rendőr ügyelt. A bejelentések az ország szinte minden pontjáról érkeztek, szavazatvásárlással, a kampánycsend megsértésével kapcsolatban folyamatosan vizsgálták az eseteket.

Felvidék.ma
Nyitókép: Vojtik Szimona