50148

Egy, a körkép.sk megjelent, a Felvidék.ma által is idézett interjú kapcsán Feszty Zsolt az alábbi nyilatkozatot juttatta el szerkesztőségünkhöz:

A 2014.11.20-án Berényi Józseffel készült interjúban az alábbi kérdés és válasz hangzott el személyemmel kapcsolatban:
“És Feszty Zsolt esete, aki hitelességi okokból felfüggesztette a párttagságát, miután az MKP színeiben önkormányzati képviselői mandátumot szerzett?
Feszty Zsoltnak köszönjük, hogy 2013 februárjában belépett az MKP-ba. Sőt, azt is elismerés illeti, amiket a komáromi közéletben ezidáig végzett. Mostani nyilatkozata kapcsán pedig meg kell köszönnünk, ha kilép a pártból. Emberileg furcsa magatartásnak tartom ugyanis, hogyha az MKP-ról úgy néz ki, hogy felfutó ágban van Komáromban, akkor csatlakozik, és amikor baj van, akkor kilép. Ennek értékelését az olvasókra bízom, de ha minden ember így gondolkozott volna 2010-ben, mikor kiestünk a parlamentből vagy 2012-ben, mikoris nem jutottunk vissza, mint most ő, neki nem lett volna egyáltalán hova belépnie.”

Úgy gondolom, túlértékelik a személyem azzal, hogy külön kérdést szántak rá, mindazonáltal megtisztelő, hogy egy ilyen horderejű értékelésben, ahogy Önök fogalmaznak – nagyinterjúban – foglalkoznak velem.
Az elhangzottak kapcsán azonban kénytelen vagyok helyreigazítást kérni, ugyanis az Önök állításával ellentétben az MKP párttagságomat mindeddig nem függesztettem fel.
Az Önök által hivatkozott írásomban a következők olvashatóak: “Mivel a kialakult helyzetnek részese vagyok, úgy tervezem, hogy felfüggesztem a párttagságom… Egyetlen feltétele van annak, hogy MKP-s képviselő maradjak. Akit érint, tudja, hogy mi az. Nem titok, csak pillanatnyilag nem aktuális.”
A magyar nyelv jelenlegi szabályai szerint a fent leírtak semmiképp sem értelmezhetők múlt idejű, lezárt cselekvésként, amint azt a kérdést feltevő újságíró megfogalmazása sugallja.
Arról nem szólva, hogy a párttagság felfüggesztésének pontosan meghatározott feltételei vannak az Alapszabály III. fejezetének 5. §-ban (ITT>>), melyek közül egyiknek sem tettem mindeddig eleget.
Mondanivalóm elferdítésével mind a kérdezettet, mind a közvéleményt a valóságtól eltérően informálták, azaz félretájékoztatták.
Mindezek fényében a kérdésre adott választ nem is kívánom véleményezni, hisz Berényi József elnök úr tulajdonképpen egy fikcióra reagált.
A korkep.sk szerkesztőségének további munkájukhoz jó szívvel ajánlom figyelmükbe Deák Ferenc sajtótörvénnyel kapcsolatos gondolatát: “Ha tőlem függene, a sajtótörvénynek csak egy paragrafusa volna: hazudni nem szabad.
Ezen nyilatkozat közlésével a magam részéről az ügyet lezártnak tekintem.

Feszty Zsolt, Felvidék.ma {iarelatednews articleid=”50097″}