50269

A Velő Polgári Társulás a dunaszerdahelyi önkormányzat támogatásával szervezte meg a Kultúrával az akadályok ellen  című rendezvényt. A programból nem hiányzott a egészségügyi segédeszközök kiállítása, a Csallóközi Dal- és Táncegyüttes és a dunaszerdahelyi kerekesszékes tánccsoport fellépése, a Baltazár Színház zenés mesedarabjának és a Rivalda Színháznak az előadása ill. Jánoska Tibor és Sándor Deni zenés estje sem november 24-én.
A hagyományokkal rendelkező jótékonysági rendezvényt kilenc éve szervezte meg először a dunaszerdahelyi székhelyű Velő Polgári Társulás Jarábik Imre vezetésével, aki személyesen érintett a témában, hiszen maga is a kerekesszékesek mindennapjait éli.  Imre a Felvidék. ma-nak elmondta: a sok munka, a program megszervezése örömmel tölti el, látva a sok érdeklődőt,  csillogó szemű társait, a gyerekek boldogságát.
A 2002-ben létrejött szervezet pályázati támogatásokból tartja fenn magát, s célja, hogy megismertesse a társadalmat  a mozgássérült emberek gondjaival.  Ez a kezdeményezés újít a hagyományokon, mert eddig a dunaszerdahelyi  Thermalparkban  tartották a rendezvényt a fogyatékkal  élők számára és a sport kapta a nagyobb hangsúlyt. Büszkeséggel tölti el, hogy a Velő Polgári Társulásnak köszönhetően már van Szlovákiának mozgássérült kosárlabdacsapata. 
Most a régión belül a kultúra felé fordulnak, megmutatva, hogy a színpad, a zene és a tánc  miként jelenik meg a sérült emberek mindennapjaiban. Hiszi, hogy az ilyen személyes találkozások által bővülnek a meglévő kapcsolatok, és hosszú távon fenn  is maradhatnak. Sok problémával néznek szembe,  viszont vannak eredmények, például  az akadálymentesítés és a szociális támogatások igénybevétele.
A programban fellépett a  Csallóközi Néptáncegyüttes, valamint a 47-es számú mozgássérült szervezetből a Guruló trió,  egy kerekesszékes tánccsoport. A közönség tetszését és tiszteletét elnyerve mutatták be nem mindennapi táncukat. A tánccsoportból Jakus Eugén a Felvidék.ma-nak elmondta, hogy a legnagyobb kihívás mind maga, mind a családja számára az érzelmi feldolgozás, elfogadás és a szembenézés azzal, hogy kiszolgáltatottá válhat az ember, annak ellenére, hogy mindent megtesz, hogy fizikai korlátait leküzdje.
A rendezvényt Hájos Zoltán, Dunaszerdahely polgármestere nyitotta meg, aki beszédében elmondta, hogy fontosnak tartja a kommunikációt a társadalmi szervezetekkel. A város vezetése nyitott a kezdeményezésekre, a Velő Polgári Társulás javaslataira, tudja, hogy sok a tennivaló, vannak megvalósult projektek, mint az ügyfélfogadó iroda akadálymentesítése és a jövőben is készek arra, hogy közösen  folytassák a megkezdett munkát.
Bauer Edit, volt európai parlamenti képviselő, Somorja város képviselő-testületének a tagja, a Carissimi non-profit alap kuratóriumi tagja megköszönte Jarábik Imrének a felajánlását, hogy az est bevételéből támogatják a Carissimi folyóirat megjelenését. Elmondta,  hogy a lap ingyenesen hozzáférhető, bár megjelenését sokszor veszélyezteti az anyagi források hiánya, holott   több száz fogyatékkal élő embernek segít információval, jogi tanácsadással.
Ibolya Ildikó, a VMK igazgatónője a Felvidék.ma-nak elmondta, szívügyének tartja,  hogy a művelődési központ mindenki otthona legyen, örömmel adnak helyet minden kulturális rendezvénynek, szeretnének felkarolni minden segítségre szoruló kezdeményezést, színesítve ezáltal  a programok palettáját. Öröm számára a mozgássérültek klubjának működése és a kerekesszékes tánccsoport létezése, mert jó látni, milyen  lelkesen vesznek részt a próbákon, rendezvényeken, ahová meghívást kapnak. 2012-ben Dunaszerdahely város bálján mutatta be műsorát a Guruló trió.
A program ezt követő részében a Baltazár Színház Grafalló című zenés darabja került bemutatásra. A Baltazár Színház Magyarországon az egyedüli hivatásos színtársulat, amely értelmi fogyatékos  színészekből áll. A Baltazár Színház Alapítvány célja, hogy tevékenysége nyomán a sérült emberek társadalmi megítélése megváltozzon. Minél szélesebb nézőréteget kíván megszólítani, akiknek szociális érzékenységét a Baltazár Színház darabjai felébresztik. A színház óriási szerepet játszik a fogyatékosok „másságának” elfogadtatásában, út a sérült emberek számára a társadalomba való integrálódáshoz. Az emberekre az érzelmeken – a művészeten – keresztül lehet leginkább hatni. A hatás eléréséhez az előadások  magas színvonala a biztosíték. Megalakulása óta a társulat 13 előadást tartott. Soraiban a színészek mellett neves művészek is dolgoznak, mint a 2010-ben Erkel Ferenc-díjjal jutalmazott Darvas Ferenc zeneszerző, Müller Péter Sziámi és többek között Kecskés Karina színész, drámapedagógus.
A rendezvény Dunaszerdahely város önkormányzatának támogatásával, valamint a városi művelődési központ és a Könyvklub társszervezésében jött létre.

HA, Felvidék.ma
További fényképek a Képgalériánkban ITT>>> tekinthetők meg.