50090

A pöstyéni CT-botrány óta ismét előtérbe került az a régi ellenzéki óhaj, hogy kétes hátterű társaságok ne vehessenek részt közbeszerzésben, azaz ne jussanak állami, önkormányzati megrendelésekhez. Jogi szakértők szerint azonban az offshore cégek tenderekből való kizárása a szabad piaci versenyt sértené, viszont a tulajdonosi struktúra átláthatósága törvénymódosítással elérhető.

A Cipruson vagy a Karib-szigetvilágban, de akár itthon is bejegyzett ismeretlen tulajdonosú cégek már a rendszerváltozást követően hallattak magukról, előbb a privatizáció, majd a különböző állami megrendelések kapcsán, és a Dzurinda- majd a Fico-kormányzat idején is okozták némi botrányt. A politikai elit köreiben már többször megfogalmazódott az igény: csak tiszta lappal, garázscégek ne vehessenek részt közbeszerzésekben. Ám mivel a törvény ezt azóta is lehetővé teszi, az adóparadicsomokban bejegyzett társaságok már nem egy versenypályázatot megnyertek. És törvénnyel el sem érhető a kizárásuk, csak azért mert garázscégek. Marad a másik lehetőség: feltételül szabni a tulajdonosi szerkezet felfedését. Robert Fico még első kormányának vége felé, 2010 februájában kijelentette, „mindenki, aki versenytárgyalásra jelentkezik, köteles lesz a részvétel feltételeként felmutatni a teljes tulajdonosi struktúrát”. 2011-ben a Radičová-kormány pozíciójából ugyanezt szorgalmazta az akkor még SDKÚ-s Miroslav Beblavý parlamenti képviselő is. Ám azóta sem történt semmi, mígnem a pöstyéni kórház túldrágított tendere kapcsán ismét terítékre került a kérdés. Azonban csak azért kizárni a versenyből egy céget, mert offshore jellegű, jogellenes, ellentétes az uniós normákkal, állítja Zita Táborská, a Közbeszerzési Hivatal vezetője. Különben is, például „sok Cipruson bejegyzett cég megbízható, és tisztességes áron szállítja le a berendezéseket”, mondja. Marad tehát az a megoldás, hogy az anonim társaságok tárják fel tulajdonosi hátterüket. Ebben a szellemben készült el Beblavý (immár független) képviselő törvénymódosító javaslata, amelyet az ellenzék is támogat, s valószínűleg a parlament következő ülésén napirendre is kerülhet. Andrej Leontiev nemzetközi jogi szakértő ennek kapcsán arra figyelmeztet, hogy az indítvány csak akkor felel meg az uniós normáknak, ha a pályázatokra jelentkezők mindegyikére, azaz nem tesz különbséget garázscég és nem garázscég között.

BA, Felvidék.ma