50307

A Megyercsi Református Egyházközség a közelmúltban előadássorozatot indított Nőkről-nőknek címmel.
Ez a hír már önmagában örömforrás a gondolkodó és érző hazai magyar emberek számára, hiszen mai állapotainkra inkább vonatkozik a szétszórtság, mint az egység.
Végső László megyercsi református lelkipásztor a Felvidék.ma-nak elmondta, azért indították ezt az előadássorozatot, hogy résztvevői megismerjék elhivatásuk célját, és akik már jártasak, azok megerősödhessenek küldetésükben.
“Szeretnénk továbbá, ha a közösségen belül megnyílnának a nők és beszélnének az ezzel járó problémáikról, gondjaikról, ugyanakkor ennek szépségeiről, örömeiről is. Minden előadás a Bibliában szereplő egyik nő életére épül, de személyes bizonyságtételekre is lehetőség adódik.
Gyülekezetünket 121 egyháztag alkotja. A nyitó előadásra október 27-én a megyercsi templom gyülekezeti termében került sor délután öt órától. Első előadónk Ft. Fazekas Zsuzsanna püspökné asszony, a Komáromi Református Egyházközség lelkipásztora volt, aki az első Éva személye kapcsán a nő, feleség, anya Isten szerinti hármas elhívatásáról beszélt.
A tartalmas megnyilatkozás után lehetőség nyílt hozzászólásokra, kérdések feltevésére és bizonyságtételekre is. Nyitó rendezvényünkre tizenheten jöttek el, 13 éves kortól a 80 évesig. A meghitt együttlét szeretetvendégséggel zárult. Az előadásnak nagyon jó a visszhangja, a jelenlévők már akkor kérdezgették, mikor lesz a következő alkalom. Isten kegyelméből havonta, a hónap utolsó hétfőjén szeretnénk ezeket az alkalmakat megrendezni” – mondta Végső László.
Mint megtudtuk, előadásaikon minden érdeklődő hölgyet szívesen látnak. Legközelebb – kivételesen – december elsején 17 órától jönnek össze. “Előadónk Nt. Szabó Valéria, a Nagymegyeri Református Egyházközség lelkipásztora lesz. Ő meglepetésszerűen választ egy női személyt a Szentírásból, és annak életére, szerepére építi fel előadását” – tette hozzá.

Batta György, Felvidék.ma {iarelatednews articleid=”39715,39450,36400″}