50134 1

Immár ötödik alkalommal került sor a szőgyéni Csongrády Lajos Alapiskolában a Rákóczi Szövetség Beiratkozási Programjának ösztöndíj átadó ünnepségére.
Az ünnepségen jelen volt a Rákóczi Szövetség elnöke, Halzl József, Csáky Csongor titkár, a program támogatójaként Tata Város küldöttsége, élén Michl József polgármesterrel. Elkísérték őt Beró Henrietta alpolgármester asszony és Osgyáni Zsuzsanna külkapcsolatokért felelős referens. A vendégeket Szász Attila leköszönő polgármester, Vígh Gábor az újonnan megválasztott polgármester, és Szabó Melinda igazgatónő üdvözölte, majd az érintett kisdiákok kedves műsorral köszöntötték a jelenlévőket.
50134 3A megnyitóban Halzl József elnök elmondta, hogy az ide évben a Rákóczi Szövetség Beiratkozási Programja szeptember és december között 200 Kárpát-medencei helyszínen közel 5400 diáknak ünnepélyes keretek között nyújtja át a 10000 Ft támogatási összeget. A program érinti a teljes Felvidéket, ahol 3550 diák részesül az ösztöndíjban, a teljes partiumi Bihar megyét, Dést és környékét, ahol 1500 iskolakezdőhöz jut el a támogatás, továbbá 40 délvidéki szórványtelepülés 400 iskolakezdőjét, Horvátországot is beleértve. Örömmel szögezte le, hogy Pozsonytól Nagykaposig növekszik a magyar iskolákba beíratottak száma, ami a helyi önkormányzatok és iskolák jó munkáját dicséri, és bízik abban, hogy erőfeszítéseik részben megalapozzák, hogy minél több külhoni magyar család merje vállalni gyermeke magyar tannyelvű iskolába íratását, vállalva ezzel a magyar közösségek megmaradását is.
Az Európa-díjas Tata Város önkormányzata különös gondot fordít az elszakított országrészekben élő nemzettestvéreire, így Szőgyén testvértelepülésére is. Sokoldalú támogatását bővítette 2010-ben, amikor csatlakozott a Rákóczi Szövetség kisiskolásokat segítő programjához.
Michl József polgármester ünnepi beszédében megemlítette azt a szomorú tényt, amiből kifolyólag a két település kapcsolata létrejött. 1947-ben 135 szőgyéni család volt kénytelen elhagyni otthonát, akik közül többen Tatán és környékén találtak új otthonra.
50134 450134 2 Elmondta, hogy ez az embertelen intézkedés mára számos örömteljes eseményt, jó kapcsolatokat teremtett, és a nemzet i összetartozás megerősítését kovácsolta eggyé. Biztosította a jelenlévőket arról, hogy a történelem vihara, mely szétszakított bennünket, az anyaországban több önkormányzatot, civil szervezetet és magánembert ösztönöz arra, hogy támogassa a felvidéki családokat, gyerekeket, tanintézményeket, hogy továbbra is erősíthessék nemzeti identitásukat.
Tata és Szőgyén 17 éve ápol testvér települési kapcsolatot. Az elmúlt évek alatt Tata városa számos rendezvény alkalmával támogatta a község fiataljait. Többek közt ilyen az anyanyelvi vetélkedő, a tatai tehetséggondozó tábor, a tanév végi jutalom-könyvcsomag, a beiratkozási program, és a 2015-ös évre meghívás érkezett ifjúsági táborba való részvételre is.
Az idei tanévben a támogatási szerződés értelmében 18 elsős vette át a Csongrády Lajos Alapiskolában tartott ünnepségen a beiratkozási ösztöndíjat, melyből tizenhárom szőgyéni elsős élvezte közvetlenül a testvérváros támogatását. (4 diák Bartról és 1 diák Kéméndről részesült még támogatásban).

Utóirat: A 2014-es év eseményei között volt más rendezvény is, amikor a Rákóczi Szövetség, Tata Város önkormányzata, és a felvidéki Szőgyén közösen erősíthette a nemzeti együvé tartozást. Az idei nyáron a történelmi Tata adott otthont a Rákóczi Szövetség Anyanyelvi Táborának, ahol 115 Felvidékről és Kárpátaljáról érkezett táborozó töltött el egy hetet. Ez időben zajlott a 12. Tatai Tehetséggondozó Művésztábor is, ahol tatai, szőgyéni, szovátai (Erdély) és magyarkanizsai (Vajdaság) fiatalok alkottak, és részt vállaltak a tábor kézműves foglalkozásában.

Berényi Kornélia, Felvidék.ma {iarelatednews articleid=”47552″}