Mécsesgyújtás

A csehszlovákiai rendszerváltoztatás, a bársonyos forradalom kezdetének 25. évfordulója alkalmából ünnepséget és díszvacsorát tartottak, Dévényben koszorúztak a V4-ek és Ukrajna államfői.

A díszvacsora a szlovák elnök székhelyéül szolgáló pozsonyi Grassalkovich-palotában november 16-án. Ezt megelőzően a
bársonyos forradalom kezdetének 25. évfordulója alkalmából a pozsonyi Szlovák Nemzeti Színházban rendezett ünnepségen vettek részt a V4-ek és Ukrajna államfői.
Petro Porosenko ukrán, Áder János magyar, Bronislaw Komorowski lengyel, Andrej Kiska szlovák, Joachim Gauck német és Milos Zeman cseh elnök (b-j) mécsest is gyújtottak az 1988 márciusában zajlott úgynevezett gyertyás tüntetés emlékére rendezett gyertyagyújtáson a pozsonyi Szlovák Nemzeti Színház melletti emlékhelynél.

Másnap, november 17-én koszorút helyeztek el Pozsonyban, a dévényi Szabadság kapuja-emlékműnél. A Szabadság kapuja-emlékművet a dévényi vár alatt, a Duna és a Morva folyó összefolyásánál a Politikai Foglyok Konföderációja állíttatta 2005-ben annak a 400 férfinek és nőnek az emlékére, akik 1945–1989 között ezen a határszakaszon menekülés közben vesztették életüket, illetve akiket elkergettek hazájukból. Peter Meszároš alkotása egy szétlőtt kaput ábrázol, amelyen belül egy kihajlított rács látható.
A megemlékezéseket Csehországban folytatják.

Felvidék.ma
Fotó: Kovács Tamás, MTI, tasr {iarelatednews articleid=”49975,42675,42668″}
A nemzeti színházbanÁder János beír az emlékkönyvbeKiska koszorúzÁder János koszorúz