49980

A választások éjszakáján Losoncon Csúsz Péter baráti társaságában volt alkalmam átélni a reményteljes várakozás és tényleges csalódás érzését, melyet a losonci választási eredmény okozott, amely a sorrendet tekintve nem hozott nagy meglepetést.
A győzelem nagysága tekintetében viszont igen – a választásokat hatalmas fölénnyel Alexandra Pivková nyerte. Az újraválasztott polgármesterasszony egymaga annyi szavazatot szerzett, mint öt ellenfele együttvéve!
Az ezúttal függetlenként induló Csúsz Péter harmadszor tett kísérletet a poszt elnyerésére, de ezúttal sem nyerte el a választók többségének a bizalmát. Annak ellenére nem, hogy egy átgondolt, a helyi körülményeket figyelembe vevő kampány van mögötte. Amikor már néhány választási körzet eredményei ismeretében nyilvánvaló vált, hogy ezúttal sem lesz sikeres, érthető volt a csalódása is.
Valahol azon reakciója, elhatározása is érthető, hogy többet nem fog próbálkozni, hogy kilép a politika színteréről. Jól ismerve a helyet, az itteni közgondolkodást, a körülményeket valahol megértem, hogy miért gondolta ezt. A politikai pályafutás magyarként egy nagyon sikamlós terület, főleg ott, ahol a magyarok jelenlétére lassan a szórvány lesz a legjellemzőbb meghatározás.
Feladni azonban nem lenne szabad! Még akkor sem, ha a csalódással nem először kellett szembenéznie! Kilépni, elhagyni valamit a legkönnyebb dolog, újraépíteni valamit viszont nagyon nehéz, ha nem lehetetlen. Kár lenne veszni hagyni az eddigi munkát, annak eredményeit. A politikai képviseletnek vannak egyéb útjai is.

49980 Agócs AttilaVálasztási utógondolatok Fülekről
Győzzön Fülek – győzzenek a fülekiek“ – olvasgattam számtalanszor az elmúlt hetekben és hónapokban, annak részeként, hogy a város és régió két markáns egyénisége Agócs Attila és Szvorák Zsuzsanna úgy döntött, hogy összeméri az erejét. S bár ez a szlogen nem a győztes csapat hivatalos szlogenje volt, mégis úgy érzem: Győzött Fülek!
A függetlenként indult Agócs Attila személyében egy olyan egyéniség került a polgármesteri posztra, aki fiatal kora ellenére is teljesíteni tudja azt, hogy a fülekiek polgármestere lesz. Mindenkié! Megvan hozzá minden adottsága és tehetsége!

A most vesztes csapatnak sincs min és miért szégyenkeznie. Képviselőik ott lesznek a képviselő testületben, ahol nem hiszem, hogy akadálya lesz annak, hogy ott véleményt nyilvánítsanak. Fülek négy év után újra lehetőséget kapott arra, hogy folytassa az akkor kényszerűen abbamaradt törekvéseket és fejlesztéseket.
Szerencsére és örömömre nem történt meg az, ami négy évvel ezelőtt egyszer már megtörtént. Akkor két magyar vetélytárs megmérettetésének egy harmadik nem magyar örvendett. Nem történt meg, de a szavazatok számát nézve azért annyira sok most sem hiányzott hozzá! A füleki magyarok ezúttal komolyan átérezték, hogy róluk van szó, elmentek és véleményt nyilvánítottak. S jól tették, hogy ezt tették!
Elődeink tapasztalata, tudósaink axiomatikus szintű megállapítása az, hogy a tudományok, a társadalmi és kulturális folyamatok fejlődésének alapja a versengés, a nézetek és vélemények szembeállítása és megvitatása. A választási kampány során mindkét csapat sok-sok érvet és ellenérvet tett közzé azért, hogy megnyerje a választóit. Tették ezt Fülekért!
Meggyőződésem, hogy Fülek új városvezetése ezeket is hasznosítani fogja azért, hogy előbbre vigye a város fejlődését.

Puntigán József, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”49912″}