50484

A pozsonyi Karácsonyi vásár idén is három helyszínen, a Fő téren, a Ferencesek terén és a Hviezdoslav téren november 21-től december 22-ig várja a látogatókat.

Az idén először az érdeklődők két téren is láthatnak ünnepélyesen kivilágított karácsonyfát. A program része a karácsonyi piac, ahol a látogatók kézműves tárgyakat vehetnek fából, üvegből, bőrből vagy méhviaszból. A pozsonyi karácsonyi vásár jellegzetes gasztronómiai választékai: a cigánypecsenye, a sült kolbász, a zsíros kenyér hagymával, a káposztaleves, pogácsa, lokse, a grillezett ételek, az italok közül: forralt puncs, bor, grog az érdeklődők százait vonzzák az idén is.
Hatodik alkalommal kerül sor a Fő téri karácsonyi programban a Szlovák karácsony Pozsonyban című kulturális műsorra, amely hozzájárul a főváros karácsonyi hangulatához, lehetővé teszi a zenei és a tánccsoportok, városok és falvak számára, hogy bemutassák a hagyományos karácsonyi dalokat, táncokat és szokásokat a Fő tér színpadán. Itt immár kilencedik alkalommal rendezik mega az adventi és karácsonyi zene Nemzetközi Fesztiválját is.
Pár lépésre a Fő tértől, a Hviezdoslav téren van az Óvárosi karácsonyi piac, melynek egyik leglátványosabb műsora az a verseny volt, ahol rekordszámú, 2222 csillagszórót gyújtottak meg egyszerre a szervezők. Ez alkalommal nyitott meg a téli jégpálya és a karácsonyfán felkapcsolták a fényeket. A Hviezdoslav téri színpadon Csillagászati Téli Fesztivál címmel rendeznek kulturális programokat. A régi városháza udvarán is található kézműves karácsonyi vásár. Itt rendezték meg először a nyilvánosság számára a legszebb kézzel készített karácsonyi díszek a versenyét. A pozsonyi Karácsonyi Vásár minden nap 10.00-től 22.00 óráig tart nyitva.
Tekintse meg Képgalériánkat ITT>>.
A karácsonyi programok részletes ismertetőjét ITT>> tekintheti meg.

HA, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”50459,50413,50464,50334″}