50415 ader kiska

Áder János magyar köztársasági elnök Andrej Kiska szlovák köztársasági elnök meghívására december 10-én (szerda) hivatalos szlovákiai látogatásra érkezett Pozsonyba. (Frissítve!)

A szlovák államfő székhelyén, a Grassalkovich palotában másfélórásra tervezték az egyeztetést, mely során a kétoldalú és a régión belüli együttműködés, az aktuális európai történések és külpolitikai események kerültek terítékre. Az államfők tárgyalásait követő közös sajtótájékoztatót tartottak – tájékoztatta a Felvidék.ma-t Kiss Balázs a nemzetpolitikai és sajtó ügyekért felelős beosztott diplomata.
A két államfő méltatta  a  kétoldalú gazdasági együttműködés ezen belül a közös infrastrukturális fejlesztések eredményeit. Ezek közül kiemelték a magyar a szlovák és a cseh villanyárampiac összekötésének sikerét, a határátkelők számának növelését és a januárban beüzemelésre kerülő magyar-szlovák gáz interkonnektort illetve a Százhalombattát Ipolysággal összekötő kőolajvezeték kibővítésének jövőre befejeződő projektjét is. A két utóbbit egyértelműen példaértékű, az energiabiztonságot növelő beruházásokként jellemeztek. Kiemelték a magyar, a szlovák és a cseh árampiac összekötésének sikereit, valamint a januárban beüzemelésre kerülő magyar-szlovák földgáz-interkonnektort, amit példaértékű, az energiabiztonságot növelő beruházásként jellemeztek.
Áder János Magyarország és Szlovákia kétoldalú gazdasági kapcsolatainak fejlesztéséről úgy vélekedett: ezek a beruházások amellett, hogy a szomszédos és más uniós országok számára is példaértékűek és erősítik a két ország kapcsolatát, más viszonylatokban is példaként szolgálhatnak. “A kétoldalú gazdasági kapcsolatoknak a fejlesztése például szolgálhat más szomszédsági viszonyrendszerben is” – fogalmazott a magyar államfő.
Andrej Kiska a két ország közös projektjei közül a gáz interkonnektor beüzemelését emelte ki, hangsúlyozva: az fontos hozzájárulás az “elsődleges európai kérdésnek” számító energiabiztonság növeléséhez. A szlovák elnök hangsúlyozottan fontosnak nevezte a két ország közös határátkelőinek számának növelését is, mint fogalmazott: ezzel mindkét ország “nagy adósságot törleszt” polgáraival szemben.
A szlovák államfő egy újságírói kérdésre adott válaszában az utóbbi hetekben Pozsonyban, Budapesten és Prágában megtartott úgynevezett “korrupcióellenes” tüntetésekről, valamint arról is véleményt nyilvánított, hogy Theodore Sedgwick, az Egyesült Államok pozsonyi nagykövete a keddi korrupció ellenes világnap alkalmával kiadott nyilatkozatában a korrupció elleni határozottabb fellépésre szólította fel a szlovák kormányt. “Amennyiben a tüntetések a tisztességesek (…) meg kellene hallgatni a tüntetők kéréseit” – mondta Kiska.
A magyar államfő találkozott Robert Fico miniszterelnökkel és Peter Pellegrini házelnökkel is.
A délutáni órákban a két államfő közösen felkereste az egy épületben található galántai Kodály Zoltán magyar tannyelvű, valamint a Janko Matuška szlovák tannyelvű gimnáziumokat. Erről ITT>>> számoltunk be.

Felvidék.ma
Fotó: mti, további fényképek Képgalériánkban ITT>>> tekinthetők meg.
{iarelatednews articleid=”49984,35758,33725,50526,50491″}