Sokszor felteszem magamnak a kérdést napjaink magyarellenes döntéseivel kapcsolatosan, melyeket sajnos bárhol tapasztalhatunk a világban, még itt Csonkahonban is, hogy vajon mit várhatunk a sorstól mi magyarok, szerte a nagyvilágban? Ma egy olyan elképesztő aljasság 10. évfordulója végett vagyunk itt, amely véleményem szerint felér Trianon gyalázatával, hiszen pontosan 10 évvel ezelőtt, nem idegen hatalmak aláztak meg 5 milliónyi magyart, hanem a megcsonkított Magyarország akkori vezető politikusai! Vezérük egy olyan miniszterelnök volt akkor, akinek a saját születésének dátuma (június 4.) sem mond nyilván semmit, hacsak azt nem, hogy ő a folytatója mindannak, ami számunkra, gúnyhatárokon túli magyarok számára 1920. június 4-én kezdődött el! Igen, Gyurcsány Ferenc, akkori miniszterelnök és neoliberális, bolsevik pribékjei mindent megtettek annak érdekében, hogy Csonkahon magyarjai továbbra se legyenek tisztában mindazzal, amit nemzeti érzésnek, nemzeti összetartozásnak szabad csak nevezni! Igyekeztek – sajnos nem kevés sikerrel – szembeállítani csonkahoni magyart a felvidéki, erdélyi, délvidéki és kárpátaljai testvéreivel!
Mi, eleinkhez hasonlóan az elbitorolt területeken, napjainkban is elnyomatásban vergődve már megszoktuk a csaknem 95 esztendő alatt, hogy a nyakunkon ülő és felettünk basáskodó újkori honfoglalók hazátlannak, ázsiai kutyának, ingyenélőnek és sok minden egyébnek neveznek naponta bennünket, pedig becsületes adófizetői és építői vagyunk saját szülőföldünknek, amelyet most – remélhetően csak ideiglenesen – idegenek bitorolnak!
Azt viszont soha sem tudjuk sem megszokni, sem elfogadni, hogy nagyon sok magyarországi testvérünknek még mindig, fogalma sincs arról, hogy is van az, hogy ha bármely irányba is, de átlépi a gúnyhatárt, mindenütt magyar szó köszön vissza! Sajnos, kedves barátaim ez a szomorú valóság. Miért? Talán azért is, mert Trianon gyalázata után a kárpát-medence addig nem létező új, összelopott országaiban valamiféle nemzeti nevelés vette kezdetét, persze egy csomó hazugsággal fűszerezve.
Csonka-magyarországon pedig ezzel szemben a meghunyászkodás, a „bűnös nemzet” érzete miatti félelem, vagy a „merjünk kicsik lenni” hamis démona fészkelődött be az agyakba és ott lapul ma is! Gyurcsány első megszólalását a 10 évvel ezelőtti népszavazás után, az egyik szélsőségesen magyarellenes televízió műsorában ma is fel tudom idézni: „győztünk!” Nos, innen, a Kossuth térről, a Parlament tövéből is üzenem – üzenjük neki és mindenkinek, aki osztotta és ma is ossza az ő beteges, álságos véleményét: BENNÜNKET AZ OLYANOK MINT Ő, SOHA NEM FOGNAK LEGYŐZNI!
Sokan vagyunk, akik nagyon jól emlékezünk a 90-es évekből is a kettős állampolgársággal kapcsolatos parlamenti felvetésekre, az e témában lefolytatott eszmecserékre. Jól emlékszünk még, hogy kik és mikor, s kikkel egyetemben nem támogatták a kettős állampolgárság intézményét akkor, sőt arra is, amikor testületileg vonultak ki, ily módon kifejezvén tiltakozásukat a nemzeti összetartozás, tehát az önhibájukon, a gúnyhatárokon túlra szakadt magyarokkal szemben! Mindnyájuknak üzenjük, ŐKET SEM FELEJTJÜK, mert ez nagyon fájt akkor is és fáj most is!
Mi „külhoni” magyarok egész életünket abban a hitben éltük és éljük, hogy igenis van mögöttünk egy határozott anyaország, amely figyelemmel kíséri mindennapjainkat, s ha a szükség úgy kívánja, majd közbelép, s nem hagy bennünket zaklatni, bántani! Hiszen odahaza mi őrizzük a lángot, a hitet, a magyarságot a puszta fennmaradásunkat! Mi, akiket egyszerűen átlépett a határvonal a megkérdezésünk nélkül! 1989-ben mi is hittünk az igazi rendszerváltozásban, majd az EU-ba való belépésünkkor is elsőként az jutott el tudatunkig, hogy innentől aztán már biztosan véget ér a mi, ún. „kisebbségi” kálváriánk! Sajnos mindkétszer óriási csalódás ért bennünket! Nálunk a Felvidéken naponta lopják a történelmünket, még nemzeti nagyjainkat is!
Pedig mi vagyunk a nagyságos fejedelem, a Felvidék büszkesége, II. Rákóczi Ferenc utódai, viszont az évtizedek alatt erősen megfogyatkoztunk! Nekünk napi feladat a küzdelem pl. a szlovák nyelvtörvénnyel, amelyet kifejezetten ellenünk, magyarok ellen vezettek be annak idején, a „demokrácia hajnalán”. Az EU fittyet hányt erre is, ahogyan azt sem akarja látni, hogy az ún. Szlovákia jogrendje, alapjául tekinti a „beneši, magyarellenes elnöki rendeleteket”, a bennünket mai napig háborús bűnösnek tartó kommunista kassai kormányprogramot, amelyeket egyébként 2007-ben a mindössze néhány éves Szlovákia örök időkre érinthetetlenné tett egy pozsonyi parlamenti döntéssel! Sajnos, a mai napig nem hallottuk sem a magyar kormány, sem pedig az EU tiltakozását ezzel kapcsolatosan!
Reménykedtünk akkor is, amikor 2010-ben befejeződött a balliberális magyarellenes kormányok ámokfutása itt a Csonkahonban. Reméltük, hogy ezek után majd jó lesz, mert nemzeti kormánya alakult Magyarországnak. Az állampolgársági törvényjavaslat elfogadása majd kihirdetése csak megerősítette azt a bennünk szunnyadó hitet, hogy most aztán a magyar lesz első helyen a Kárpát-hazában, de itt, a megmaradt magyar földön biztosan! Személy szerint a legelsők között siettem kérni a magyar állampolgárságot, melyhez magyar emberként elvi okok és őseim iránti tisztelet és kötelesség is vezérelt! Életem legfelemelőbb, legmeghatóbb pillanatai voltak, amikor egy fejér megyei kisközségben Isztiméren, ahová a felmenőim egy részét telepítették ki, nemzeti lobogónkba kapaszkodva letehettem az állampolgári esküt.
Ezt csak az értheti meg, akinek sorsa hasonló volt az enyémmel, a miénkkel! Szülőföldemen, a Felvidéken, törvénytisztelő és adófizető állampolgárként bejelentettem a nyitrai körzeti hivatalnak, ennek puszta tényét. Ez után pontosan az következett be, amire számítani lehetett, ezért nem lepett meg, hogy a Fico – féle ellentörvénynek is becézett görbe paragrafusok értelmében, úgy, mint elődeim, hontalanná váltam saját szülőföldemen 2011-ben, Európa kellős közepén, egyébként meg uniós állampolgárként is! Átfutott az agyamon szüleim kálváriája, már csak a 30 kilós csomagot kell, összeszedjem s indulhat a marhavagon, vagy talán átkísérnek a komáromi Erzsébet hídon? Azonnal kihúztak a révkomáromi lakosok nyilvántartásából, elvesztettem szavazati jogomat, választhatósági jogomat, a mindennapi ügyintézéseim ellehetetlenültek, s hivatalosan idegenként élek a saját lakásomban a családommal!
Elkezdődött egy őrület, amely rendőrségi zaklatásokban, idézésekben, bírósági és hivatali packázásokban jut a mai napig is kifejezésre. Gimnáziumi tanár vagyok. Képzeljék el, milyen lehetett az, amikor egy tanítási órámra feketébe öltözött, fegyveres rendőrök jöttek be, diákjaim előtt zaklattak, hogy azonnal adjam le hivatalos szlovák irataimat, mert azok a szlovák állam tulajdonát képezik, tehát az útlevelemet és a személyi igazolványomat, majd ott helyben, pénzbírsággal fenyegettek meg! Követelésüknek természetesen nem tettem eleget sőt, jogommal élve végig anyanyelvemen, magyarul beszéltem velük, amire ők az „állam hivatalos nyelvén” válaszolgattak, mert nálunk ugye nyelvtörvény is van!
Hittem – hittük, hogy a magyar kormány tartja magát ígéreteihez, s kiáll állampolgárai érdekében, ahogyan azt minden bizonnyal megtenné a tót, az oláh vagy a rác kormány is! Ígéretekkel – ahogyan felénk is mondani szokás – tele volt és van a padlás! De mi történik? Mindössze annyi, hogy a magyar-szlovák miniszterelnöki találkozókon ez a téma fel sem merül! Vagy annyi, hogy a magyar kormány egyik felelős tisztségviselője a sajtóban úgy jellemzi a magyar-szlovák kapcsolatokat, hogy – idézem: „beállt a pozitív csend időszaka”! A szlovák AB évekig halogatta a döntést ügyünkben. Mi érintettek a csaknem 103 éves Tamás Ilonka nénivel az élen, többször is megjelentünk a tárgyalásokon Kassán, mert azt ígérték, lesz döntés, de mint már annyiszor, nem gondolták komolyan!
Ma viszont elmondhatom, hogy továbbra sincs ugyan alkotmánybírósági döntés állampolgársági ügyünkben, de a verdikt amolyan szlovákosra sikeredett: formai okokra hivatkozva (2 alkotmánybíró hiánya) örökre lesöpörtek bennünket az asztalról, s az erről szóló határozatot immár több hónapja ki sem küldték sem nekünk, sem jogi képviselőnknek! Így maradnának újfent az európai bíróságok, melyeken már ugyancsak jártunk, nullás eredménnyel! De kedves testvéreim, mi nem adjuk fel, mert nem adhatjuk fel! Itt és most elmondhatom, hogy egyedül Lomnici Zoltán úr, aki az EMT elnöke, a legfelsőbb bíróság egykori elnöke igazi támaszunk, harcostársunk, aki óriási energiákat mozgósítva próbálja nemzetközi színtéren a lehetetlennek tűnő vállalkozást: igazságot Európában a magyar embereknek! Óriási köszönet neki ezért! Ez is az egyik olyan ügy Európában, amelyen keresztül megint lehet rúgni egyet a magyar embereken! Vajon meddig még? Kinek vagy kiknek akar megfelelni a magyar kormány, ha ugyan nem azoknak, akiket képviselnie kellene, tehát a világban bárhol élő magyaroknak, akár magyar állampolgárok, akár nem!
Azt senki nem vitathatja, hogy befogadó nép voltunk s vagyunk. Most viszont helyzet van, melynek megoldása nem tűr halasztást! Nemzetünk fogyása immáron katasztrofális méreteket ölt gúnyhatárokon innen és túl. Az elmúlt 25 évben Felvidék magyarsága 110-120 ezerrel fogyatkozott meg! Úgy látom, hogy a külhoni magyarság bizony megroppant erejében, viszont örvendetes a hír, hogy Erdélyben és a pár napja immár a Felvidéken is, hivatalosan is végre előtérbe került az autonómia kérdése. De ez bizony nem sikerülhet egy erős Magyarország, egy igazi nemzeti kormány nélkül! Nem a bevándorlás erre a megoldás, amire számos nyugat európai nemzet elsorvadása a példa!
Azt gondolom, kedves barátaim, hogy a jelenlegi euro-atlanti politikai élet magyarellenes lépéseire meg kell, hogy adjuk a hathatós választ, mégpedig egy óriási összefogással, bátor és hiteles magyar emberek irányításával, példamutatásával, akik nem a politikai kalandorai, haszonélvezői akarnak lenni, hanem a magyarságért bármire képes igazi harcosai! Elég volt a megaláztatásból külhonban és idehaza egyaránt, meg kell találni mindenkit, akinek fontos a nemzeti összetartozás, nem szabad bűntudatot cipelni a magyar lelkekben, – bármennyire is ezen dolgoznak ma is nagyon sokan a Kárpát-hazában -, mert nincs miért! El kell távolítani a közéletből mindazokat, akik nem a magyar érdekek képviselői, akik ma is jól fizetett állásokból támadnak mindent, ami magyar, mindent, ami nekünk szent és sérthetetlen! Nem tűrhetjük tovább nemzeti ereklyéink, értékeink meggyalázását sem bécsi magyar nagykövetségen, sem szélsőségesen magyarellenes, de magyarul sugárzó televíziókban! Aki ellenük – ellenünk vét, azt a törvény szigorával kell sújtani, s amennyiben nincs ilyen hatékony törvény, hát alkotni kell! Igaz magyar történelmet kell tanítani az iskolákban, s a magyar tudomány végre szolgáljon bennünket, magyarokat!
Nemzeti nagyjaink sora legyen végre teljes, mert mi nem az importált „kultúrszennyet” szeretnénk gyermekeinkre hagyni, s végképp nem kiszolgálni azt! Nekünk ne mondja meg semmilyen ország külképviseletének semmilyen ügyvivője, hogy mi Magyarországon a helyes és a követendő, mert mi nem tolakodunk más népek nyakára, nem foglaltunk el idegen területeket s végképp nem folytatunk háborúkat senkivel, semmilyen népcsoport és semmilyen „izmus” érdekében!
Emeljük fel a fejünket magyar testvéreim, legyünk büszke emberek, mert nem vagyunk alább valók senkinél, vegyük végre saját kezünkbe sorsunkat, hogy soha többé ne történhessen meg velünk hasonló gyalázat, amely pontosan ma 10 éve sajnos megtörtént!
Éljen a szebb magyar jövő és a büszke, öntudatos és összetartó magyarság!
Fehér István, Felvidék.ma
Elhangzott Budapesten, a Kossuth téren, 2014. december 5-én. {iarelatednews articleid=”31424,18990,50414″}
