50428x

A somorjai társadalmi szervezetek képviselői, valamint a magyarországi vendégek a római katolikus templomban, szentmise keretében megkoszorúzták Esterházy János emléktábláját december 3-án. Én eddig a legteljesebb képet Esterházy János életéről és pályájáról egy könyvből kaptam. Most azokat a gondolatokat osztom meg olvasóinkkal, amelyek a könyv (Molnár Imre: Esterházy János élete és mártíromsága, Méry Ratio) olvasása közben merültek fel bennem.

Esterházy János azon kevés politikusok egyike volt, akik nemcsak díszként használták a „keresztény” jelzőt, hanem egész életével igyekezett az életszentséget megvalósítani. Sőt, néha talán még úgy is tűnhet az olvasónak, hogy tudatosan készült a mártíromságra, mert amikor konfliktusba került benne a politikusi magatartás és a keresztényi erkölcs, akkor habozás nélkül mindig az erkölcsöt választotta – és ez azért nem egy politikusra jellemző magatartás.
A könyv három nagyobb részre van felosztva, ahogy Esterházy pályafutásának is három szakasza volt. Politikusi pályája a trianoni megrázkódtatás utáni Csehszlovákiában kezdődött, ahol a kisebbségbe szakadt magyarság ügyét kezdte képviselni, és lett az Országos Keresztényszociális Párt elnöke. Bizony, a két világháború közti Csehszlovákiában se volt a kisebbségek helyzete olyan ideális, mint azt a történelmi propaganda igyekszik velünk elhitetni. Hisz még azokat az újságokat is elkobozták, amelyek Esterházy beszédeit közölték, vagy csak cenzúrázva engedték azokat közölni. Pedig Esterházy János nem támadott, nem vádolt, hanem csak azokat a jogokat kérte a magyaroknak is, amelyek minden kisebbséget megilletnek.
Edvard Beneš kisebbségekkel szembeni politikáját úgy jellemezhetnénk, hogy szemtől szemben ígérj meg mindent, aztán pedig, amilyen gyorsan csak lehet, feledkezz meg az ígéreteidről. Esterházy János egy időben vállvetve küzdött a szlovák nacionalistákkal, akik az autonómiáért harcoltak, mivel úgy vélte, hogy „ennél rosszabb már úgysem lehet”. Sajnos, a történelem bebizonyította, hogy ez volt a legnagyobb tévedése.
Esterházy János politikusi nagyságát mutatja az is, hogy az első bécsi döntés után nem fogadta el a neki felkínált budapesti felsőházi tagságot, hanem maradt a Szlovák Állam parlamenti képviselője, hogy képviselje a maradék magyarságot.
Az egyedüli volt vezető politikus társai közül, aki a Szlovák Államban maradt. Jaross Andorral, akivel a Csehszlovák Köztársaságban még együtt védték a kisebbségi sorsban élő magyarság érdekeit, rövidesen megszakadt a kapcsolata, mivel Jaross Magyarországon egyre inkább a szélsőjobb felé sodródott. Esterházy ugyanis egyaránt elítélte a nemzetiszocialista eszméket és a bolsevizmust is. Épp ezért nem hallgatott azokra a szirénhangokra sem, amelyek azt tanácsolták neki, hogy forduljon Hitler közbenjárásáért a maradék magyarság érdekében, a legnagyobb szorongattatás idején.
A harmadik rész Esterházy mártíromságát tárgyalja, és véleményem szerint, ez a legszebb, mert ez volt az ő igazi tanúságtétele. Ahogy még a legnagyobb megpróbáltatásokat is szelíd nyugalommal viselte. Sőt, igyekezett az elesettebb társaiban tartani a lelket. Pedig ekkor már ő is halálos beteg volt. A kommunista hatalom ugyan 1949-ben megkegyelmezett neki, de a kötél általi halált mindössze hosszú agóniává változtatta, mivel a Szovjetunióban összeszedett tüdőbetegségét nem kezelték. Hogy mennyire nem volt fasiszta, azt az az epizód is fényesen bizonyítja, hogy amikor a Csehszlovák Állam megtagadta egy „háborús bűnös” kezelését, akkor a pozsonyi zsidók gyűjtötték össze a pénzt az injekciókra.
Eddig a könyv és az üzenet, amely a szlovákiai magyarság megmaradásáért mindig aktuális segélykiáltás, de egyben intés a mai politikus utódoknak is, hogy ez az egyedüli hiteles magatartás!

Sztakó Zsolt, Felvidék.ma {iarelatednews articleid=”38588,38386,38385,50395″}