50579

Az ifjabb Andrássy Gyula nevét viselő alapítvány több módon gondozza a politikus emlékét: független diplomata- és politikusképző akadémia létrehozását tervezi, illetve az ifjú gróf végakaratát beteljesítve újratemetését is célul tűzte – mondta az MTI-nek pénteken, december 12-én Holló József, az alapítvány kuratóriumának tagja, aki maga is felszólalt az ifj. Andrássy Gyuláról és az első világháború időszakáról rendezett konferencián.

Az apja árnyékában kissé elfeledett politikusról a Nemzeti Közszolgálati Egyetem és az Ifj. Gróf Andrássy Gyula Alapítvány az első világháború századik évfordulója kapcsán csütörtökön rendezett eseményen olyan neves előadók mutatták be a néhai politikus életét, mint például Trócsányi László igazságügyi miniszter, Jeszenszky Géza volt külügyminiszter, a Magyar Tudományos Akadémia több doktora, valamint Kocziszky György, a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsának tagja. A konferencián 16 külképviselet – köztük Lengyelország, Németország és az Egyesült Államok – is képviseltette magát.
Holló József beszámolója szerint az előadások megismertették többek között ifj. Andrássy Gyula viszonyulását a háborúhoz, Tisza István akkori miniszterelnökhöz. Az alapítvány azt tervezi, hogy pár hónapon belül megjelentetik a konferencián elhangzottakat – mondta a kuratórium tagja.
A nyugállományú altábornagy kiemelte: a történelem elemzésekor rendszerint az idősebb Andrássy Gyulával foglalkoznak, holott fia legalább olyan markáns és kitűnő bel- és külügyminiszter volt. Ifj. Andrássy Gyula egy igazi polihisztor volt: foglalkozott a társadalommal, a gazdasággal, a történelemmel, joggal, és hadügyi kérdésekkel. Élete politikusoknak, diplomatáknak, közembereknek is a jó utat mutatja – fogalmazott Holló József.
Kitért arra is, hogy ifjabb Andrássyról a közelmúltban mutattak be egy könyvet, továbbá egy dokumentumfilm készítését is tervezik, amelyben mindkét Andrássy tevékenységét bemutatnák. Céljuk továbbá, hogy létrehozzanak egy független diplomata- és politikusképző akadémiát. A Budapestre tervezett intézményről már több magyarországi egyetemmel, professzorokkal, valamint több ország diplomatáival is egyeztettek. Terveiket, néhány kiegészítéssel, támogatóan fogadták – tette hozzá.
Holló József azt is elmondta, hogy alapítványuk ifj. Andrássy Gyula végakaratának teljesítését, újratemetését is magára vállalta. Mint elmondta: az egykori politikus és felesége jelenleg Polgárdiban, a családi kriptában nyugszik. Végakaratában viszont Tőketerebest, vagy Tiszadabot – a család korábbi birtokait – jelölte meg végső nyughelyéül.

Felvidék.ma {iarelatednews articleid=”960″}