50618x

A napokban jelent meg a 2014 a külhoni magyar felsősök éve csapata gondozásában az a kis könyvecske, amelyben a Miénk a város! című játék győztes csapatainak útvonaltervei kerülnek bemutatásra.

A szervezők a játék során arra voltak kíváncsiak, hogy mitől különleges a csapat számára a hely, ahol élnek. Fény derült a csapatok titkos helyeire, azokra a kincsekre és rejtélyekre, amelyeket csak azok ismerhetnek, akik a települést ismerik, szeretik. Bemutatásra kerültek a települések irodalmi, történelmi, földrajzi, gazdasági különlegességei.
A kiadványban 20 település útvonalterve található a Kárpát-medence 4 régiójából – Felvidékről, Erdélyből, Kárpátaljáról és Délvidékről. A kiadvány szerzői gyerekek, akik a mentortanáruk segítségével összegyűjtötték a városuk-falujuk nevezetességeit és oly módon mutatják be, hogy az egy idegen számára minél vonzóbb legyen. Felvidékről 5 útvonal került be a kiadványba: Búcsi bolyongás, Buzita –a gólyák falva, Történelmi séta Kassán, a szenci Napfényes-tavak , Alsó – és Felsőszeliben Barangolás a Dudvág mentén. Aki bejárja ezeket az útvonalakat, megismerkedhet az 5 település természeti és épített örökségével, hiszen a gyerekek lakóhelyük értékeire fókuszálva készítették el az egyes útvonalakat.
A legjobbak jutalma az volt, hogy ellátogathattak egy másik régió győztes településére. A további 14 csapat 100 000 Ft jutalomban részesült.
Köszönjük a szervezőknek a lehetőséget, örülünk, hogy ily módon is megtaníthattuk diákjainkat a szülőföld értékeinek felfedezésére, megbecsülésére.

(A képek kattintással nagyíthatók!)
50618a50618

Győző Andrea, a búcsi csapat mentora