Záró sajtótájékoztató

(Frissítve!) A visegrádi négyek államfőinek csúcstalálkozóját tartották csütörtökön és pénteken a cseh fővárosban. A találkozón jelen volt Andrej Kiska szlovák, illetve Áder János magyar államfő is.
Miloš Zeman cseh elnök meghívására a kétnapos találkozón részt vett továbbá Ausztria és Szlovénia vezetője is, jelentette a TASR hírügynökség. A záró-sajtótájékoztató felvételén balról Miloš Zeman cseh, Heinz Fischer osztrák, Bronislaw Komorowski lengyel, Áder János magyar, Borut Pahor szlovén és Andrej Kiska szlovák államfő. A csúcstalálkozón a szlovén és az osztrák elnök meghívottként vett részt.
Az államfői értekezlet fő témai közt a V4-ek regionális együttműködésének az elmélyítése szerepelt. Terítékre került a közlekedés és energetikai infrastruktúra összehangolása. Emellett közös álláspontot is kialakítottak társadalmi- és külpolitikai témákban. Csütörtökön, december 18-án a közlekedés fejlesztésről tárgyaltak. Pénteken, december 19-én az energiabiztonság kérdései kerültek előtérbe.
A közép-európia államfők kísérőprogramként a Hradzsinban kiállítás megnyitón is részt vettek . A tárlat a kiépítendő Duna-Odera-Elba csatorna terveit vázolja fel.
A találkozón szóba került egy európai befektetési alap létrehozása, amely a közlekedésfejlesztést támogatná. Miloš Zeman kifejtette: támogatjuk azt a lengyel kezdeményezést, miszerint uniós alapot kellene létrehozni a közlekedési infrastruktúra hatékonyabb fejlesztésére. Hiszen a közép-európai közlekedés fejlesztése egész Európa érdeke.
A csúcstalálkozó hozadéka a közös közlekedési stratégia, ami 2020-ig terjedő időszakra határozza meg a V4-ek együttműködését e téren. Ebből kiindulva folytathatják majd az egyes tagállamok a fejlesztéseket, illetve tárgyalásokat az uniós szervekkel.  
A prágai csúcstalálkozó már a negyedik jelentősebb találkozója a visegrádi négyek államfőinek. Nyár közepén Budapesten, ősszel pedig Lipcsében és Prágában tartottak hasonló eseményt.

PP, Felvidék.ma
Fotó. mti
50539DíszszemleKiállításmegnyitónTárgyalás 1{iarelatednews articleid=”50491,49572,48855,48282,49960,49156,46425″}