50435

Rimaszombatban ünnepi istentisztelettel kezdődik december 6-án a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Zsinata VIII. ülésszakának 12. ülése, amely egyben a hatéves választási ciklus lezárását is jelenti. Az ünnepi alkalmon adják át a Pálóczi Czinke István-díjat, de a zsinati képviselők két törvény módosítását is megvitatják.
2014 végén jár le a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Zsinatának hatéves választási ciklusa, mivel a következő évben – a választások eredménye alapján – már új felállásban tanácskoznak az egyház legfelsőbb szervébe, a Zsinatba bejutott képviselők. A 2009-es évben kezdődött VIII. ülésszak 12. ülése ennek a hat éves időszaknak a lezárását jelenti, amely ünnepi istentisztelettel kezdődik a felújított rimaszombati református templomban. Az alkalomra ezúttal meghívást kapott a Zsinat 43 alkotó tagján kívül a kilenc egyházmegye elnöksége is, vagyis az esperesek és egyházmegyei gondnokok.
Igehirdetéssel Fazekas László püspök szolgál, majd átadásra kerül a Pálóczi Czinke István-díj, amelyet első alkalommal a Prágában élő 91 éves dr. Csémy Lajos lelkipásztornak, nyugalmazott egyetemi professzornak adnak át.
A díj odaítéléséről még a májusban ülésező Zsinat határozott Fazekas László püspök és Fekete Vince főgondnok jelölése alapján, akik azzal indokolták ajánlásukat, hogy dr. Csémy Lajos lelkipásztor megbecsült és nagyra becsült ember, aki egész életét Istennek és a református egyház szolgálatának szentelte. Helyt állt a legnehezebb politikai, társadalmi és történelmi helyzetekben is. 1954-1993 közötti években Prágában részt vett a teológusképzésben, majd tanszékvezető tanár lett Komáromban, a Calvin János Teológiai Akadémián. Munkássága, kutatásai és tevékenysége a teológia, valamint a humán tudományok széles spektrumára is kiterjedt. A díjazott a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház címerével ellátott emlékplakettet és emléklapot, valamint ezer eurós pénzjutalmat is kap.
Az ünnepi istentisztelet után a délután már munkával folytatódik a 12. ülés, amelyen Fazekas László püspök jelentést tesz az egyház életéről a VIII. választási ciklusban. Törvényértelmezésre kerül az egyháztagság kérdése, valamint a programpontok között szerepel a Közalapról és az egyházközségek jogállásáról és társulásáról szóló törvény módosítása is.

Reformata/Felvidék.ma {iarelatednews articleid=”45733,43124,49217″}