50568

Lehet, hogy a politikai tél mégsem lesz olyan hideg, mint ahogy az pillanatnyilag tűnik. Daniel Lipšic, a NOVA elnöke ugyanis szeretne aláfűteni a pártkatlanoknak.
Azt, hogy a politikai kulisszák mögött valami készül, Lipšic meglepetésszerűen az e heti pozsonyi SZNF-téri tüntetés végén jelezte. Figyelmeztetett ugyanis, hogy a választók olyan alternatívát szeretnének, „amelyik nem saját magával vagy a múltjával van elfoglalva”. „Olyan alternatívát akarnak, amelyik nem fél kimondani, hogy elnézést, 2011-ben végzetes hibát követtünk el, de tanultunk belőle. Ilyen alternatívát szeretnék rövid időn belül Önöknek bemutatni” – jelentette ki a NOVA elnöke.
S bár egyelőre a részleteket titkolja, az Aktualne.sk portálnak annyit azért elárult a témával kapcsolatban, hogy jövő januárban már világosabb lesz, mely személyiségekről van szó. „Olyan projekt lesz ez, amely kétségbevonhatatlan, transzparens, senkitől sem függ, azaz szabad” – jelentette ki Lipšic.
Az új politikai platform kiépítését a jobboldali politikus szerint elsősorban a közemberek és azoknak a személyiségeknek a jelenlegi kormány korrupciós ügyeivel szembeni egyre növekvő elégedetlensége ösztönzi, akik eddig kerülték az aktív politikai tevékenységet.
„A másik tényező pedig a befektetési csoportok médiapiacra való belépése volt. Mindkét esetben megmutatkozott, milyen módon működik valójában ez az állam” – fogalmazott Lipšic.
Hogy az új alakuló platform alapját a NOVA párt képezi-e majd vagy a párt csak egy nagyobb egység része lesz, a jobboldali politikus egyelőre nem kívánta részletezni. Mint mondta, számára az a fontos, hogy azok az emberek, akik eddig még csak nem is fontolgatták a közéletbe való aktív bekapcsolódást, alapvető módon változtattak az álláspontjukon.
Kérdéses az is, hogy a NOVA elnöke kizárólag csak az apolitikus arcokkal kíván-e együttműködni, avagy az együttműködés lehetőségét felajánlja a meglévő politikai tömörüléseknek is.
Már régebb óta léteznek elméletek a „fiatal pártok” közelebbi politikai együttműködésének lehetőségéről, amit a néhány hete tartó közösen szervezett tiltakozó akcióik is alátámasztani látszanak. Az egyik közülük az OĽaNO elnöke, Igor Matovič, aki a hírportálnak nyilatkozva kijelentette, üdvözlendő felélénkülése lenne ez a jobboldali politikai térfélnek. Itt ugyanis eddig inkább szétestek a pártok, és újak alakultak. „De elsősorban Lipšicet kell megkérdezni, mivel ő beszél erről. A mi célunk megpróbálni még a parlamenti választás előtt elmondani az embereknek, kivel tudjuk a Ficóval szembeni alternatíva létrehozását elképzelni” – fűzte hozzá Matovič.
Az Egyszerű Emberek vezére azt azért elismeri, hogy éppen a NOVA és az SaS azok a pártok, amelyekkel több dologban is egyezik a véleményük, elsősorban a korrupcióval szembeni küzdelem terén. Azzal kapcsolatban azonban, hogy számításba jöhetne-e néhány név felkerülése ezekből a pártokból az OĽaNO jelöltlistáján, már óvatosabban fogalmaz. „Mi az előző választási időszakban megpróbálkoztunk ezzel, csak közben megfutamodtak. Talán megijedtek a hazugságvizsgálótól. Ezért nagyon óvatosnak kell lennünk. És valószínűleg a politikusok is óvatosak lesznek, ha megtudják, hogy a hazugságvizsgáló vár rájuk. Másrészt viszont, bizonyára vannak emberek, akiket nem is kellene a hazugságvizsgáló elé küldenünk” – fűzte hozzá Matovič.
Az, hogy ez a politikai platform valós alternatíva lesz-e a Smerrel és annak elnökével, Robert Ficóval szemben a Polis ügynökség politikai elemzője, Ján Baránek szerint elsősorban attól függ majd, milyen személyiségeket sikerül Lipšicnek meggyőznie. „Új politikusgeneráció kell. De nem biztos, hogy csak a harmincasok jöhetnek szóba, hanem az a generáció, amelyik nem tevékenykedett annyi ideig a politikában, mint mondjuk, Daniel Lipšic. „Ha tehát Lipšicnek sikerül maga mellett felvonultatnia valakit, akinek van karizmája, és átveszi ennek a szélesebb tömörülésnek a vezetését, ezzel csak egyet tudok érteni” – jelentette ki Baránek.
A Felmérések (Prieskumy) ügynökség politológusa, Pavol Marchevský is lát teret a szélesebb jobboldali platform létrejöttére. Véleménye szerint ugyanis úgy tűnik, a Háló nem lesz az a párt, amely képes lenne 20 százalékos támogatást elérni, vagyis a baloldali Smer-SD preferenciaszavazatait megközelíteni. „Bár a Háló a Radoslav Procházka és Igor Matovič közti telefonbeszélgetés hangfelvételének nyilvánosságra kerülése okozta első sokk után tartja magát, alapvető növekedési trendet nem látok a pártban” – jelentette ki Marchevský, aki szerint valószínűbb az a lehetőség, hogy Lipšicnek sikerült új személyiségeket meggyőznie, akik hajlandók egy szélesebb jobboldali politikai platformban részt venni.

dé, Felvidék.ma
Fotó: TASR
{iarelatednews articleid=”50469,49940,49899,47894″}