51464

Kelet-Európa hatalmi viszonyai az elmúlt huszonöt esztendőben alapos megváltoztak, különösen a nagy szovjet birodalom felbomlása után. A Szovjetunió helyén létrejött utódállamok, hátrahagyva a kommunista-szocialista tábor minden „vívmányát”, ráléptek a modern demokrácia útjára, betagozódtak a parlamentáris rendszerben működő országok sorába. Európa politikai perifériáján elhelyezkedő újonnan alakult államok a gyakorlatban a demokráciának egy sajátos, a térség viszonyaihoz illeszkedő formáját érvényesítették, több-kevesebb sikerrel. Az 1991 előtt rögzült politikai megoldások, malőrök sajnos több ország politikai repertoárjában megmaradtak, s ezen megoldások csorbították és csorbítják a napi demokrácia működését. Ilyen előzmények után jutunk az 1992-es esztendőhöz mikor is megalakul az Európai Unió és megszerveződik a Független Államok Közössége integrálva az egykori szovjet utódállamokat.

A szervezetek és közösségek létrejötte után az Unió bővítése vált elsőrangú feladattá. 1995-től kezdve folyamatosan bővítik az EU tagállamainak sorát – a maastrichti szerződés után Ausztria, Finnország és Svédország csatlakoztak –, mely integrációnak köszönhetően ma már 28 tagja van az öreg kontinens legbefolyásosabb politikai szervezetének. 2004 óta folyamatosan Közép-Kelet Európa országai lettek az EU tagjai, majd felmerült a kelet európai államok integrálása is, ettől kezdve az EU érdekeltségei itt is érvényessé váltak. 2013-ban Ukrajna a lehetséges jelöltek táborát erősítette, azonban az év második felében bekövetkezett belpolitikai válság lassítja és hátráltatja a csatlakozási tárgyalásokat. Az Európai Unió érdekeltsége jelentős a nemzetközi konfliktussá terebélyesedő ukrán válság kapcsán. Az EU egyelőre mediális szerepet tud betölteni az agresszor Oroszország és a szenvedő Ukrajna között. Gazdasági embargókkal kívánja lassítani az Orosz Föderációba áramló nemzetközi exportot.

Az előzőekben vázoltak alapján feltehetjük gondolatban megkomponált kérdésünket: milyen szerepet tölthet be az EU az ukrán válságban? Kérdésünk abban a tekintetben megalapozott, hogy a mediális szerepben levő EU meddig tudja fenntartani jelenlegi pozícióját, mikor helyezkedik újabb pozícióba. Meglátásunk szerint a mediális szerep az európai közösséget képviselő szervezetnél nem éppen a legjobb pozíció, hiszen bármelyik fél úgy érezheti, hogy a közvetítő a másik fél irányába dönt, azt támogatja. Egy másik megközelítésből az ilyen szerepet választó politikai-közösségi hatalomnak erőteljes külpolitikai húzásokkal kell operálnia, ugyanis a konfliktus gócpontjában ütköznek a konfliktusban levő felek nézetei. Nem könnyű feladat a vállalt helyzetek alakítása és folyamatos regulázása.

Ukrajna tehát egy olyan politikai helyzetbe került, melyben egy összefogott nemzetközi segítségnyújtás látszik optimális megoldásnak. Az EU szempontjából az ukrán válság leginkább gazdasági és politikai szinten érint igen érzékeny kérdéseket. A már fent jegyzett gazdasági embargót érdemes részeire bontva közelebbről is megtekinteni. Első részként ismeretes, hogy az uniós országok nem szállíthatnak bizonyos terményeket és árukat – az agresszornak titulált – Oroszország számára, így az orosz felvevő piac kisebb hatékonysággal üzemel, mint a korábbi években. Az orosz importgazdaság részleges stagnálása egyelőre nem szankcióként érezhető, hanem sokkal inkább az uniós országok veszteségeként lehet elkönyvelni. Második eleme a gazdasági embargónak a bizonytalan energiahordozó anyagok folyósítása, vagyis a kőolaj és a földgáz exportja az uniós országok egy részébe. Gazdasági tekintetben két rendkívül jeles nyersanyagról van szó, melyek szállításának esetleges leállítása igen komoly nyomokat hagyhat az európai országok gazdasági szektoraiban. Oroszország persze ígéretet tett több európai miniszterelnöknek és külügyminiszternek, hogy gáz ellátási problémáktól nem kell tartania annak az államnak, mely nincs konfliktusban a Putyin-féle orosz vezetéssel.

Amint látjuk ígéret és politikai lépések gyakran egy kivitelezésben jelennek meg, az ukrán politikai mozgásokra ez fokozottan érvényes. Egy dolog azonban biztos: bárhogyan is alakul az ukrán válság, Európa megérzi a visszarendeződés közvetlen és közvetett hatásait.

Sakáč Roland, Felvidék.ma

{iarelatednews articleid=”49533,47662″}