51299

A különböző keresztény felekezetek minden januárban együtt imádkoznak a Krisztus-hívők egységéért. Az idei ökumenikus imahét az élő víz forrásához vezeti azokat, akik az alkalmakkal ellátogatnak a rozsnyói templomokba. Természetesen nem feledkeznek meg az idősekről sem, 2015. január 20-án a rozsnyói nyugdíjas klubban is ökumenikus istentiszteletet tartanak.
A 2015-ös imahét témáját a brazíliai keresztények dolgozták ki, mottója Jézus kérése a samáriai asszonyhoz: „Adj innom!” (Jn 4,7). A 2015. esztendő imahetének anyagát a Brazil Keresztény Egyházak Nemzeti Tanácsa készítette el. Külön munkacsoport dolgozott azon, hogy az imahéten jelen levő templomi közösség találkozzék az életet kínáló Jézussal.
Rozsnyón, a református templomban az ökumenikus imahét nyitásának alkalmával Nt. Buza Zsolt, Ľubica Olejárová lelkész és Vojta Richard esperes tartottak istentiszteletet. Az ünneplő közösség figyelmesen hallgatta az elhangzott evangéliumok szavait, melyek az egységről szóltak.
Az igehirdetést Nt. Buza Zsolt kezdte el. . „Kegyelem néktek és békesség Istentől, a mi Atyánktól. Hálát adunk mindenkor Istennek, a mi Urunk Jézus Krisztus Atyjának, amikor értetek imádkozunk, mivel hallottunk a Krisztus Jézusba vetett hitetekről és arról a szeretetről, amely valamennyi szent iránt él bennetek. Hálát adunk azért a reménységért is, amely készen van számotokra a mennyekben, amelyről már előbb hallottatok az igazság beszédéből, az evangéliumból. Mert ez hozzátok is eljutott. (Kol 1, 2b-6)” – hallhattuk fohászában, majd sok szeretettel köszöntötte Rozsnyó városának keresztyén felekezeteit a református templomban.

A Rozsnyói Ágostai Hitvallású Gyülekezet lelkipásztora, Ľubica Olejárová szlovák nyelven tartotta meg az igehirdetést, majd az evangélikus kórustól hallhattunk két éneket.
Vojta Richard, a Rozsnyói Esperesség főesperese felhívta a résztvevők figyelmét arra, hogy jószívűnek, segítőkésznek és jóindulatúnak kell lennünk egymással. És bár sokszor széthúzást tapasztalhatunk, azt kell keresnünk, ami összeköt, és az egységet konkrét tettekben kell megmutatni. – vonhattuk le a tanulságot. Hiszen „Jézus és a samáriai asszony találkozása arra hív minket, hogy próbáljuk ki, milyen a más kútjából vizet inni, és azt, hogy valami keveset a mienkből is adni tudjunk. Sokszínűségünkben egymást gazdagíthatjuk. A keresztény egységért rendezett imahét az imádság, a találkozás és a párbeszéd kitüntetett alkalma. Alkalom arra, hogy felismerjük a másikban rejlő, a mienktől különböző gazdagságot és értéket, és arra kérjük Istent ‚,adja meg az egység ajándékát.” – olvashatjuk az idei programfüzetben.
Az ökumenikus nemzetközi imahét a keresztény egyházak világszerte közös imahete, amely évről évre január 18. és 25. között megtartott állandó ünnep.
További képek az imahét kezdetén rendezett ökumenikus találkozóról megtekinthető a Képgalériánkban ITT>>>

BB, Felvidek.ma
{iarelatednews articleid=”43797,43561″}