51838

A Felföldi Baranta Szövetség a gömörpéterfali kultúrházban február 15-én szervezte meg a felvidéki születésű Balassi Bálint-emlékversenyt, amely a szablyavívás versenyszámban zajlott le.
A Balassi-kupát Kopecsni Gábor nyitotta meg, továbbá Köböl Gyula, Gömörpéterfala polgármestere köszöntötte a versenyre érkezőket.
A Balassi-kupán négy kategóriában mérték össze tudásukat a versenyzők.

A Felvidékről az összes Baranta® csapat képviseltette magát: Csenkéről, Dunaszerdahelyről, Komáromból, Alsószeliből, Fülekről és a házigazda, a gömörpéterfali Gümür vezér Baranta. Ezen kívül Magyarországról is voltak vendégeink, köztük a tavalyi Balassi-kupa győztese.

A küzdelmek tisztességesen folytak. Egy fontos üzenete a versenynek, hogy az a fajta nevelés a Barantában®, ami a Hunor-Magyar elvére alapozva az egymást segítő, nem elpusztító erkölcsi irányvonalat követ, ahhoz vezet, hogy a két fél nem ellenfélként, hanem küzdőtársként tekint egymásra. A bíró pedig másodlagos szerepet tölt be. Ha valakit eltaláltak, ám azt a bíró nem látta, akkor is el kell ismerni! A verseny kissé más, mint az edzés, mivel itt már tétre megy, de ez az elv mind a gyermekeknél, mind az ifjú és felnőtt kategóriában érvényes.
A Balassi-kupa nyugodt körülmények között, izgalommal bár, de barátságosan zajlott le.  A verseny után a Baranta-völgyben találkoztak egymással a barantázók, ahol családias hangulatban tovább folytatódott az együttlét.
Végül pedig köszönet Gömörpéterfala községnek, hogy támogatta a Balassi-kupa emlékverseny szervezését.

Helyezések:

Csikó 1 (8 éves korig)
1. Sonkoly Krisztián – Gümür csikó, Gömörpéterfala
2. Tóth Sebestyén – Gümür csikó, Gömörpéterfala
3. Molnár Atilla – Csenkey Baranta, Felvidék

Csikó 2 (8-10 év között)
1. Csernok Miklós – Koháry Baranta, Fülek
2. Zsíros Péter – Kiskun HSE, Kecskemét
3. Molnár Gábor – Gümür csikó, Gömörpéterfala

Ifjú (14-17 év között)
1. Köböl Erik – Gümür Baranta, Gömörpéterfala
2. Horváth Botond – Tolma Baranta, Révkomárom
3. Kürthy Ádám – Dunaszerdahely

Felnőtt (17 év fölött)
1. Katyi Bálint – Gümür Baranta, Gömörpéterfala
2. Czelleng Sándor – Kiskun HSE, Kecskemét
3. Szilaj István – Kiskun HSE, Kecskemét

www.felfoldbaranta.com/Felvidék.ma {iarelatednews articleid=”44175,43154,20413,2265″}