51817

A minszki tűzszünetet hamarosan megsértik, és Ukrajnát kiterjedt háború fenyegeti majd. Jelentette ki a szlovák rádió hétvégi politikai vitaműsorában Robert Fico kormányfő, aki szerint furcsa játék folyik, és Ukrajna fegyverszállítási ajánlatokat kap majd.
Fico szerint furcsa, hogy a tűzszüneti megállapodásra éppen február 15-én, vasárnap reggel került sor, ami szerinte azért van, hogy mindkét fél védeni tudja a helyzetét. „Ez azonban kevés ahhoz, hogy a háború veszélye elháruljon” – vélekedik a kormányfő, aki szerint az ukrán fél katonai szempontból nem képes lépést tartani az oroszpárti szeparatistákkal. „Ukrajna kész az idegen fegyverek befogadására, ha a konfliktus tovább folytatódik. Ha ez megtörténik, a szeparatisták is megerősödnek” – figyelmeztetett a kormányfő.
Fico megerősítette, hogy Szlovákia sohasem vesz részt az Ukrajnába való fegyverszállításban. „A tűzszünet nem oldja meg az összetűzéseket, mintha mindenki azzal számolna, hogy sor került a fegyverszállításra. Az országoknak mindig van fegyverfeleslegük, de Szlovákia ebben nem fog részt venni” – jelentette ki a kormányfő.
Fico azt szeretné, ha véget érne az öldöklés. A kormányfő azt is bejelentette, hogy a kormányzó német szociáldemokraták Szlovákiát egy békekonferencia megtartására kérték fel. „A szociáldemokrata pártok legfelsőbb szinten képviseltetik rajta magukat, s én örülök, hogy a békekonferenciát Kassán tartjuk március elején” – fogalmazott a kormányfő.
Fico szerint nemzetközi fórumokon ma már senki sem foglalkozik a Krím félsziget bekebelezésének kérdésével. „Ezt már megoldottnak tartják. Mi állítjuk ugyan, hogy ez Ukrajna függetlenségének megsértése, ma azonban a figyelem középpontjában a kelet-ukrajnai történések állnak” – mondta.
Az oroszországi szankciók kapcsán a kormányfő megjegyezte, kérdés, hogy miért kellene Szlovákiának a számlakiegyenlítés részesévé válnia. „Megváltoztatták a szankciók Oroszország álláspontját? Nem. Szlovákia kis ország, nehezen lehetünk a hatalmi-geopolitikai küzdelmek részesei. Nincsenek eszközeink, hogy viselkedése megváltoztatására kényszerítsük az Egyesült Államokat. A mi fegyverünk csak a nemzetközi jog” – fűzte hozzá Fico.

dé, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”51757,51723,51675,49374″}