Ezt érezhette Hidvégardóban 50 ember, aki február 20-án megjelent Szabó Ottó és Majorváry Szabó Sándor bemutatkozó, önnön munkásságát ismertető estjén.
A virtuálissá lett határ mindkét oldaláról érkezett érdeklődők csodálattal figyelték, hallgatták a két Szabót, akik szavaiból és prezentációjából kiderült: tisztában vannak emberi és művészi értékükkel, aminél csak a tehetségükkel egyenes arányosságban álló szerénységük a nagyobb.
E sorok írójának különösen tetszett, hogy az est (sztár)vendégei és a moderátor öntudatos büszkeséggel beszélt hitéről, magyarságáról, a szülőföld és az anyanyelv szeretetéről, az itt élő emberekkel vállalt élet- és sorsközösségéről. Egyikőjük sem „kékvérű kutyabőrösnek” született, afféle magyar kisiskolából jutottak el akadémiai magasságokig, mert tudták a mércét és a módot a vágyban, megbecsülik és kollégáikkal, lakótársaikkal megosztják a kiérdemelt bőséget és tisztességet.
Az estet szervező Dalkör tagjai büszkék arra, hogy olyan civil szervezetnek mondhatják magukat, amely a valamikori Abaúj-, Borsod-, Gömör- és Torna-vármegyék dalainak megtanulásán és „továbbéneklésén” túl képes egy ekkora volumenű és minőségű kulturális esemény megszervezésére, a régiónkban élő, kiemelkedő intellektuális teljesítményt nyújtott nemzettársaink megismer(tet)ésére.
Lao-ce szerint „ha értelmes munkát végeztél és dicsőséget szereztél – vonulj vissza!”. László, Ottó és Sándor, ne kövessétek a kínai bölcselő javaslatát, hanem alkotó erőtök határáig hassatok, alkossatok, gyarapítsatok családotok, lakótársaitok, a nemzet, az emberiség javára!
„Látjátok feleim szümtökkel, ez vogymuk mi!.”
Elhiszitek-e már dalos pajtásaim, hogy ahol „kultúrát csinálunk”, ott mi is erős szeme vagyunk a láncnak?
Tóth Pál, Felvidék.ma
dalköri tag
{iarelatednews articleid=”49230,46597,44185″}
