Nem véletlenül választottam ennek a bejegyzésnek a Móricz regény címét, de a család az én életemben az egyik legfontosabb dolog. Éppen ezért a szélesebb család, a rokonság is fontos a számomra. A legkedvesebb emlékeim között őrzöm máig azokat a gyerekkori nyarakat, amelyeket Nagymaroson töltöttem, de ez már egy másik történet.
Egy szép kora őszi napon történt, hogy egy szombat reggel két ismeretlen csöngetett be hozzánk, anya és fia. Elmondták, hogy ők Magyarországról jöttek, a családfát kutatják, és a deméndi plébános irányította őket hozzánk, akinek rögtön feltűnt a Zsuzsa és anyu közötti hasonlóság.
A családnevük is Deméndi volt, amit azonban Cserbáról magyarosítottak, és a Cserba leszármazottakat keresték a környéken. Mármint, azokat, akiket nem telepítettek ki, merthogy nagyapám tizenegy testvére közül kilenccel ez történt. Vagy még előbb kerültek valamilyen úton-módon Magyarországra. A háború alatt nagyapám is Pesten dolgozott, az angyalföldi repülőgépgyárban, a pesti rokonok pedig a háború elől húzódtak le, vidékre, és a háború vége Deménden érte őket.
Máig élénken élnek bennem boldogult Éva néném történetei arról, hogyan járták meg Csehországot is, ahol egy kizsuppolt német család házában akarták elszállásolni őket, míg végül az Ipolyon át visszaszöktek Magyarországra.
Mindezt, csupán azért írtam le, hogy érzékeltessem, a rokonság nagyobb része Magyarországon él, így aztán nem volt abban semmi különös, hogy most ismeretlen rokonok „jelentkeztek be”. Történt ilyen már azelőtt is.
No de, visszatérve ahhoz a szombathoz, Gábor, Zsuzsa fia is már első pillantásra roppant szimpatikusnak tűnt, és mint kiderült, inkább ő a „projektmenedzser”, habár én ezután az első találkozás után Zsuzsával tartottam a kapcsolatot. Gyorsan el is határoztuk, hogy a következő év tavaszán összehozunk egy Cserba találkozót az ő szentendrei családi házukban, ami olyan jól sikerült, hogy rögvest elhatároztuk, a rákövetkező évben nálunk fogjuk megismételni az összejövetelt. Az volt a nem is titkolt szándék, hogy hagyományt teremtsünk, és minden évben valahol összejöjjön a család.
A jó hangulatú találkozó meg is volt tartva Felső Szemeréden, amire még olyan családtagok is eljöttek, akik az első találkozón nem voltak ott, de a folytatás sajnos elmaradt. Habár, fogadkozásokból nem volt hiány, hogy jövőre veletek máshol, ugyanígy…
Szóval, ez is egy családi sztori, amit meg akartam veletek osztani.
Folytatás következik…
Sztakó Zsolt, Felvidék.ma {iarelatednews articleid=”51535,51380,51244,51113,50712,50587,50445,50274,50103,49944,49788″}
