51927

Magyarország és Szlovákia környezetvédelemért felelős vezetőinek részvételével ülésezett Budapesten a Magyar – Szlovák Környezetvédelmi és Természetvédelmi Vegyesbizottság. A bizottság február 18-i 15. ülésének napirendjén aktuális környezetpolitikai kérdések szerepeltek, így szó volt a két ország környezetvédelmi és természetvédelmi kapcsolatainak további erősítéséről, az EU-tagsággal összefüggő feladatokról, a határtérségi együttműködés fejlesztéséről és a környezetbiztonság fokozásának lehetőségeiről is.
V. Németh Zsolt, a magyar Földművelésügyi Minisztérium környezetügyért felelős államtitkára az ülésen elmondta: az általa vezetett államtitkárság markánsan képviseli a környezetügyet, az agrárfejlesztés és a hungarikum pedig hatékonyan kiegészítik ezt a területet.
Szlovák kollégája, Vojtech Ferencz szerint nincs különösebb ütközési pont környezetvédelmi kérdésekben a két ország között. Az ülésen tágabb értelemben is megvizsgálják az aktuális kérdéseket, ezért a belügyi, a környezetegészségügyi és a közlekedési ágazat képviselői is részt vesznek a vegyesbizottság munkájában.
Olyan kérdésekben egyeztettek, mint a környezeti elemek védelme, a természet- és tájvédelem, a hulladékgazdálkodás, a környezeti hatásvizsgálatok, a környezetbiztonság, a kármentesítés, a környezetegészségügy, vagy a határtérségi területi tervezés. Mindkét fél kiemelten fontosnak tartja, hogy mindent megtegyen a levegő– és a vízszennyezés visszaszorítása, valamint a természetben történő károkozások csökkentése érdekében.
Megállapodtak abban is, hogy mindkét ország folytatja a határtérségi levegő monitoring hálózat működtetését, valamint a határ menti régiók környezet-egészségügyi állapotfelmérését. Az ülésen kiemelt információcsere zajlott a kisméretű részecske-szennyezés problémájáról, a kárelhárítási és katasztrófa-megelőzési tapasztalatokról. A vegyesbizottság ezúttal is nagy hangsúlyt fektetett a határon átnyúló közös projektekre, ennek keretében szó esett az Aggteleki- és a Szlovák-karszt idén 20 éve világörökséggé nyilvánított barlangjainak védelméről is.

Földművelésügyi Minisztérium/Felvidék.ma
Fotó: Pelsőczy Csaba
{iarelatednews articleid=”42379″}