51642

Már régebben is olvastam, céltudatosan zavarkeltő ideológusok tollából azt a zagyvaságot, hogy az elszakított magyar közösségek éppen olyan kisebbségek, mint akár a homoszexuálisok.

Aztán most a népszavazás kapcsán ismét előhozzák, nem is kevesen, de főleg olyanok, akiket az elmúlt 25 év liberális maszlagtápszerén neveltek, és újabban még magyar nyelvű lapok is társulnak ehhez az elvetemültséghez, amivel a magyar olvasókat megtévesztik, félrevezetik, keresztény erkölcsi rendünket meggyalázva. Mert azt megtanultuk az elmúlt közel egy évszázadban, hogy a kisebbségi jogokat meg kell kapniuk a kisebbségi népcsoportoknak. Csakhogy mi itt egy őshonos magyar nemzet idegen uralom alá rendelt része vagyunk, ebben az országban ugyan kevesebben a népességhez képest, de összességében nemzetünk a Kárpát-medence legnagyobb nemzeti közössége. Másrészt, a nemzeti kisebbségek és közösségek nem hasonlíthatóak a melegek, leprások, allergiások, tolvajok, bélyeggyűjtők, kígyóbűvölők vagy a milliomosok kevesebb létszámú egyedeihez, és ezek nem is alkotnak közösséget , csupán egyének, akik eltérnek valamilyen tulajdonságban a többiektől.

Lám, lám! Így lehet visszaélni a fogalmak módszeresen táplált elferdítésével! S valójában csak arról van szó, hogy a megvezetett és szellemileg alultáplált tömegek csordába terelve hódoljanak be a világuralomra törekvő, idegen lelkű kufárok üzleti szándékainak.
És az erkölcsrombolás, a természetes és normális emberi alapértékek kiforgatása is a fegyvertáruk része. A népszavazás éppen a család, az emberség, a közösség megtartó hagyományait és értékeit akarja megvédeni. Nem változást akar, csak azt, hogy normális emberek maradhassunk. Ezért kell elmenni, és háromszor is IGEN-t mondani a kérdésekre!

Legutóbb még Bugár is azt nyilatkozta, hogy ugyan kereszténynek tartja magát, és elmegy szavazni, és tudja, hogy mire fog szavazni, de nem mondta meg, hogy miként, és az elhíresült „vegyes” pártja sem biztatja választóit semmire. Tipikusan vegyes, langyos (majdnem meleg) megélhetési korrupt politikusi nyilatkozat az ilyen. Vagyis bűnpártolás egy olyan kérdésben, amikor az egészséges világ és a bűn között nem foglal állást, hátha sok bűnöző van választói között, akik esetleg elpártolnának tőle. Az ilyen nem az embereket, hanem csak önmagát képviseli: zsebét, vagyonát, pozícióját. …de mitől lenne keresztény az ilyen köpönyegforgató, törtető, helyezkedő ? Attól, hogy pénzt dob a perselybe, egyet a harminc ezüstből??? Az Igazságos Bírónál viszont nincs megvesztegethetőség, csak az, hogy miként éltél, mit tettél ! “s a langyosat kiköpi az Isten!”

Ez nem pártpolitikai kérdés! Ez emberi tartásról, erkölcsről és gyermekeink jövendő társadalmáról szól. Aki gyermekeinek valami maradandót akar hagyni, az először ne házat, hanem otthont és hazát építsen, ahol nem a fal téglái, hanem a lélek egészséges építőkövei nyújtanak védelmet, biztonságot, hitet és erőt. És ebből az is látszik, hogy kiért van és lesz szükség a keresztény iskolákra., ha nem akarjuk gyermekeinket, unokáinkat szakadékba lökni…

Mihályi Molnár László, aki 3 IGEN-nel szavaz/Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”51634,51613,51557,51515,51513,51504″}