52534

Az MVK arra kereste a választ, hogy Szlovákia polgárai mennyire vannak megelégedve az ország helyzetének alakulásával a 2012-óta eltelt időszakban, és mennyire áll összhangban az előzetes elvárásaikkal. Erről 1106 embert kérdeztek meg március 3-a és 10-e között. Az eredményből kiderült, hogy a válaszadók nagy része elégedetlen. Ami kissé meglepő, hogy a kormánypárti Smer szavazóinak egyharmada szintén az elégedetlenségének adott hangot.

A legelégedetlenebbek (95,2 %) – értelem szerűen – az MKP szavazói, hiszen a párt nincs jelen a parlamentben, így az eseményeket is nehezen tudja alakítani. A Most-Híd szimpatizánsainak nagy része szintén elégedetlen (82,5%), ám köztük akad 15,5%-nyi olyan is, aki szerint jó irányba mennek a dolgok. Mindez annak fényében vet fel kérdéseket, hogy pozitív véleményük ellenére, az általuk preferált párt, jobbára kritizálja a kormányzatot. Ám hasonló furcsaság a többi párt szimpatizánsai közt is felfedezhető. SAS (29,1%), NOVA (20,1%), KDH (18,1%), OľaNO (15,6%), SNS (13,1%), Sieť (11,7%), SDKÚ (7,3%).

A megkérdezettek 24,7 %-a elégedett az elmúlt három évvel, 16,4 %-uk szerint úgy alakultak a dolgok, ahogy várták, 8,3 % elképzeléseit pedig felül is múlja a helyzet.

Az MKP és a Most-Híd táborához hasonlóan a többi ellenzéki párt tábora is magasan elégedetlen. SDKÚ (85,2%), Sieť (84,9 %), SNS (82,5%), OľaNO (80,8%), KDH (76,4%), NOVA (66,3)%, SAS (65,8%), a sort pedig smeresek zárják 38,4 százalékponttal.

tasr/Felvidék.ma{iarelatednews articleid=”52469,50056,52180″}