52246

Semmit sem old meg az önkormányzatokról szóló törvény módosítása, állítja Vladimír Bajan pozsony-ligetfalui polgármester és a ZMOS alelnöke. A KDH a módosító indítvánnyal annak szeretné elejét venni, hogy a távozó polgármesterek a választások után ne hívhassák össze az önkormányzati testületet, és kutyafuttában ne szavazhassanak meg szerződéseket vagy a költségvetést. A KDH törvénymódosító indítványa alapján a helyhatósági választás utáni első települési önkormányzati ülés csak alakuló ülés jellegű lehetne, az újonnan megválasztott képviselők eskületételével. A jogszabály-módosítással márciusi ülésén foglalkozik a parlament

A polgármester szerint amennyiben a KDH módosító indítványa már érvényben lenne, már a most, március 7-én az ország több településében zajló kiegészítő helyhatósági választáson csődöt mondana. „Azért, mert a kereszténydemokraták törvénymódosítása értelmében a polgármesterek semmit sem tehetnek az alakuló ülésig. De mi legyen azoknak a településeknek az életével, ahol négy hónappal a rendes választás után új polgármester-választás van” – teszi fel a kérdést Bajan.

Ligetfalu polgármestere egyetért abban a KDH-val, hogy a beterjesztett módosítás törvényes. „Meggyőződésem azonban, hogy ez nem elegendő. A javaslatuk összhangban van a jogszabályokkal, de ellentétes a logikával” – fogalmazott Bajan hozzáfűzve, az önkormányzatot két szerv alkotja, amelyekből az egyik ebben az esetben meg lenne bénítva. „Más szavakkal szólva, a polgármestereket megfosztanák a jogköreik egy részétől, amelyek közvetlen összefüggésben vannak a település fizetési fegyelmének betartásával is. Ezen kívül azt is hangsúlyozni kell, hogy a polgármester egyetlen darab földet sem adhat el az önkormányzati testület beleegyezése nélkül, és nem írhat alá szerződéseket csak úgy, hogy gondol egyet” – jelentette ki Bajan, aki szerint, ha szükség van a törvénymódosításra, például a távozó polgármestereket illetően, akkor azt rendszerszerűen kell megtenni.

Bajan úgy véli továbbá, a módosító indítvány populista is. „Amennyiben a kereszténydemokrata képviselők módosítani akarják a törvényt, tudniuk kell, hogy paragrafusokkal mennyire állítják le sok település életét” – vélekedik. A ZMOS alelnöke arra is rámutat, hogy vannak településeke, ahol már a második választási időszakban senki sem akar polgármester lenni. A kereszténydemokrata módosítás szerint a jelenlegi polgármesterek, akik nem tudják kinek leadni a hivatalukat, életfogytiglani tisztségre lennének ítélve, miközben a törvény rendkívüli módon megkötné a kezüket. Bajan ezenkívül azt is felrója a javaslattevő képviselőknek, hogy teljeséggel figyelmen kívül hagyták a büntetőjogi felelősség meghaladásának következményeit.

dé, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”48043″}