A résztvevők

Idén is Mályiban, a Mécses Központban rendezte meg a Gömöri Református Egyházmegye a felnőttképző hétvégéjét március 27-28-án.

A Miskolc melletti Mályiban található Tiszáninneni Református Egyházkerület Szabadidő és Továbbképző Központja adott helyet az idei találkozónak is, melyen több mint hetven presbiter, egyháztag, lelkész vett részt a gömöri egyházmegye gyülekezeteiből.
Nt. Nagy Ákos Róbert esperes
Nagy Ákos Róbert, a Gömöri Református Egyházmegye esperese az első napon tartotta a nyitóáhítatot, másnap reggel Gebe László, a Nagybalog-Uzapanyit-Balogtamási gyülekezet lelkipásztora szólt a résztvevőkhöz.

A hétvégén a szakmai segítséget, az elméleti és gyakorlati képzést Szűcs Sándortól, az ApCsel29 vezetőjétől kaptak. A gyülekezetépítés nyolc területe tréning végigvezette a hallgatóságot a szervezetfejlesztés és a változás-menedzsment legfontosabb területein.

„Igyekeztünk mindent biblikusan és kifejezetten gyakorlat-orientáltan feldolgozni, hogy a gyülekezet vezetői ne csak elméleti ismereteket nyerjenek a tréningen, hanem azonnal hozzá is láthassanak a szükséges változások tervezéséhez és elindításához.
Hisszük, hogy hiánypótló, gondolatébresztő és praktikus, jól használható segédanyagot sikerült összeállítanunk, amely mind a történelmi egyházak, mind a közelmúltban alakult gyülekezetek és missziós kezdeményezések életében megerősödést, felfrissülést, és valóságos változásokat, növekedést, eredményeket hozhat” – mondta Szűcs Sándor.

A résztvevők megújultak szolgálatukban, találkoztak más presbiterekkel és új lendülettel térhettek vissza szolgálati helyükre.

Felvidék.ma
Fotó: refgomor.sk
További fényképek a Képgalériánkban ITT>>> érhetők el. {iarelatednews articleid=”50159,44723″}