52418

Ipolyságon is megemlékeztek a márciusi ifjakról. Március 13-án a köztemetőben lévő Megbékélés kapujában kezdődött a megemlékezés. Az eseményen részt vett Csáky Pál EP- képviselő, Sándor Zoltán, Magyarország pozsonyi nagykövetségének tanácsosa, valamint Hánykovich Lénárd kárpátaljai reformtus lelkész, a református egyház kelet-európai missziójának lelkésze.

„Történelmünk legbecsesebb pillanataira emlékezünk a napokban. A forradalom nemes eszméi egymás mellé állította a nemzeteket. Hitük és akaratuk megvalósítása érdekében vérüket és életüket áldozták” – kezdte ünnepi beszédét Sándor Zoltán tanácsos. Kiemelte: az akkori eszmék csírái nemzedékről nemzedékre szállnak. Az szabadságharc legnagyobb tanulsága, hogy eszmékért küzdeni és harcolni kell. A hit és akarat mellett összefogásra is szükség van a mai kor kihívásainak leküzdéséhez – hangzott el a Megbékélés kapujánál.

Hánykovich Lénárd a szabadság fogalmáról szólva megjegyezte, a történelem ismétli önmagát. „Nincs senkiben nagyobb szeretett annál, amikor életét adja a barátaiért . A szabadságharc hősei ezt tették, életüket adták a barátaikért. Ma Kárpátalján újraéljük mindezt, a magyar nemzet erős nemzet! S mindent megteszünk azért, hogy megmaradjunk.” – hangsúlyozta a kárpátaljai lelkész.

Az ünnepi köszöntőket követően a díszvendégek mellet a helyi magyar intézmények és szervezetek helyezték el a tisztelet koszorúit.

Az ünnepség a városházán folytatódott. A Színházteremben mutatták be a Boráros Színház előadásában Csáky Pál Hit és Hűség – történelmi visszapillantás 1889-1989 című színpadi művét. Csáky Pál EP-képviselő az előadás előtt elmondta: „mi, magyarok mélyebb és emelkedettebb pillanatokat élünk meg ezen a napokon. A felszínesség helyett mélyebb gondolatok is előkerülnek az ünnepnapon. Vállalni kell magyarságunkat. Ha a lelkünk egészséges, akaraterőnk megvan, akkor magyarságunkat is megtartjuk. Elsősorban rajtunk múlik mindez!”

A színpadi darab bemutatja, mi mindenen ment át a magyar közösség az elmúlt bő egy évszázadban. A gondolatfüzéren keresztül próbálja megértetni a magyarság történetét. A rendezvényt az MKP Ipolysági Alapszervezete, a Csemadok Ipolysági Alapszervezete, a Via Nova ICs Ipolysági Alapszervezete valamint a 27. számú Szent Imre Cserkészcsapat közösen szervezte meg.
További képek az ipolysági megemlékezésről megtekinthető a Képgalériában ITT>>>.
A Lévai járásban március 14-én és 15-én tovább folytatódnak a megemlékezések. Részletes időpontokat az Eseménynaptárunkban ITT>>> is megtekinthetik

Pásztor Péter, Felvidék.ma
a szerző felvételei {iarelatednews articleid=”52358″}