52238

Világszerte március 6-án tartják meg a női ökumenikus világimanapot, melynek tematikáját idén a bahamai keresztény nők állították össze. A liturgia vezérgondolata Jézusnak János evangéliumából vett kérdése: “Értitek, hogy mit tettem veletek?” A nemzetközi mozgalom az imádság erejéről és a szeretetről szól.

A Bahamai Közösség ellentmondásos ország: egyszerre vannak jelen a szigeteken a luxus szállodák, az álom strandok, a korallzátonyok, a kristálytiszta tengervíz és a nagyarányú szegénység, a magas munkanélküliség, valamint az őslakosok elvándorlása. A szigetcsoport árnyoldalát jól jelzi, hogy a Bahamákon az egyik legmagasabb az egész világon a nők és a gyermekek ellen elkövetett szexuális bántalmazások száma.
Ezt a kettősséget kívánták megragadni liturgiájukban a világimanapot előkészítő bahamai asszonyok, akik egyrészt köszönetet mondanak Istennek a lélegzetelállítóan gyönyörű szigeteikért és a bahamai lakosság melegszívűségéért, ugyanakkor azt is tudják, mennyire fontos, hogy Istennek ezt a szívélyes ajándékát lelkesen megőrizzék. A bahamai nők üzenete Isten radikális szeretetének gyakorlása. Isten itt van velünk a szikrázó napsütésben, a gyógyító növényekben, a hófehér homokfövenyben, a világon egyedülálló korallzátonyokban – üzenik a világnak.
Az első világimanapot 1870-ben tartották, és rendszerint minden évben más-más felekezetnél tartják a baptista, evangélikus, görög katolikus, római katolikus és református egyháztagok részvételével – Komáromban idén a baptista gyülekezet imaházában 18.00-tól kerül sor az ökumenikus alkalomra, ahol a keresztyének egységéért, az erőszakot elszenvedőkért és a mélyszegénységben élőkért imádkoznak. A világimanapon befolyt adományokból az egész világon női- és férfi projekteket támogatnak: ilyen a nők jogaiért küzdő „Bahamai Krízis Központ” (BCC) munkája is. A szervezet célja, hogy visszaszorítsa a fiatal lányok ellen elkövetett szexuális bűncselekményeket az országban.

lm, Felvidék.ma