Ünnepi torta

A Kávéház első születésnaphoz méltó ünnepséggel, érdekes személyiségekkel és születésnapi tortával ünnepelte az évfordulót.

A Rimaszombati Kávéház március 26-án immáron egyéves rendezvény sorozattá vált. Eddig még soha nem látott közönség gyűlt össze a rimaszombati Három Rózsa Kávéházban, hogy az irodalomnak és egy kiváló beszélgetésnek szentelje az estét.
A vendégek között a régióból ismert és feltörekvő irodalmi személyiségek foglaltak helyet: Szászi Zoltán (író és költő), Gužák Klaudia (költő és képzőművész) és Bálint Barbara, az „Egy majdnem lovestory” regény 18 éves szerzője.

Csillagvirág Páko Mária vezetésévelA fantasztikus hangulatot Lichtmannegger Lívia szavalatai és az ifjú Csillagvirág zenekar biztosította Páko Mária vezetésével, akik a napokban bejutottak a Tompa Mihály Országos Szavalóverseny döntőjébe. Ez az est nem csak az ünneplésről szólt, hanem a kortárs irodalom legkülönbözőbb részeire is elkalauzolták a közönséget az est házigazdái, Hangácsi István és Végh Barbara. „A költészetet és az írást csak az értheti meg, aki szívből műveli” – vélekedtek a meghívottak. Mindhárom vendég számára a gyermekkori kalandok vezettek el az irodalomhoz.

A gimnazista Bálint Barbara számára az irodalom olyan kikapcsolódást jelent, amivel érzéseit és gondolatait egy teljesen más alakba tudja formálni. Ebben fontos motivációt nyújtanak a fiatalokat segítő irodalmi pályázati lehetőségek. Ugyanis ahhoz, hogy egy művet meg tudjon ismertetni a szerzője a nagyközönséggel, bizonyos anyagi támogatásra is szüksége van. Ebben nem csak a család, a barátok és közeli ismerősök tudnak közreműködni, de az állam kisebbségi kulturális anyagi támogatásai is. Természetesen nem elhanyagolhatóak az olvasói visszajelzések sem.
„Minden kritika jó” – fogalmazott Szászi Zoltán –, hiszen még a negatívan véleményezőknek is el kellett olvasniuk a művet, ahhoz hogy minősíteni tudják. Mindez csak jót jelenthet a szerzőnek, ugyanis akkor válnak beszédtémává az alkotásai, ha olvassák őket.

Hangácsi Végh Bálint Barbi Guzák Klaudia Szászi ZoltánA képzőművészetben és az ékszerkészítésben is jeleskedő Gužák Klaudia elmondta, hogy az ékszereket egy különleges technikával állítja elő, zsugorkákból. Mindez úgy egészíti ez ki az életét, mint az irodalom. Az elhangzottakból azonban kitűnt, hogy az alkotás mindenkinél egy teljesen más folyamatot jelent. Meglepő, hogy a fiatalok, egyre többen és gyakrabban, ragadnak tollat. Egy új regény vagy vers megírása mindig ott formálódik a szerzőben, a nap bármelyik szakában. Bármikor felbukkanhat egy-egy gondolatlánc, akár autóvezetés közben is.

Március, a könyv hónapja. Ennek apropóján az eseményen betekintést kaphattunk a könyvkiadásba, illetve abba is, hogyan formálódnak a gondolatok egy kész alkotásban. A szerzők más és más szemmel látják a világot, és ez így van rendjén. Egy valami azonban közös bennük: mindenki megpróbálja megtalálni azt, amiben jó és tehetséges, amit örömmel tud művelni. Ezt az üzenetet követi maga a Rimaszombati Kávéház is.

A rendezvénysorozat szervezői kifejtették: a Kávéház nagy figyelmet fordít a szűkebb-tágabb régió tehetségeinek felkutatására és bemutatására. Feladatuknak is nevezték, hogy segítsék e személyiségeket és megjelenési teret biztosítsanak nekik, ahogy ezt teszik már egy éve, legyen az egy szárnyait bontogató ifjú vagy épp közismert veterán.

Ádám Sándor, Felvidék.ma {iarelatednews articleid=”44971,44727″}