53365

A Magyar Közösség Pártja helyi szervezete, valamint a Nagymagyari Borkedvelők Társasága kezdeményezésére harmadik alkalommal rendeztek borkóstolót Nagymagyaron.

A rendezvény népszerűségét bizonyította, hogy 2015. április 24-én teltház volt a nagymagyari kultúrházban, azaz, hogy megháromszorozódott az érdeklődők száma az első rendezvény látogatottságához viszonyítva. Az igényes és kulturált kóstolókat a Figu-Vin borkereskedés kínálta szép és finom italaival. A nemes nedűk megismeréséhez Kiss Csaba borlovag, a Cseki borpincészet borásza adott szakavatott útmutatót. A rendezvényt – amelynek Csicsai Ottó, Nagymagyar község polgármestere volt a fővédnöke – Stercel Olivér főszervező, az MKP helyi szervezetének elnöke nyitotta meg, aki üdvözlő beszédében hangsúlyozta: “Ritka dologra tanít meg bennünket a borkóstolás gyakorlása. Ha mindjárt nem is érezzük a kóstolt bor illatát és zamatát úgy, ahogyan azt nekünk a szakember előadja, nem kell kétségbe esni. Gyakorlással nagyon jól fejleszthető ez a képesség. Minél többet gyakoroljuk, annál jobb az eredmény. Megtanuljuk élvezni és nem csak inni a finom italokat. És nem utolsó sorban értékelni a borászok tudományát, amivel számunka a palackokba és poharunkba varázsolják a begyűjtött napfény csodálatos termékét.”

A remek hangulatú borozgatás mellett kellemes muzsika szólt, és kitűnő baráti társalgás zajlott. A szervezők azt hangsúlyozták, szükség van arra, hogy a mai rohanó világban kicsit megpihenve finom borok mellett osszák meg véleményüket, gondolataikat barátok, testvérek, szomszédok, vagy akár munkaközösségek tagjai. Ez a rendezvény is ehhez kívánt hozzájárulni.

BI, Felvidék.ma
Felszólalók és a kíséretKöszöntőNagy volt az érdeklődésBorok