52899

Anyu falfehér arccal ül a padon, és hallgatja, ahogy bent a vizsgálóban üvöltök, hogy zeng tőle az egész folyosó. A vizsgálat, amin átesek, olyannyira fájdalmas, hogy máskor altatásban szokták elvégezni, de nekem tévedésből már tegnap beadták az altató injekciót, úgyhogy ma nem mernek újra elaltatni. Ezért aztán tegnap az egész délutánt átaludtam, és utána is csak kóvályogtam, de az altató hatása éppen mostanra ment ki.

Az orvosok végre kezdik komolyan venni, hogy beteg vagyok, amikor a betegségnek már látható tünetei is vannak. A bal lábamat húzom, és bandzsítok, de ezek a tünetek pár nap elteltével elmúlnak, és a következő rohamig, mondhatni, hogy rendben vagyok. Mindez, annyira zavarba ejti az orvosokat, hogy tehetetlenségükben egyik kórházból a másikba küldenek, hogy különböző vizsgálatokat végezzenek el rajtam.

Most épp Pozsonyban vagyok, ahol különféle, rendszerint fájdalmas és veszélyes vizsgálatoknak vetnek alá. Egyszer levegőt fújnak a fejembe, hogy felfúvódik akár egy luftballon, aztán meg a gerincvelőmből vesznek mintát. De ez, ez a kivizsgálás teszi fel a „koronát” mindre, amikor a fájdalomtól félőrülten sikoltozok.

Anyuék azonban egy idő után megelégelik ezt a tehetetlenséget, hogy csak hiábavaló szenvedésnek tesznek ki, de az orvosok láthatóan így is csak a sötétben tapogatóznak. Ezért aztán úgy döntenek, hogy adnak egy esélyt a magyar egészségügynek is, és Pesten keresnek nekem orvost.
Én élvezem ezeket a pesti kiruccanásokat, mert a pesti rokonoknál, egy talán még a múlt században épült bérházban lakunk, amit valamiért bírok. Valahogy szeretem ezt a várost, ami annyira különbözik Százdtól. Ugyanolyan nyüzsi, mint én, és hamar ráérzek a fílingjére. Aztán meg a fájdalmas kivizsgálások se hiányoznak.
Délelőttönként elmegyünk egy doktor bácsihoz, aki rendszerint ugyanolyan tanácstalan, mint az előtte volt doktor bácsik és doktor nénik, aztán délután városnézés, amire anyu unokatestvére kísér el minket.

Ez hát az életem ekkortájt, amiben csak a rohamok jelentenek változatosságot, amelyek egyre sűrűbben jelentkeznek, és egyre tovább tartanak.

Folytatás következik…
Sztakó Zsolt, Felvidék.ma {iarelatednews articleid=”52751,52597,52425,52263,52116,51537,51536,51535,51380,51244,51113,50712,49788,49944,50103,50274,50445,50587″}