52885

Bár Oroszország az az ország, amelytől egy nemrégi felmérés szerint Szlovákia polgárai a legjobban tartanak, Miroslav Lajčák külügyminiszter szerint nem kellene démonizálni egymást. Lajčák a cseh Hospodárské novinynak adott interjújában elmondta, a félelmek oka mindig csak a konkrét politika.

Az ukrajnai válság kapcsán minden viszonylatban Oroszország nevét ragozzák, ami tekintettel a Krím bekebelezésére, valamint Moszkva szerepére a kelet-ukrajnai összeütközésekben, logikus is, vélekedik a miniszter. Mint mondta, ezért is fogadta el az Európai Unió a szankciók sorozatát, hogy Oroszországot visszatérítsék a konstruktív útra és a nemzetközi szabályok,valamint a szomszédos államok függetlenségének és szabad döntésének tiszteletére.

Ukrajna a modernizáció és az unióval való szorosabb kapcsolatok útját választotta, ezért Lajčák szerint azonnal el kell indítani a reformokat. „A jogállam megerősítése, az intézmények függetlensége, a korrupció elleni küzdelem és az „oligarchamentesítés” nélkül azonban ez nem megy. Egyelőre sokat hallani a kijevi reformokról, de a gyakorlatban ebből keveset látni. Ezért is hangsúlyozom ismételten, hogy az Európai Uniónak e téren át kellene vennie az irányítást, és politikailag és módszertanilag segíteni Ukrajnában a reformok megvalósítását, illetve koordinálni azt a segítséget, amely a külföldi partnerektől érkezik Kijevbe” – fogalmazott Lajčák.

A cél azonban a stabil és korszerű Ukrajna, nem pedig Moszkva elszigetelése, vélekedik a külügyér, aki szerint Oroszország maga juttatta magát ebbe a helyzetbe, azzal a szándékával, hogy megakadályozza a volt szatelitállamai Európához való közeledését. A jelenlegi helyzet ellenére azonban Lajčák szerint senkinek sem érdeke Oroszország politikai és gazdasági meggyengítése. „Nagy piaccal és nyersanyagforrással rendelkező országként, beleértve az energetikai forrásokat is, jelentős gazdasági partnernek számít közvetlenül a szomszédságunkban. Oroszország nem tűnik el Kelet-Európából, és Európa a vele való együttműködésre van ítélve” – fogalmazott az Unió Oroszországgal szembeni gondolkodását közelítve a szlovák külügyminiszter.

„Szlovákia Ukrajna barátja és közvetlen szomszédja, így közvetlenül érinti, ami ebben az országban történik. Oroszország hosszú ideje hagyományos partnere Szlovákiának, és nem könnyű, a két barátunkat ilyen drámai összeütközésben látni” – fűzte hozzá Lajčák. A miniszter aggodalmait az Oroszország és Ukrajna közti kommunikáció hiányát illetően a külpolitikai feladatok teljesítéséről és az európai politikáról szóló ez évi szlovák jelentés is alátámasztja. A dokumentum rámutat, az Ukrajna és Oroszország közti viszály során Oroszország megsértette a nemzetközi jogot, ami Szlovákia számára elfogadhatatlan. A fegyverszünetet garantáló minszki szerződések, amelyek alapján mindkét állam az EBESZ felügyelete alá került, a békés megoldás keresésének egyedüli alapját képezik, amelyekben az összeütközésben résztvevő valamennyi fél megegyezett.

dé, Felvidék.ma

{iarelatednews articleid=”52790,52615,51907″}