53329

Jóllehet a hetvenéves Szörényi Leventét egy hete a Zeneakadémián rendezett ünnepi koncerten már köszöntötték, a zeneszerző-énekes azonban csak ezen a napon (április 26-án) tölti be a hetvenet. A Felvidék.ma most Vadkerti Imrével idézi fel az Illés együttes frontemberének, a rengeteg sláger és számos rockopera szerzőjének pályáját.

„Apámnak, a rádiónak és a véletlennek volt köszönhető az is, hogy először hallottam rock and rollt. A Fater kereste a hullámhosszt épp, amikor egyszer csak éktelen sikításra lettem figyelmes. »Állj, Fater, várj! Maradj csak ott!« Little Richard énekelte a Long Tall Sally-t. Ezt akkor még nem tudtam persze, fogalmam sem volt, kit és mit hallok, azt viszont éreztem, hogy ez valami elképesztő. Hogy hasít az erő, és szétvet az energia. Tíz-tizenegy éves voltam, de nyakon vágott az a dal, a rock and roll tenyérnyoma rajta is maradt a bőrömön, néha még ma is viszket” – vall Szörényi Levente a hetvenedik születésnapjára Rohan az idő címmel megjelenő életrajzi kötetben arról a szerencsének betudható találkozásról, amely későbbi életét a jól ismert irányba elindította.

Ezen az úton lett Szörényi Levente nemcsak népszerű gitáros, énekes, szövegíró, az Illés együttes frontembere, a magyar könnyűzene Kossuth- és Erkel-díjjal kitüntetett alkotója és számos rockopera szerzője, hanem társadalmi, politikai kérdésekben a szavát sűrűn hallató „közösségi” ember, aki nemzete iránt érzett elköteleződését és hűségét politikai széljárástól függetlenül bármilyen körülmények között bátran vállalja.
Hasonló, következetes „öntörvényűség” jellemző alkotói pályájára is. Szörényit nem lehet skatulyába zárni, zenei világát a különböző műfajok összekapcsolása, a beat-, a komoly- és a népzene alapjában határozza meg. A magyar klasszikus zene és a táncházmozgalom legismertebb alakjaival (utóbbiak közül: Halmos Bélával, Sebestyén Mártával, a felvidéki Szvorák Katalinnak) is szoros kapcsolatban állt. Nem lehet véletlen, hogy Szörényiék voltak azok a könnyűzenészek, akik évekkel ezelőtt elsők között léphettek fel a Zeneakadémia Nagytermében. Mint ahogy az sem lehet az, hogy ugyanitt rendezték meg egy héttel ezelőtt – április 18-án – a Szörényi Levente 70 című gálát, mellyel a zeneszerzőt a jeles évforduló alkalmából köszöntötték. A koncert első felében a fiatal zeneszerző, Gyöngyösi Levente (aki maga is nagy Illés-rajongó) IV. szimfóniája volt hallható. Az Illés szekerén alcímet viselő zeneművet a legendás Illés együttes szerzeményei ihlették. Az ünnepi koncerten elhangzott Szörényi Jankovics Marcell által készített animációs filmhez írott zenéjéből készült zenekari szvitje, valamint a Wass Albert szövegére komponált Elég volt című kóruskantátája.

A Szörényi-dalok azonban nemcsak Gyöngyösi Levente zeneszerzőre gyakoroltak nagy hatást. Így volt ezzel Vadkerti Imre is, akinek zenei pályája szorosan összekapcsolódik Szörényi Levente nevével. A felvidéki magyar énekes számára ugyanis az igazi áttörést a Társulat című televíziós showműsor jelentette, melyben a Szörényi-Bródy szerzőpáros akkor 25 éves rockoperájának, az István, a királynak főszereplőit keresték. A népszerű tehetségkutatóban Vadkerti elnyerte Koppány szerepét, az énekes pedig koncertjein azóta is előszeretettel adja elő a felejthetetlen rockopera egy-egy nagy slágerét. „Szörényiék korszakalkotók voltak, a beatzene úttörői Magyarországon. Az én generációm számára nagyon sokat jelentenek az Illés- és a Fonográf-dalok. Ezeken az együtteseken nőttünk fel, dalaikat a mai napig szívesen hallgatom” – meséli Vadkerti, aki a 2008-as televíziós produkció óta Szörényivel számos alkalommal dolgozott együtt. „Ő egy legenda. Nem mellesleg egy nagyszerű ember, aki szakmailag rengeteget adott és segített nekem. Nagy megtiszteltetésként éltem meg, hogy meghívtak a Zeneakadémián rendezett jubileumi koncertre. Először el sem hittem. Nagy dolog volt, hogy ott lehettem. A műsor második részében léptem színpadra, Feke Pállal közösen adtuk elő az István, a királyból jól ismert Nincs más út című dalt” – mesélte Vadkerti, aki elárulta azt is, az István, a király dalain kívül az egyik legkedvesebb Szörényi-szerzeménye az Utazás című dal, melyet a hetvenéves legenda még a Fonográf együttes tagjaként írt. (Vadkerti Imrével az április 24-én kezdődő Komáromi Napokon is – a Komáromi Lovasszínház Kincsem című rockoperájában – találkozhat a közönség.)

Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”41568″}