53573

Alojz Hlina ellenzéki politikus (valódi hovatartozása nehezen meghatározható) megtalálta az átmeneti megoldást a közönybe fulladás – s így a köztudatból való kikerülés – ellen. Ha nincs több érdemi mondanivalód, gyárts fehér pólókat!

Nagyjából ennyi a lényege annak az egyébként teljesen érdektelen, inkább szánalmas, mint figyelemre méltó hírnek (amely azonban mégis csak a tünet értékével bír, így lehet némi jelentősége), miszerint Alojz Hlina KDH-s parlamenti képviselő “Ficot választom” illetve “Nem választom Ficot” feliratú pólókat fog árulni Pozsonyban. Akit komolyabban is érdekel a dolog: a Vásártéren (jelenleg: a Szlovák Nemzeti Felkelés tere).

Hlina ezzel a kormányfőnek arra a – médiában többször is elhintett – megjegyzéseire kíván replikázni, miszerint a jelenleg KDH színeiben képviselősködő politikus korábban “I love Mečiar” feliratú pólókat árusított az üzletében. Hlina ezt határozottan cáfolja, mert ő csak “Mečiarra szavazok” és “Nem szavazok Mečiarra” feliratú pólókat árult – egyébként állítólag az utóbbi jobban fogyott.
Elmondása szerint az új, ficós pólók iránt már most akkor az érdeklődés, hogy kénytelen lesz bővíteni a franchise-t: valószínűleg Szlovákia több városában is kapható lesz. A feltételek egyszerűek: mindenütt egyforma áron kell elérhetővé tenni, valamint az elárusítóhelyen jól látható módon számon kell tartani, melyik pólóból mennyi fogyott.
Cirkuszt a népnek, ha már fogytán a kenyér!

Szűcs Dániel, Felvidék.ma