53514

Az áfacsalások elleni közös fellépést, egyebek mellett a fordított áfa alkalmazásának kiterjesztését szorgalmazza öt kelet-közép-európai ország – nyilatkozta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az MTI-nek telefonon Bécsből, ahol a magyar mellett a cseh, a szlovák, az osztrák és a bolgár szakminiszter tárgyalt az áfacsalások visszaszorításának lehetőségeiről.

A nemzetgazdasági miniszter elmondta: Csehországban, Szlovákiában, Ausztriában, Magyarországon és Bulgáriában is jelentős problémát okoznak az áfavisszaélések. Az úgynevezett “körhintacsalások” és az “eltűnő kereskedők” problémája mindenhol ugyanaz, nincsenek határok az unión belül, ezért könnyű az áruk mozgatásával illegális jövedelemhez jutni – emelte ki.

Varga Mihály rámutatott: az áfacsalás több milliárd eurós kiesést okoz minden országban a költségvetésből, Magyarországon a becslések szerint 1,5-2 milliárd euró között lehet az a be nem fizetett áfa, amit a “körhintacsalások” okoznak. “Ezért tudtunk jó szívvel csatlakozni a hétfői megbeszéléshez” – tette hozzá.

Kiemelte: a megbeszélés célja az volt, hogy előmozdítsák az országok közötti egyeztetett fellépést, és ezzel közösen tudják bevezetni a fordított áfát bizonyos termékkörökre.

Elmondta: Magyarországon az elmúlt években a gabonafélékre már bevezették a fordított áfát, sőt ez bekerült az uniós áfa-irányelvbe is, így hosszabb időszakra tudja azt az ország alkalmazni. Az intézkedés jelentősen fehérítette a szektort, és többletbevételt hozott az államkasszának – jegyezte meg.

Rámutatott: “tavaly az Európai Bizottság nem engedélyezte, hogy a cukorra, illetve a cukortermékre is bevezethessük a fordított áfát”.

A hétfői megbeszélés is erre vonatkozott, mivel az öt ország egyeztetett fellépéssel kíván a brüsszeli bizottsághoz fordulni, hogy tegye lehetővé a fordított áfa bevezetését – mondta a miniszter.

Kifejtette: az egyes országok álláspontjai között vannak hangsúlybeli eltérések, például a bolgár és a cseh kollégái azt hangsúlyozták, hogy egyes termékkörökre bizonyos értékhatár fölött kellene bevezetni a fordított áfát, a cseh miniszter szerint 10 ezer euró feletti tételeknél lenne érdemes alkalmazni azt, a bolgár miniszter viszont 5 ezer eurónál húzná meg a határt.

Varga Mihály hangsúlyozta: ha a fordított áfa intézménye közép-európai méretekben tudna működni, akkor sokkal hatékonyabban lehetne az országok közötti árumozgásnál az adócsalásokat kiszűrni.

A nemzetgazdasági miniszter elmondta: az egyeztetéseket folytatják, legközelebb a májusi brüsszeli, illetve a júniusi Ecofin tanácskozáson, itt már szeretnék “döntés közeli helyzetbe hozni a brüsszeli hatóságokat”.

Varga Mihály kiemelte: más országok is csatlakozhatnak a kezdeményezéshez, a meghívottak köre szélesebb volt, hiszen Lengyelországot és Romániát is meghívták az osztrák szervezők a megbeszélésre, de nem vettek részt rajta. A németek viszont megfigyelőként vettek részt a vitában, egyeztetésben, ők nem egy általános jellegű fordított áfa bevezetését támogatnának, csak szektorális megoldásokban gondolkodnak, de ez nem zárja ki, hogy a jövőben bármely ország csatlakozzon a bécsi kezdeményezéshez – mondta Varga Mihály.

az mti nyomán Felvidék.ma{iarelatednews articleid=”42093,53423,53295,52644,52587,52529,52345,51995,51780″}