53716

A csicsói Gáspár Sámuel Alapiskola és Óvoda tanulói jutalomkiránduláson vettek részt. Május 9-én 26 diák indult el Pestszentlőrincre. Pesti iskola október 11-én már meglátogatta a csicsói tanintézményt, a Gulner Gyula Általános Iskola igazgatója, Kerekes Elek igazgató akkor meghívta iskola tanulóit Budapestre, egy viszont látogatásra.

A felvidéki csoport tagjai a Hősök terén találkoztak a budapesti barátaikkal. A kölcsönös üdvözlés után a Duna-partra igyekeztek a Millenniumi Földalattival, ami a gyerekek számár nem kis élmény volt. A Dunán töltött egy órás hajókázás a Duna Corso sétahajóval szintén felejthetetlen volt. Budapest legszebb építészeti remekeit tekinthették meg mind a budai, mind pedig a pesti oldalon.

A hajókázás után a városban sétáltak. Megcsodálták a Hősök terén királyok és erdélyi fejedelmek szobrait, sétáltak a Városligetben: a Vajdahunyad várban található Magyar Mezőgazdasági Múzeum épülete mellett is elhaladtak. A kora délutáni órákban indultak el a Gulner Gyula Általános Iskolába, ahol nagyon finom gulyáslevessel és lángossal várták a vendégeket. Az ebéd elfogyasztása után Kerekes Elek igazgató úr örömmel mutatta be az iskolát.

Az iskola megtekintése után a csicsói iskola igazgatója Németh Ildikó megköszönte a szívélyes vendéglátást. A nap folyamán sor került a közös 3 fordulós internetes e- játék eredményhirdetésére is. Vörös Flórián V. osztályos tanuló és a gulneres Kerény Luca Emma nyerték a játékot. Ők könyvjutalomban részesültek.

A nap további részében Frech Gábor és Zsolt pedagógusok vezetésével tettek egy nagy sétát a XVIII. kerületben, ahol megcsodálhatták a számukra már nem ismeretlen Hét Vezér szoborcsoportot. Csicsó is büszkélkedhet ilyen különleges történelmi emlékhellyel. A séta után visszamentek az iskolába, ahol a pestszentlőrinciek egy játékos tesztelésre invitálták vendégeiket, melyben Budapest nevezetességeiről kérdezték tanulóinkat. A felvidéki diákok ügyesen vették az akadályokat, s bizonyították, a nap folyamán figyelmesen hallgatták Frech Gábor és Zsolt beszámolóit.

A teszt után a csicsói tanulóink egy kis kultúrműsorral kedveskedtek a magyar diákoknak. Az uzsonna elfogyasztása után sok új és felejthetetlen élménnyel indultak haza.

Az iskola legügyesebb tanulói teljesen ingyen vehettek részt ezen a kiránduláson, melyért köszönet jár azon intézmények vezetőinek, akik anyagilag hozzájárultak a kirándulás sikeres lebonyolításához. Anyagilag támogatták az iskolát: Csicsó Község Önkormányzata, Füss Község Önkormányzata, Kolozsnéma Község Önkormányzata, Nagykeszi Község Önkormányzata, a katolikus egyház, a református egyház,s egy magát megnevezni nem kívánó magánszemély is. Köszönik a Gulner Gyula Általános Iskola igazgatóságának a támogatását is, hiszen a hajóút s a Millenniumi Földalatti költségeit ők állták. S végül, de nem utolsósorban köszönet illeti Nagy Géza bácsi csicsói fafaragót, aki szoros barátságban áll Frech Gábor tanár úrral, fafaragóval. Géza bácsi kezdeményezésére vette fel a kapcsolatot a két iskola intézményvezetője.
További képek a kirándulásról megtekinthetőek ITT>>>. 

Nagy Edit, Felvidék.ma